„A Jobbik feladta a nemzeti szuverenitásért folytatott harcát” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Deák Dániel elemző, aki azt is hozzátette: ha a balliberális oldal kerülne hatalomra 2022-ben, akkor vége lenne a nemzeti érdekekért kiálló magyar külpolitikának. Hozzátette: ma a Jobbik önállóan nagy valószínűséggel be sem jutna a parlamentbe, emiatt még a maradék önállóságát is fel kell adnia, hiszen kizárólag a Gyurcsány Ferenc vezette balliberális listával tudnak néhány mandátumhoz jutni a politikusaik. A Gyurcsány-párttal 2022-ben egy listán induló, valaha nemzeti radikális pártként politizáló Jobbikot arról kérdezte meg a Magyar Nemzet, mi az álláspontjuk a volt kormányfő a nemzeti szuverenitás elvesztésével egyet…
Jobbik
Gyakran ostorozzuk fásult tehetetlensége miatt a váci városházát, de íme vannak olyan helyzetek, amikor maguk a lakosok látják úgy, hogy egy kissé feleslegesen vált túlmozgásossá az egyik-másik képviselő. Ezúttal Fehér Zsolt mutatott némiképpen olyan hiperaktivitást, amely komoly komment-cunamit indított el a város internetes népe körében, a Váci Élet csoportban. Vác Város Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága augusztus 27-i ülésén átruházott hatáskörben egyhangúan döntött a határozati javaslat végrehajtásáról, mely szerint 40 Nagymező utca környéki aláíró kérésére eltávolítanak egy utcabútort. Néhány vaskos, amolyan Endlösung-szerű, ős-Jobbikhoz „méltó” hozzászólás után azért megszólalt néhány mérsékelt, polgári hang is. Mi most ezekből válogattunk néhányat: Okos megoldás! Ha…
Már lassan alig van bent a váci városházán Matkovich Ilona, mert folyamatosan baloldali polgármestereket látogat meg. Most azonban minden korábbinál messzebbre ment, amikor az antiszemita és rasszista botrányairól elhíresült egri polgármestertől kért tanácsot és iránymutatást. Nehezen indokolható, hogy a városnak pontosan miért jelent előnyt, ha többszáz kilométerre eső, más adottságú, más szerkezetű, más lakosságszámú polgármesterekkel egyeztet Matkovich Ilona napról-napra. Azoktól várna tapasztalatot, akik ugyanúgy most kezdték a polgármesterkedést, mint ő? De az ok nyilván nem ez. Matkovich Ilona csak baloldali polgármestereket keres fel, mert politikai szövetségeseket gyűjt országos politikai karrierjéhez. Nem a városfejlesztés a találkozók célja, hanem az Orbán-kormány megbuktatásának…