Táppénzes ügyfelek, papíron felvett „betegek”, börtönbe vonulást halasztó elítéltek pénzelték a gyanú szerint azt a 63 éves doktornőt, akit a Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók vettek őrizetbe. Az ügyészség támogatja a rendőrség letartóztatási javaslatát – írta meg a Police.hu. Lapunk meg nem erősített források alapján úgy értesült, hogy az eset meglehet, hogy egy váci egészségügyi intézményhez és az egyik dicstelen Hospinvest szereplőhöz köthető. https://www.youtube.com/watch?v=4AHmcm6NE5c A 63 éves orvosnőt 2021 nyarán már kihallgatták, a megbízhatósági vizsgálaton megbukott, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsították meg. A rendőrök már akkor gyanították, hogy nem elszigetelt esetről lehetett szó. Az eltelt hónapokban…
HospInvest botrány
Márki-Zay Péter, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy az egészségügy állapotán csak egy drasztikus magánosítás segíthet. A váci alpolgármesterként meglehetősen inaktív Inotay Gergely, Márki-Zay helyi jelöltje a váci kórház felújításának első munkafázisával kapcsolatban elég aktívan fejti ki, hogy bizony ott szinte semmi sem történik. Mintha érdeke származna abból, hogy nem történik semmi a kórház körül. Régi baloldali trükk ez. Mondjuk azt valamire, hogy nem működik, majd tegyük hozzá, hogy rossz állapotban is van. Ennek hatására nyomott áron privatizálható. Az új tulajdonos valamilyen szinten felújítja, majd az addigi díj többszöröséért értékesíti a szolgáltatásokat, mondván, hogy ő komoly…
A baloldal egyik régi tervét valósítaná meg Márki-Zay Péter, ha győzne a tavaszi parlamenti választásokon: magánkézbe adná az egészségügyi szolgáltatásokat, privatizálná a kórházakat – derül ki a miniszterelnök-jelölt egy 2018-as nyilatkozatából. „De én meg vagyok győződve róla, hogy ezen az állapoton, ami ma van, ezen csak egy drasztikus magánosítás segíthet” – mondta a Gyurcsányról másolt Márki-Zay-nak tűnő Mini Feri. Inotay Gergely, a mi kisvárosunk Márki-Zayról klónozott Mini Péterének egyik legfőbb kampány tanácsadója viszont az a Ferjancsics László, aki ezekben az években nem csak beszélt, hanem a HospInvest embereként tevőlegesen is a váci kórház privatizációján ügyködött. Szálazzuk szét a közös történetüket!…
Ferjancsics László, Vác Város kommunikációs éceszgébere a közösségi oldalán január óta a tőle megszokott öntömjénező írások mellett még további 12 (!) kórházzal, illetve egészségüggyel foglalkozó, zömében kormányt és a kormány járványintézkedéseit ekéző posztot tett ki. Ezekben egyféle szavahihető egészségügyi szakembernek, sőt elkötelezett váci kórházvédőnek igyekszik láttatni magát, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a váciakkal elfeledtesse, egykoron a HospInvest alkalmazásában még azon törte a fejét, miképpen lehet simulékonyan beadni majd a város közvéleményének, hogy nem lesz a későbbiekben saját kórháza. Most az ő félreismerhetetlen kommunikációs idegenkezűségét véljük fellelni az új szakrendelő kapcsán történő mindennemű polgármesteri kijelentésben, amely szinte minden egyes alkalommal…
Úgy tűnik, nem hagyta hidegen Ferjancsics Lászlót a váci kórház ügyeiről szóló nemrég megjelent cikkünk, melyben felelevenítettük azokat a 2000-es évek végén zajlott eseményeket, amik később a bíróságig is eljutottak. De hiába az újabb és újabb sumákolás, a tények azok tények, és mint ilyen, meglehetősen makacs dolgok. Így hát akárhonnan is nézzük, a váci kórház egykori főigazgatóját, Erős Andrást, valamint annak gazdasági vezetőjét, Romhányi Zoltánt szabadságvesztésre ítélték. Általában az ilyen döntések nem aprócseprő ügyekben születnek, és az illetékes hatóság nem határoz börtönnel, csak ha jó oka van rá. Sőt, a naptárt is nehéz átírni, Ferjancsics alpolgármestersége, valamint a két kórházi…
