A VÁCI FIDESZ: BEENGEDNÉK A MIGRÁNSOKAT

A VÁCI FIDESZ: BEENGEDNÉK A MIGRÁNSOKAT

A Váci Fidesz Szervezet közzétette egy februári posztjában azt az álláspontját, hogy a baloldal folyamatosan bevándorláspárti, brüsszeli politikát folytat. Első lépésük lenne lebontani a határkerítést, és térdre rogyni Brüsszel migránsbetelepítési parancsa előtt. Több baloldali politikus egyértelművé tette, hogy kormányra kerülésük esetén tárt karokkal várja a bevándorlókat. Márki Zay Péter szerint az a legfontosabb, hogy Magyarország…

ORSZÁG-VILÁG MÁR AZ ELVETEMÜLT FEHÉRRŐL BESZÉL, DE A VÁCI BALOLDAL MÉG MINDIG SOKATMONDÓAN HALLGAT RÓLA

ORSZÁG-VILÁG MÁR AZ ELVETEMÜLT FEHÉRRŐL BESZÉL, DE A VÁCI BALOLDAL MÉG MINDIG SOKATMONDÓAN HALLGAT RÓLA

Két testületi üléssel ezelőtt a váci nácikat a jobboldal lemondásra szólította fel, de Inotay akkor kiállt mellettük, Matkovich pedig kevesellte a bizonyítékokat arra, hogy a frakciója e két képviselője náci lenne. Azóta hiába ömlenek a bizonyítékok, de Inotayék lapítanak! Talán megint csak abban reménykednek, hogy mint eddigi minden stiklit, majd ezt is megúszhatják az elhallgatással?!…

FIDESZ VÁC: ELTÖRÖLNÉK A BENZINÁR STOPOT

FIDESZ VÁC: ELTÖRÖLNÉK A BENZINÁR STOPOT

A Fidesz váci szervezete tette közzé a közösségi oldalán, ha hatalomra kerülne a baloldal, akkor eltörölnék a a benzinár stopot. Így érvelnek: A koronavírus-járvány okozta gazdasági válságnak köszönhetően mindenhol ugrásszerű növekedésnek indultak az üzemanyagárak. A kormány a magyar emberek védelme érdekében 2021. november 15-től három hónapra benzinár stopot vezetett be, melynek értelmében az üzemanyag ára…

ERŐSÖDŐ KISTELEPÜLÉSEK, ERŐSÖDŐ MAGYARORSZÁG! – A VÁCI POLGÁR TÉNYSZERŰ VÁLASZA INOTAY ÁLHÍREIRE (1.)

ERŐSÖDŐ KISTELEPÜLÉSEK, ERŐSÖDŐ MAGYARORSZÁG! – A VÁCI POLGÁR TÉNYSZERŰ VÁLASZA INOTAY ÁLHÍREIRE (1.)

Inotay azt állította, hogy nem a rábízott városával szembeni saját sikertelenségeit, hanem az Összefogás polgármesterével együtt az országgyűlési képviselő munkáját véli óriási kudarcnak. Inotay szokásos hazugságát leplezte le a Váci Polgár friss számában megjelent írás. Gyurcsány váci bábja rendszerint a kormányra mutogat saját teljesítménytelenségének leplezése érdekében, városunk polgári lapja azonban alaposan helyreteszi Inotay-t. Mutatjuk a…

A VÁCI FIDESZ: ELTÖRÖLNÉK A REZSICSÖKKENTÉST

A VÁCI FIDESZ: ELTÖRÖLNÉK A REZSICSÖKKENTÉST

A Váci Fidesz Szervezet közzétette egy posztban a város jobboldali lakóinak azon aggodalmát, hogy egy esetleges baloldali fordulat után mi várható majdan a rezsicsökkentés terén.    A baloldal ha kormányra kerülne, elsők között szüntetné meg a rezsicsökkentést, és szabadítaná a családokra az elszabadult energiaárakat. Ez azt jelentené, hogy havonta több mint 32 ezer forinttal, míg…

