Elérkezett a munkaterv szerinti februári testületi ülés hete: a szerdán 8 órakor kezdődő tanácskozáson a döntéshozók megalkothatják az önkormányzat 2025-ös költségvetését.
Juhász Béla
A Demokratikus Koalíciónak már megvan az országgyűlési képviselő-jelöltje 2026-ra. Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy Juhász Bélát, Sződliget polgármesterét indítják a váci választókerületben. Ezek után bárkit indít a TISZA Párt, az már biztos, hogy politikai párharc alakul ki a DK és a TISZA között a Pest vármegyei 04. számú választókerületben. Emellett felmerül a kérdés, hogy a váci DK-s képviselők vajon ki mellé fognak állni, és hogy fog tudni egyben maradni a frakció, ha két különböző jelöltet támogatnak majd? Juhász Béla egyébként egyszer már volt országgyűlési képviselő-jelölt ugyanebben a választókerületben. 2018-ban a Momentum színeiben indult mandátumért, de akkor a szavazatok 1,73…
Továbbra sincs jelöltje a váci baloldalnak, pedig pár hét múlva kezdődik a kampány, június 9-én pedig választás lesz. A Fidesz-KDNP már hivatalosan is bemutatta jelöltjeit, közben Matkovich Ilonáék továbbra is csak marakodnak. Még mindig nem lehet tudni, hogy kit indít polgármesternek, illetve képviselőknek a váci baloldal. Gyurcsány Ferenc továbbra sem állt be Matkovich Ilona mögé, így a jelenlegi településvezető újraindulása erősen kétséges. Vácon az a hír járta, hogy a Demokratikus Koalíció megfelelő váci jelölt hiányában Sződligetről importál polgármesterjelöltet Vácra, méghozzá Juhász Bélát. Korábban megkerestük Juhász Bélát, aki feltett kérdéseinkre azt a választ adta, hogy nem ő lesz a DK váci…
Hetek óta az a pletyka kering a városban, hogy a Demokratikus Koalíció Sződligetről importál polgármesterjelöltet Vácra. Nem lenne meglepő, ha a DK ezúttal nem állna be a botrányt botrányra halmozó Matkovich Ilona mögé. Megkerestük Juhász Bélát, aki válaszolt a kérdéseinkre. Juhász Béla sződligeti polgármester válaszát teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük: „Nem én leszek a DK váci polgármesterjelöltje. A Demokratikus Koalíció és/vagy az általa támogatott polgármester- valamint képviselő-jelöltek személyéről később fogunk tájékoztatást adni. Egyelőre önálló indulásra készül a DK (párt- és lokálpatrióta civil szövetségeseivel), minden mandátumért jelöltet kívánunk indítani az önkormányzati választáson.” Juhász szerint tehát a DK önálló indulásra készül Vácon,…
Politikai körökben azt beszélik, hogy Juhász Béla, jelenlegi sződligeti településvezetőt indítja polgármesternek a Demokratikus Koalíció Vácon. Nem is lenne meglepő, ha a DK nem állna be ismét Matkovich Ilona mögé, miután botrányt botrányra halmoz. Nem hivatalos információink szerint Juhász Béla ütheti ki pozíciójából Matkovich Ilonát, aki ugyan kuncsorog a pártok támogatásáért, de azok nem állnak be mögé. Gyurcsány Ferenc tavaly november óta nem erősítette meg Matkovich újraindítását a DK részéről. Mindez a baloldal bizonytalanságát erősíti és azt bizonyítja, hogy Matkovich Ilona teljesítményével már a baloldal sincs megelégedve. Ugyanis ha Vác polgármestere nem a mutyis ügyeiről és a gyerekei botrányos bizniszeiről…
