Kárpáti-Kelemen Katalin

„Mindenszentek közeledtével végeztem némi tereprendezést, virágot ültettem és mécsest helyeztem ki a Téglaház út mentén található keresztnél” – mondta el lapunknak Kárpáti-Kelemen Katalin Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő. Rámutatott: „az útszéli feszületek tisztelete és megbecsülése fontos a katolikusok körében. Gyökereimet tekintve jómagam katolikus családból származom, amely komoly szerepet jelentett az értékrendem kialakításában is.  Kicsi koromból emlékszem arra, hogy mindenszentek alkalmából a családommal megálltunk egy-egy útmenti keresztnél és gyertyát gyújtottunk. A Téglaház út és a Spinyéri út találkozásánál lévő kőfeszület előtt nap mint nap elhaladok, mivel a közelben élek a családommal, így nyomon tudom követni a kereszt környezetének állapotát, és amikor szükséges gondoskodom…

Tovább

A Híradó téri közlekedés ügyében is felszólalt a csütörtöki testületi ülésen Kárpáti-Kelemen Katalin, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki szerint egyre aggasztóbb a helyzet a forgalmas csomópontban.  Kárpáti-Kelemen Katalin részletezte: Kisvác bővül, üzletek nyitottak meg és egyre aggasztóbb a közlekedés a Híradó téren. Elmondása szerint „a gyalogos átkelés nem kellőképpen biztonságos.” Hozzátette: sebességkorlátozást kellene bevezetni, mert ott diákok közlekednek, valamint családok babakocsival is. A reggeli és a késő délutáni időben nagy torlódás szokott kialakulni. „Az a forgalmi csomópont sajnos kezdi kinőni magát. A környezet olyan szinten megváltozott, hogy oda most már el kéne gondolkoznunk azon, hogy azt a részt biztonsági eszközökkel szereljük…

Tovább

Kárpáti-Kelemen Katalin Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő előterjesztette, hogy évente négy közmeghallgatást tartson a testület, de Matkovich Ilonáék nem fogadták el a javaslatot. „A Fidesz-KDNP részéről nagyon sok javaslatot fogalmaztunk meg az SZMSZ módosítása kapcsán, de sajnos ezek a javaslataink nem értek célba és nem szavazták meg. Szerettem volna, hogy a közmeghallgatások száma egyről négyre emelkedjen. Én fontosnak tartom azt, hogy a város lakóival rendszeresen kommunikáljunk helyi ügyekről, közügyekről. Nagyon sok munka vár ránk, de azon leszek, hogy tényleg a városnak az előremenetét, fejlődését szolgáljam, és tényleg a lakók érdekei mellett döntsek minden tekintetben” – fejtette ki Kárpáti-Kelemen Katalin a Fidesz Vác…

Tovább

Kárpáti-Kelemen Katalin a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 9. egyéni választókerületben.  „Kárpáti-Kelemen Katalin vagyok, 1984-ben születtem Vácon, gyermekként Nógrádban nevelkedtem. Középiskolai tanulmányaimat a Váci Madách Imre Gimnáziumban végeztem, majd az érettségi után a Károly Róbert Főiskola Gazdálkodási karon közgazdász diplomát szereztem idegenforgalmi és szálloda szakon. 2008-ban helyezkedtem el az államigazgatásban, ügyfélszolgálati, hatósági és ellenőrzési területen. Vezetőim elégedettek voltak munkámmal, így előléptetés után 2009-től már osztályvezetőként láttam el a teljes Ügyfélszolgálati Osztály vezetését. Jelenleg is az államigazgatásban dolgozom. Édesanyaként a jövőnket gyermekeinkben látom, így minden, ami az ő fejlődésüket, jó életminőségüket szolgálja, nekem szívügyem lesz. Így volt ez például 2021-ben is, amikor több…

Tovább

A Fidesz-KDNP két képviselőjelöltje az egykori laktanya mellett lévő kőkereszt környezetét tették rendbe. „Mucsi Lászlóval ma felfrissítettük a volt laktanya szomszédságában található kőkereszt környezetét. A kereszthez virágokat ültettünk és este mécsest gyújtottunk” – közölte közösségi oldalán Kárpáti-Kelemen Katalin.                