Van, amikor tényleg nem haszontalan a régi idők történéseire még emlékező, amolyan őszülő halántékú újságírónak lenni. A lim-lomos archívum mélyéről előkerült egy valamikor felhasználásra kapott levél dr. Bóth Jánostól, amely jócskán cáfolja az egyik legszennyesebb, váci, közéleti kútmérgező lap állításait. Egyszerűen érthetetlen, hogy a lap gyerekes/beteges hazudozója miből gondolja, hogy mindenki elfelejtette ebben a városban a valós történéseket!? A karaktergyilkosságra berendezkedett, főként jobboldali váciak levadászására specializálódott, a születésétől fogva egészen durvákat hazudó internetes troll-lap újra egy ízléstelen mellébeszélésbe kezdett a hospinvestes történések felidézése kapcsán. Kérjük, vessék egybe az egykori „privatizációs zsoldost” mosdató – ugyan nem nevesített, de szorosan Ferjancsics László…
Ferjancsics László mindössze négy éven át volt alpolgármester korábban, 2002 és 2006 között, mégis emlékezetes időszak ez a váciak életében, már akkor is, ha csak a váci kórház körüli furcsábbnál furcsább ügyekre gondolunk. Ugyanis a Ferjancsics alpolgármestersége alatti kórházigazgatóra és a kórház gazdasági vezetőjére több év szabadságvesztést szabtak ki. A büntető ügyek Erős András 2005-től vezette a váci Jávorszky Ödön Kórházat, a gazdasági vezető Romhányi Zoltán volt. Évekkel később mindketten büntetőügybe keveredtek, és míg Erős másodfokon végül 2 évet kapott – holott elsőfokon 4 évet szabtak ki rá –, Romhányi esetében az elsőfok 5 év szabadságvesztést javasolt. A vádak, úgy…
Helyesek voltak VácOnline értesülései a váci Jávorszky Ödön Kórház tervezett felújításával és bővítésével kapcsolatban. A beruházó ÁEEK közleményét érdemben a váci városháza közleménye sem tudta cáfolni, inkább mellébeszélt és vádaskodott. Ami hiányzik a tervezés megindulásához: az eredeti elképzelés szerinti bővítéshez szükséges telkek átadása a kórháznak, illetve a bővítéshez szükséges építési szabályozás módosítása. Mindkettő önkormányzati feladat, és egyik se teljesült az eredeti kéréseknek megfelelően. A város nem adja a telket Az új kórház épülete a tervek szerint nagyobb lesz a jelenleginél, új járóbeteg gyógyító tömb épül, ezért a fejlesztéshez szükséges lenne a kórházzal szomszédos, jelenleg önkormányzati telek is. Ezt azonban…
Ferjancsics László bemutatkozásában szűkszavúan ír magáról, és rendre kihagyja beszámolóiból a HospInvesttel és a profitorientált egészségiparral kapcsolatos előéletét. Most ennek mutatjuk be egyes részeit. Nem is hinnénk, hogy milyen kapcsolat alakult ki Ferjancsics László és az egészségügyi üzleti világ között. Azonban mielőtt rátérnénk az alpolgármester személyes közreműködésére, idézzük fel a HospInvest szégyenteljes történetét: A HospInvest céget (előbb kft., majd zrt. formában) 2000-ben alapították magánszemélyek egészségügyi szolgáltató vállalkozás létrehozásának céljával. Ez a valóságban azt jelentette, hogy részt vettek a szocialista kormányok által indított kórházprivatizációban. Az interneten fellelhető források szerint a cég ereje teljében 15 településen volt jelen, öt kórházat,…