MOLNÁR J. PÉTER: TÉTMECCS – A VÁCIMÉRTÉK VÉLEMÉNYCIKKE

MOLNÁR J. PÉTER: TÉTMECCS – A VÁCIMÉRTÉK VÉLEMÉNYCIKKE

Két jövőkép, két, egymástól jól elkülöníthető üzenet. Ezt jelenti most Vác és környéke számára, de országosan is az április 3-i választás. A következő hetek történései jó időre, talán több mint egy évtizedre is kihatóan alakítják a magyar sorsot. Tétmeccs a javából, és ezt minden szereplő érzi is. Más kérdés, hogy ki, milyen szándékkal és teljesítménnyel…

RONALDINHO AZ ÜLVE ALVÓ INOTAY HELYETT MÁST AJÁNL A KORMÁNY LEVÁLTÁSÁRA

RONALDINHO AZ ÜLVE ALVÓ INOTAY HELYETT MÁST AJÁNL A KORMÁNY LEVÁLTÁSÁRA

A világklasszis futballista, Ronaldinho arra kéri a magyarokat, hogy a Gattyán György üzletember által alapított Megoldás Mozgalmat támogassák. Ronaldinho mindezt az Instagram-oldalán tette, ahová egy magyar feliratos videót töltött fel, melyben a következőket mondta: „Kedves barátaim, Gyuri és Viktor! Ti igazi példaképek vagytok világszerte mint sportvezetők! Minket a sport szeretete jó barátként összehozott. Én most…

GYERTYAGYÚJTÁSSAL TILTAKOZOTT A VÁCI ZSIDÓ HITKÖZSÉG AZ ELNÖKÉT ÉRT FENYEGETÉS ELLEN (VIDEÓ)

GYERTYAGYÚJTÁSSAL TILTAKOZOTT A VÁCI ZSIDÓ HITKÖZSÉG AZ ELNÖKÉT ÉRT FENYEGETÉS ELLEN (VIDEÓ)

Az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtást a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör szerdán a helyi zsinagóga előtti kertben „váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése miatt” – tudósított az eseményről az M1 Híradója. A…

AZ INOTAY ÁLTAL IS TÁMOGATOTT SZEGREGÁCIÓ MIATT ELMARASZTALTÁK A VÁCI BÖLCSŐDÉT – TÁVOZNIA KELL AZ IGAZGATÓNAK

AZ INOTAY ÁLTAL IS TÁMOGATOTT SZEGREGÁCIÓ MIATT ELMARASZTALTÁK A VÁCI BÖLCSŐDÉT – TÁVOZNIA KELL AZ IGAZGATÓNAK

Kedden közölte a Magyar Hang azt a hírt, hogy az alapvető jogok biztosa is számos más szakmai szervezettel összhangban kimondta: jogsértő volt az intézmény eddigi szegregáló gyakorlata. Inotay Gergely, Vácon e területért felelős alpolgármesterhez személyesen forduló szülői képviseletnek kifejtette, hogy a városháza részéről hivatalosan igazgatónak megválasztott Sívóné Cseh Katalin a megfelelő döntést hozta a részleges…

AZ ÁTLÁTHATÓSÁGGAL KAMPÁNYOLÓ BALLIBERÁLIS VÁROSVEZTÉS KÖRÜL EGYRE TÖBB MUTYI GYANÚS ÜGY BONTAKOZIK KI – A KARCFM INTERJÚJA SZABÓ CSABÁVAL

AZ ÁTLÁTHATÓSÁGGAL KAMPÁNYOLÓ BALLIBERÁLIS VÁROSVEZTÉS KÖRÜL EGYRE TÖBB MUTYI GYANÚS ÜGY BONTAKOZIK KI – A KARCFM INTERJÚJA SZABÓ CSABÁVAL

Hatszorosára emelt áron újítana fel az ellenzéki vezetésű önkormányzat Vácott egy buszmegállót. A helyi alpolgármester tavaly júliusban még csak 3 millió forintért tervezte a Radnóti úti buszmegálló átépítését, a beruházás összege azonban novemberre már 18 millióra, azaz közel a hatszorosára hízott – kereste fel telefonon a váci botránnyal kapcsolatban Imrényi Dávid, a KarcFM rádió szerkesztő-műsorvezetője…