Már közel két hónapja közzétette az ellenzék az MSZP-DK megállapodás névsorát, ami tartalmazza számos magyarországi város baloldali polgármester-jelöltjét. A sződligeti Juhász Béla neve is szerepel a dokumentumban, de Matkovich Ilonát meg sem említik; azóta sem. 2023 novemberében hozták nyilvánosságra az MSZP és a DK közös polgármester-jelöltjeinek névsorát számos budapesti kerület és vidéki város tekintetében. Úgy tűnik, Sződliget jelenlegi polgármestere, Juhász Béla jól teljesít Gyurcsányéknál, ugyanis számolnak vele az idei választáson. Ugyanezt nem mondhatja el magáról Vác balliberális polgármestere, Matkovich Ilona, aki nem került fel a tavaly novemberi listára és azóta sem szólt arról a baloldal, hogy őt indítják polgármesternek. Ezt…
„Gyurcsány Ferenc kiadta országosan a helyi embereinek, hogy majálisokat kell szervezni. Ez több helyen sikerült, de Vácon alkalmatlan emberei vannak Ferencünknek” – fejtette ki véleményét Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke legújabb videójában a Demokratikus Koalíció szó szerint balul sikerült rendezvényéről. Szabó Csaba a vadnyugati filmekben sokat látott, üres városos jelenethez hasonlította a DK váci rendezvényét. Mint mondta: a DK majálisára és Juhász Béla, a párt frissen igazolt sződligeti polgármesterének politikai nagybeszédére nem sokan voltak kíváncsiak. A váci Fidesz-KDNP és a Fidelitas pár perces néma demonstrációval jelezte, hogy nem kérnek Gyurcsányékból. „Igazán kellemetlenül érintette a szervezőket, hogy mi többen voltunk,…
Közéleti Margó néven újra bejelentkező rendszeres levelező, publicista olvasónk legújabb írásának tanúsága szerint azt mondta a családnak szombaton ebéd (és egy röpke sziesztázás) után, hogy ha bárki kérdezi az elkövetkező három órában, hol van, hát mindenáron a főtéren, hiszen nem mást vártunk ide, mint Fletó vezért, a váci önkormányzati szivárványos csapat névleges urát és parancsolóját. Következzék hát a folytatásban Közéleti Margó véleménycikke: „Én tehát ott voltam a főtéren, de nem túl sokaknak tudnék alibit igazolni, ugyanis rajtam kívül csak néhány elvakult pártaktivista verbuválódott össze az ő létszámuknál számosabb kétes egzisztenciák mellett, a melegtől lihegve, talán igére is szomjazva várták (na…
A párt szombaton országszerte 24 helyszínen rendezett majálist, ahol a hírek szerint mindenhol megjelent a pártelnök. Vácon a meghirdetett 15 órás időpontban azonban csak néhány tucat ember várt a rendezvényre, a hivatalos indoklás szerint Gyurcsány Ferenc programja az előző helyszínen húzódott el. A HírTv híradása. A Fehérek templomában megtartott esküvő is népszerűbb volt Vácon, mint Gyurcsány Ferenc hetek óta reklámozott majálisa. A Demokratikus Koalíció rendezvényén a meghirdetett időpontban néhány tucatnyian várták csak a pártelnököt. Az őt helyettesítő Pest vármegyei területi igazgató szerint ez a rendezvény családias jellegét húzta alá. – Este hétig tart a rendezvény. Ha idejön mindenki három órára,…
A meghirdetett kezdés után fél órával jelentette be Juhász Béla, sződligeti DK-s polgármester Vácon, a főtéren, hogy Gyurcsány Ferenc nem jön el Vácra – tudósított az eseményről a 0627.hu. A szerény számban megjelent DK szimpatizáns a hírportál stábjának kérdésére csalódottságról adott hangot, amiért az ígéret ellenére a párt elnöke nem jelent meg a rendezvényen. Az esemény leírása szerint a Madách gimnázium egyházi tulajdonba adása ellen gyűjtöttek volna aláírást, ám szintén a színpadon jelentette be Juhász Béla, hogy ez is megváltozott. „Az orbáni infláció” lett a téma ehelyett. Vélhetően azért, mert már maga az aláírásgyűjtés kérdése sem volt helytálló, hiszen Nyilas…