Kis Domonkos Márk

Egyre több vidéki településről bejelentkeznek programszervezők, kulturális intézmények, hogy meghívják, vendégül láthassák, helyben is bemutathassák a színházkedvelőknek a Déryné program keretében elkészült „A bajnokok bajnoka – Papp Laci” című produkciót. Mint arról már beszámoltunk, a Déryné Társulat hosszas előkészítés után a múlt év végére színpadra teremtette a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László életének talán legnagyobb, a sporthoz fűződő drámáját, azt amikor a kommunista államhatalom eltiltotta attól, hogy ringbe léphessen a profi világbajnoki címért, noha nagy esélye volt a trófea megszerzésére. A Szilágyi Andor színművén alapuló előadás rendezője a Váci Dunakanyar Színház alapító igazgatója, a Déryné-programot vezető Kis Domonkos Márk,…

Tovább

Az eredetileg Vácott kezdeményezett, pár évig itt is rendezett, de az előző önkormányzati ciklusban elüldözött Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó nagyszerű otthonra lelt Nagymaroson, ahol jövőre július 2 – 5. között rendezik meg az ország egyik legnagyobb nyári összművészeti fesztiválját. A VéNégy Fesztivál 2025-ben megújul, három csodás napot felölelő, színes kulturális programkínálattal várja a színház, a zene és a természet szerelmeseit, mindezt megfejelve egy nulladik nappal. Július 2-án magyar színházi előadás nyitja majd a fesztivált, amelyet egy laza, tábortüzes nyitóbuli követ a Duna-parton. Július 3-án koncertet ad többek között az Analog Balaton, a Blahalousiana, Co Lee, de érkezik a magyar…

Tovább

Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig széles repertoárt vonultat fel június 20. és 23. között Nagymaroson a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelynek programjában VR-színház és több utcaszínházi produkció is helyet kapott. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreográfiák, steampunk jelmezekbe öltözött kalandorok varázsolják el a közönséget – áll a fesztivál színházi programját ismertető közleményben. A színházjegy akcióval idén is ingyenesen látogathatóak az esti koncertek. A fesztivált a Karinthy Színház A szarvaskirály című előadása nyitja június 20-án. Carlo Gozzi komédiáját Berettyán Nándor állította színpadra. Másnap a Kassai Állami Színház táncelőadása, az Anne Frank naplója látható. A második világháború alatt…

Tovább

A Váci Dunakanyar Színház alapító-igazgatója, Kis Domonkos Márk vezette Déryné Program műhelyében elkezdődött egy új produkció, a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című előadás próbafolyamata. Móricz Zsigmond művét a Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk állítja színpadra, a zenéért Kiss B. Ádám felel, a díszlettervező Csiky Csaba, míg a jelmezeket Kiss Zsuzsanna álmodta meg. Szereplők: Balázs, birtokos – Kaszás Mihály, Pólika, a felesége – Vas Judit Gigi, Zsani néni – Losonczi Kata, Mina/Veronika – Erdélyi Tímea, Pepi néni/ Kisvicákné – Tarpai Viktória, Borcsa/Biri – Gulyás Gabriella, Viktor – Horváth Márk, Lajos bácsi – Ivaskovics Viktor, István/Gergő – Széplaky Géza, Imre – Kárpáti…

Tovább

Összesen 51 előadást tartott a Váci Dunakanyar Színház tavaly, ami rekord alacsonynak számít. Az előző vezetés ideje alatt évi 336 előadásra is volt példa.  Elkészítette a 2022. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót a dr. Varga Katalin vezette Váci Dunakanyar Színház. Az igazgató a dokumentumban leírta, hogy a tavalyi év volt az első olyan, amelynek teljes időszaka alatt működött a személyi átalakuláson átesett színház. A leírtak szerint a múlt évben összesen 51 előadást tartottak Vácon, amire 9 ezer néző volt kíváncsi. Két előadásuk volt vidéken, 6 pedig külföldön. A Váci Dunakanyar Színház szebb időket is megélt már, főként akkor, amikor még…

Tovább

Óriásbábok, akrobaták, világító medúzák, gigantikus fémoroszlán, üstdobokon megszólaló ókori görög költészet, a történelem hőseit megidéző táncok, virtuális és zenei utazás – a színházi és zenei élet sztárjait, valamint feltörekvő csillagait felvonultató, szédítően gazdag összművészeti programkavalkáddal várja a közönséget a 10-ik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A palettát családi és természetjáró programok, workshopok, valamint filmvetítések is színesítik, de képzőművészeti installációk és táncház is várja az érdeklődőket június 22. és 25. között Nagymaroson. A fesztivál továbbá otthont ad a VéNégy Fesztivál és 5műVészeti Évzáró eseménynek, amelynek házigazdája a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Június 22-én ünnepélyes keretek között veszi kezdetét a 10. VéNégy…

Tovább

Még 2021-ben védjegytörlési kérelmet nyújtott be a dr. Varga Katalin által vezetett Váci Dunakanyar Színház Kis Domonkos Márk, a „VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó” elnevezés védjegyjogosultjával szemben. Először a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál került elutasításra a kérelem, most pedig a Fővárosi Törvényszék is megalapozatlannak ítélte. Miután Kis Domonkos Márk a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó ötletgazdája és főszervezője 2020 elején távozott a Váci Dunakanyar Színháztól, az általa életre hívott rendezvénynek Nagymaros biztosított helyszínt, ahol zajos sikert aratott az elmúlt két évben. A háttérben ezzel párhuzamosan a Váci Dunakanyar Színház részéről sorozatos támadásokkal kellett megküzdenie a fesztivál megálmodójának. Kis Domonkos Márk…

Tovább