Inotay Gergely

A közelmúltban több szemétszedési akció is megvalósult Vácon, amiről a helyi politikusok büszkén számoltak be közösségi oldalukon. Szemetet szedett a baloldali városvezetés, valamint a helyi Fidesz és a Fidelitas is. A szerepvállalásukat azonban máshogy értelmezték. Inotay Gergely baloldali alpolgármester kis csapatával a háttérben szelfizett egyet a Duna-parton, de a kezükben üres szemeteszsákok voltak. Jess Kinga önkormányzati képviselő kezében pedig még az sem. Ő inkább bedobta a cukiságbombát a pórázon tartott kutyájával. Inotay Gergely április 15-én közzétett posztjában nem tért ki arra, hogy mennyi szétszórt szeméttől szabadították meg a várost, és arra sem, hogy hány ember csatlakozott hozzájuk. Ha tömegeket tudtak…

Tovább

A váci baloldal szinte egy egész küldöttséggel érkezett a gödi tüntetésre, ahol politikai szervezetek és civilek a Samsung bővítése ellen demonstráltak április 20-án. Az eseményen ott volt a váci városi televízió is, ami egyébként túlnyomórészt csak helyi eseményekről szokott tudósítani. Inotay Gergely és Ferjancsics László alpolgármesterek, valamint Jess Kinga önkormányzati képviselő is jelen voltak a tüntetésen. Ennyi váci baloldali képviselő még a márciusi lakossági fórumon sem volt a helyi városházán. Inotay az ES TV-nek a tüntetés helyszínén azt nyilatkozta, hogy szerinte a gödi akkumulátorgyár bővítése az egész térségre hatással van.  A demonstráció inkább a baloldal eseménye volt, semmint a civileké.…

Tovább

Továbbra sem adná vissza az Észak-pesti Református Egyházmegye által kért ingatlanok mindegyikét a balliberális vezetésű váci önkormányzat. Egy helyrajzi számon szerepel a Madách Imre Gimnázium épülete az egyház által visszakért Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolával. Matkovich Ilona azzal próbál érvelni, hogy Vácot jelentős vagyonvesztés érné az ingatlanátadással – számolt be róla a HírTV. „Kérdés az, hogy azon alpolgármesterek, illetve a frakciójukban ülő valamikor nemzeti keresztény értékeket vallók ilyenkor milyen álláspontot képviselnek? Vajon megjegyzik-e a polgármester asszonynak, hogy itt miről is van szó és szót emelnek-e ezen egyházellenes magatartás ellen?” – nyilatkozta Imre Zsolt, a…

Tovább

Úgy tűnik, hogy a váci baloldali városvezetés a farsangi fánkot jobban szereti, mint a házi rétest. Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester is beálltak a február 18-án megtartott főtéri farsangi forgatagban fánkot készíteni. Ezzel korábbi nézeteiket hazudtolták meg, ugyanis a 2022-es választások előtt a rétest sütő Rétvári Bence országgyűlési képviselőt folyamatosan fricskázták a kampányban. A farsangi rendezvényről a városi televízió számolt be. A tudósításuk több képkockáján is látható, hogy igazán összedolgoztak: Inotay nyújtotta a tésztát, Matkovich pedig készre sütötte a fánkokat.  Úgy tűnik, példát vettek Rétvári Bence közvetlenségéről, amit a tavalyi választást megelőző kampányban tanúsított a választókerületben élők felé.…

Tovább

„Juhász Péternek is jutott a guruló dollárokból” címmel jelent meg az Origon a Tűzfalcsoport egyik oknyomozó anyaga. A Transzparens Újságírásért Alapítvány már 2022 márciusában beszámolt arról, hogy „az Ezalényeg-hadművelet hogyan köthető Bajnai Gordonhoz, illetve az általa finanszírozott külföldi tanácsadókhoz. A Nerpédia hirdetéseit a Facebook-adattára szerint a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. finanszírozza, ennek tulajdonosa pedig a Bajnai által alapított párt későbbi elnöke: Juhász Péter” – írja a Tűzfalcsoport. A váciak számára mindebből talán annyi lehet az érdekes, hogy Inotay Gergely neve nem kevesebbszer, mint 78-szor fordult elő az Ezalényeg oldalain a kampányidőszakban. „A Fidesz egyetlen valódi kihívója Inotay Gergely” szlogennel hirdetett személyiség…