Tovább

A Fidesz–KDNP lemondásra szólította fel az egyik váci ellenzéki önkormányzati képviselőt és a város polgármesterét egy általuk pedofil tartalmúnak nevezett kiadvány korábbi megjelenése ügyében – számolt be róla az Index. Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje közölte, Fehér Zsolt – aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke – városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke korábban „pedofil tartalmú, szexista, nőgyűlölő szennylapot szerkesztett”, amelyben 12 éves kislányok megerőszakolásáról, nők meggyalázásáról, megcsonkításáról van szó. Hozzátette, Fehér Zsolt a hozzá intézett kérdésekre azt válaszolta, hogy mindezt „vicces tartalomnak” gondolta, ezért szerinte nem kell bocsánatot kérnie senkitől, és ezt a…

Tovább

Le kell mondania és távoznia kell a közéletből Matkovich Ilona váci polgármesternek és a jobbikos Fehér Zsoltnak, az Emberi kapcsolatokért felelős bizottság elnökének – szólított fel Imre Zsolt, a váci Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje. A bizottsági elnök olyan visszataszító írást közölt egy szennylapban, amelyben egy 12 éves kislány ellen elkövezett nemi erőszakot vizionált, majd utólag ezt humorosnak minősítve bagatellizálta a művet. A városvezető falazott a jobbikos politikusnak ahelyett, hogy lemondásra szólította volna fel, ezért a helyi ellenzék szerint neki is vállalnia kell a felelősséget – írja a Magyar Nemzet. Pedofil tartalmú, szexista és nőgyűlölő szennylapot szerkesztett a váci önkormányzat egyik baloldali képviselője,…

Tovább

A városvezető mellett az egyik váci ellenzéki önkormányzati képviselőt is lemondatnák egy általuk pedofil tartalmúnak nevezett kiadvány korábbi megjelenése ügyében – írja a Magyar Hírlap. Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: Fehér Zsolt, aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke, városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke korábban „pedofil tartalmú, szexista, nőgyűlölő szennylapot szerkesztett”, amelyben 12 éves kislányok megerőszakolásáról, nők meggyalázásáról, megcsonkításáról van szó. A cikkben az áll: Fehér Zsolt a hozzá intézett kérdésekre azt válaszolta, hogy mindezt „vicces tartalomnak” gondolta, ezért szerinte nem kell bocsánatot kérnie senkitől, és ezt a mai…

Tovább

„Mondjon le Fehér Zsolt, és az őt évek óta védő Matkovich Ilona!” – ezzel a szöveggel hívja fel a figyelmet legújabb plakátkampányával Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje arra, hogy a korábban főszerkesztőként pedofil és nőgyűlölő tartalmaknak teret adó Fehér Zsoltnak, és az őt évek óta védő baloldali polgármesternek nincs maradásuk a közéletben és a város élén – ez volt a témája egy hétfői sajtótájékoztatónak, Vácon. Fehér Zsolt, a váci Jobbik elnöke, önkormányzati képviselő, az Emberi Kapcsolatok Bizottsága elnöke korábban egy pedofil tartalmakat közlő és nőgyűlölő szennylapot szerkesztett, amiben 12 éves kislányok megerőszakolásáról, nők meggyalázásáról, megcsonkításáról van szó – kezdte mondandóját Imre…

Tovább

Kedden közölte a Magyar Hang azt a hírt, hogy az alapvető jogok biztosa is számos más szakmai szervezettel összhangban kimondta: jogsértő volt az intézmény eddigi szegregáló gyakorlata. Inotay Gergely, Vácon e területért felelős alpolgármesterhez személyesen forduló szülői képviseletnek kifejtette, hogy a városháza részéről hivatalosan igazgatónak megválasztott Sívóné Cseh Katalin a megfelelő döntést hozta a részleges integráció megszüntetésével. Ezt a szívtelen és egyúttal mélyen szakmaiatlan döntést írta felül az alapvető jogok biztosa. A városháza mélyen hallgat most, mint minden olyan ügyben, amelyben bármikor elmarasztalták őket. A Magyar Hang megkereste az intézményfenntartót, az ellenzéki vezetésű váci önkormányzatot, de a cikkük megjelenéséig nem…

Tovább