A váci rendőrök elfogták a 24 éves férfit – közölte a police.hu. J. Balázst a napokban fogták el a rendőrök egy váci vegyesboltban, ahonnan sört és élelmiszert próbált meg a ruhája alá rejtve, fizetés nélkül kivinni. Az üzlet biztonsági őrei azonban ezt észrevették, és hívták a zsarukat. Kiderült, hogy nem ez volt a férfi egyetlen bűne. Többször megfordult az elmúlt hetekben egy váci építkezésen. Persze nem dolgozni ment oda, csupán a számára értékes és eladható hosszabbítókat, létrákat, villanyszerelési anyagokat és szerszámokat vitte magával. Ezen túlmenően fény derült arra is, hogy még az év elején – január 15-én éjszaka – betört…
lopás
Felbontották egyik olvasónk levelét és ellopták belőle a nemzeti konzultációs ívet, mielőtt kivette volna küldeményét a postaládájából. Egy neve elhallgatását kérő olvasónk jelezte nekünk, hogy korábban a postaládájából valaki kivette levelét, és az üres borítékot hátrahagyva ellopta a nemzeti konzultációs ívet. Olvasónk felháborodott azon, hogy ilyen megtörténhet és feltette a kérdést: vajon kinek és miért áll érdekében konzultációs ívet ellopni, ráadásul olyan feltűnően, hogy a borítékot otthagyja a postaládában? Olvasónk a Dr. Csányi László krt. egyik társasházában lakik, de a város más részeiről is többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy korábban ellopták a nevükre érkezett nemzeti konzultációs ívet. Több olvasónk szerint baloldali…
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a Mindenszentek ünnepének nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a temetők környékén ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások, illetve gyakran lopnak el a sírokról virágot, koszorút, esetleg őrizetlenül hagyott táskát. Ebben az időszakban zsúfoltabbak lehetnek a tömegközlekedési eszközök, amelyeken különösen figyelni kell a zseblopások elkerülésére. A közúti forgalom ezekben a napokban a többszörösére nőhet. A rendőrség arra kér mindenkit, hogy induljon el időben, indulás előtt pedig lehetőség szerint tájékozódjon az esetleges forgalomkorlátozásokról és terelésekről. A temetők környékén – elsősorban a forgalom segítése és a bűncselekmények…
Gyógyszertárba, élelmiszerboltba és piaci bódéba próbált betörni, majd egy italdiszkont alkalmazottját rabolta ki egy 23 éves helyi férfi Vácon – írja a police.hu. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, a bíróság azóta letartóztatta őt. Nyár óta P. Antal szinte minden próbált kimeríteni megélhetésének fedezésére. Először egy váci gyógyszertárba próbált betörni, de a tulajdonos tetten érte őt. Ez nem szegte kedvét, ugyanazon a napon egy helyi élelmiszerüzlet ajtóüvegét is betörte, majd megpróbált bemászni, de nem sikerült neki, így onnan is zsákmány nélkül távozott. A 23 éves férfi nem adta fel, „el akart menni a falig” – fogalmazott későbbi kihallgatásán. Elment a piacra…
„Napjainkban a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy reggel felébredsz, és nincs ott a bringád, ahol hagytad” – mondta 50 cent, hip hop sztár, akinek gyerekként egykor ellopták a biciklijét. Megérkezett a kerékpáros szezon, egyre többen veszik elő kerékpárjaikat vagy a rollert és munkába, iskolába vagy hétvégi kirándulásra indulnak. Egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus, melyhez a kerékpáros utakat folyamatosan fejlesztik, bővítik. Pest megyében több száz kilométer kerékpáros út áll a sportolni vágyók rendelkezésére. A kerékpár közlekedési eszköz. Ez azt jelenti, hogy a járművekre vonatkozó közlekedési szabályokat be kell tartani. A roller nem számít közlekedési eszköznek, ettől függetlenül használatuk szintén óvatosságot és…
A váci rendőrök befejezték a nyomozást annak a 19 éves férfinek az ügyében, aki állítása szerint azért lopott kerékpárt, mert egész nap nagyon unatkozott. Az elkövetéskor nem bohócnak, csak bohócos pólóba öltözött – közölte a Police.hu. Egy kerékpárbolt eladója kért 2021. június 18-án délután rendőri segítséget, amikor az egyik eladásra kínált biciklijüket hazafelé menet egy idegennél látta, holott senki nem fizetett érte. A 100 ezret érő, lopott sporteszközt tekerő férfi nehezen haladt – mint később kiderült nem a fáradtság, hanem a defektes hátsó gumi miatt. Az eladó fotókat készített a távolodó, bohócos pólós kerékpárosról, majd értesítette a rendőrséget. A váci…