Tovább

Vác jelenlegi, megválasztott vezetői egykoron példamutatást ígértek a főtéri VIP-parkolás kapcsán, de ebből semmit sem tartottak be. Az urizálást közben egy sokkal magasabb szintre emelték! Matkovich Ilona egykor azt mondta, hogy a tér az embereké, miközben a baloldali polgármester rendeletei után egy váci halandó már nem teheti be a „kerekét” a Főtérre. Matkovich és csapata ezzel az álszent, képmutató magatartással újra palira veszi a választókat! „A Belvárosnál maradva: ígéretünk szerint, elkezdődött az az intézkedéssorozat, amelynek eredményeként hamarosan megszűnhet az ott teljesen feleslegesen álldogáló autók tömege” – írta Matkovich Ilona egykoron a főtéri VIP-parkolók jövőjére utalva 2019. november 23-án az Összefogás…

Tovább

„A Belvárosnál maradva: ígéretünk szerint, elkezdődött az az intézkedéssorozat, amelynek eredményeként hamarosan megszűnhet az ott teljesen feleslegesen álldogáló autók tömege” – írta Matkovich Ilona a főtéri VIP-parkolók jövőjére utalva 2019. november 23-án az Összefogás győzelmi mámorában, mintha a kampányban ragadt volna még, ahogy a főtéri parkolókban aztán a saját, Inotay, Ferjancsics, Matz-Molnár, a Jószomszéd Hálózat koordinátorának autói is. A baloldali vezetőknek marad az urizálás a parkolóhelyek hiányától szenvedő városban. Ehhez hasonlóan vérlázító az a képmutató kijelentés is, amit Inotay egyszer kifejtett, hogy bár lehetne sofőrje, de nem él vele, valamint NINCS VIP-parkoló a városháza előtt! Szerinte a városházi dolgozók közül…

Tovább

A 0627 által készített videóban nyilatkozta egykor az egyik bölcsődés kisgyermek édesanyja: „a legjobb dolog, ami történhet a bölcsőde vezetésében az, hogy elküldik az igazgató asszonyt!” Idő közben ez meg is történt, Sívóné Cseh Katalin kirívó vezetői alkalmatlansága, szakmaiatlan döntései, a szülőkkel valamint a beosztottai iránt tanúsított viselkedése átlépte végre valahára a baloldali városvezetés ingerküszöbét is, és hozzájárult az intézmény igazgatójának „nyugdíjazásához”. Azonban ott maradt az intézmény szakmai tanácsadója, Faludi Szilvia, akinek a távozását LEGALÁBB ANNYIRA kívánatosnak tartja a városháza előtt október 17-én tartott demonstrációján felvonuló szakmai és szülői közösség. A váci Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének vezetője Sívóné Cseh Katalin és…

Tovább

A baloldali politika legfőbb jellemzője volt egykoron, hogy igyekezett mindig nagy hangsúlyt fektetni a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és a szociális jogokra. Az eredeti baloldali politika különösképpen támogatta a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását gazdaságilag pedig – leginkább e csoportok érdekében – a jelentősebb állami szerepvállalást. E történelmi meghatározáshoz képest mintha teljes hátraarcot vitt volna végbe a magyar baloldal egésze, és maga a váci baloldali városvezetés is. Ebből különösképpen kiemelkedik a váci Jobbik magatartása, amely szenvtelenül és szívtelenül a leghatározottabban kilakoltatás pártivá lett. A fővárosi kerületeken kívül több, baloldali vezetésű vidéki városban szintén…

Tovább

Jakab Péter kilépett a Jobbikból, és úgy tűnik, új politikai formációt alapít. Habár húsz százalék körüli pártból sikerült jelentéktelen, érdemleges mondanivalóval nem rendelkező párttá zülleszteni az egykor „szebb jövőt” álmodó Jobbikot, utolsó vergődéseivel még feladja a leckét például váci híveinek. Nagy a dilemma: vajon hova áll most Inotay Gergely, Fehér Zsolt, Tótváradi-Nagy Bence, Kászonyi Károly? Mert talán arra még mindenki jól emlékszik, hogy utóbbi három képviselő, ha jelentősnek épp nem is mondható, azért mégis jól dokumentált tevékenységgel bír a Jobbik helyi szervezetében. Inotay Gergely pedig világ, vagy inkább Dunakanyar megváltó terveit szívesen népszerűsítette a kampányban többször is idelátogató Jakab Péterrel…

Tovább