„Magyarként azt kell mondanom, hogy a jogállamisági eljárás nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi” – ezt mondta Kollár Kinga a Tisza-Párt EP-képviselője, aki szerint a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket.
Kollár Kinga
„Kellemes virágvasárnapot” – mindössze ennyit reagált szűkszavúan testőrei, és az önkéntesek gyűrűjében körülvéve, a sajtótól meglehetősen agresszíven elzárva a Vác Online kérdésére Magyar Péter a Tisza Párt elnöke, akit arról próbáltunk volna kérdezni, hogy valóban készítik-e elő EP-képviselőjük Kollár Kinga lemondását, miután a pártközeli 21 Kutatóközpont erről készíti felmérését a Magyar Nemzet információi szerint.
„Ami a Tisza Pártnak siker, az magyar betegeknek csapás. Elárulták a betegeket, orvosokat, ápolókat és minden magyar embert. 50 kórház felújítását akadályozták meg. És ezt ő büszkeségként mondja. Ez szégyen. Nincs helyük a közéletben!” – közölte Facebook oldalán Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője.
Szimon Renáta a váci Tisza sziget kapcsolattartója, aki Matkovich Ilona balliberális polgármester javaslatára került be külsős tagként a Lakásügyi Bizottságba, a piaci alapon kiadott önkormányzati bérlakások díjának emelése miatt kért szót a legutóbbi bizottsági ülésen. Az önkormányzat már így is drasztikus emeléseket végzett volt, hogy tízszeresére emelte a havi bérleti díjat. Ezt emelné most még tovább a Tisza Párt helyi embere? Ám még el is tiltana valamiféle nyilvántartás szerint bizonyos személyeket a további bérléstől a váci tiszás, aki szerint nem becsülik meg eléggé ezek az emberek, hogy lakást kaphattak.