AZ UTCA EMBERÉNEK VÉLEMÉNYE: INOTAY INAKTÍV, HOZZÁ NEM ÉRTŐ, MÁSOK IRÁNYÍTJÁK ÉS SZÁNALMASAN KÖPÖNYEGFORGATÓ

AZ UTCA EMBERÉNEK VÉLEMÉNYE: INOTAY INAKTÍV, HOZZÁ NEM ÉRTŐ, MÁSOK IRÁNYÍTJÁK ÉS SZÁNALMASAN KÖPÖNYEGFORGATÓ

Inotay Gergelyt egykor jámbor tanítónak ismerték, vannak, akik szép emlékeket hordoznak ebből az időből róla. Ugyanakkor politikusként egy karakter, teljesítmény és jövőkép nélküli, mindent csak ellenezni tudó báb lett belőle. A legtöbben azt vetik szemére, hogy hittanárból hogy lett baloldali politikus, ami tűz és víz. Először civilként indult az önkormányzati választáson, de úgy nem jutott…

SOHA NEM LÁTOTT MÉRTÉKŰ, MILLIÁRDOS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOK VÁCNAK

SOHA NEM LÁTOTT MÉRTÉKŰ, MILLIÁRDOS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOK VÁCNAK

Inotay Gergely e ciklusában az alpolgármesteri posztján ahelyett, hogy minden erejével inkább a rábízott városával törődött volna, az Összefogás polgármesterével együtt folyamatosan csak a kormányra mutogattak, rendszeresen ezzel igyekezték kimagyarázni a maguk kudarcait a közvélemény előtt, e térség valóban sikeres országgyűlési képviselői munkáját becsmérelték szakmányban. Kérjük olvasóinkat, ítéljek meg maguk Szórád Ágnes, a Váci Polgárban…

ÍGY TŰNTEK EL A CIVIL TÁMOGATÁSOK A VÁCI KÖLTSÉGVETÉSBŐL

ÍGY TŰNTEK EL A CIVIL TÁMOGATÁSOK A VÁCI KÖLTSÉGVETÉSBŐL

Matkovich Ilona és Inotay Gergely mindig szeretik hirdetni magukról, hogy ők a civileket mennyire támogatják. Csakhogy a szavak és a tettek itt is szöges ellentétben állnak egymással. A váci költségvetésben ugyanis évről évre csökkentek a helyi civil szervezetek rendeletbe épített fix támogatásai. Nézzük a tényeket, amik cáfolják az öntömjénező baloldali városvezetőket. A költségvetési rendeletek számait…

ÍGY HALLGATJA EL A VÁROSHÁZÁNAK KÍNOS HÍREKET INOTAY ÉS AZ ALÁDOLGOZÓ KÖZSZOLGÁLATI SAJTÓ

ÍGY HALLGATJA EL A VÁROSHÁZÁNAK KÍNOS HÍREKET INOTAY ÉS AZ ALÁDOLGOZÓ KÖZSZOLGÁLATI SAJTÓ

Inotay Gergely legfőbb kampánytémái nagyívűen kerülik mindazt, amihez eddig neki lett volna köze, ami rá volt bízva ebben a városban, aminek a fejlesztéséért eddig ő felelt. Sokatmondó az is, amikről fecseg, de még inkább az, amiről nagyokat hallgat. Tegnap összefoglaltuk, hogy milyen hazai és nemzetközi ügyekről szószátyárkodik, amivel kapcsolatban mindig képes a kormányt szidalmazni, de…

MÁRCIUS ELEJÉN ADJÁK ÁT DUNAKESZIN A SPORTCSARNOKOT – INOTAYÉK, MINT SOK MINDENT, ENNEK A LEHETŐSÉGÉT IS ELBALTÁZTÁK VÁCON

MÁRCIUS ELEJÉN ADJÁK ÁT DUNAKESZIN A SPORTCSARNOKOT – INOTAYÉK, MINT SOK MINDENT, ENNEK A LEHETŐSÉGÉT IS ELBALTÁZTÁK VÁCON

Hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő városa Dunakeszi, amely az utóbbi egy évtized tervszerű település- és infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhetően színvonalas egészségügyi-, oktatási-, és kulturális intézményhálózattal rendelkezik. A töretlen fejlődés ívét jól mutatja, hogy a napokban jelentették be két új gimnázium építését, a legújabb sportcsarnokot pedig március elején adják át – írta a Dunakanyar Régió. HA NEM JÖN…

INOTAY ÉS FERJANCSICS EZT IS MEGCSINÁLTÁK: MÉG EL SE INDULT, DE MÁR HÉTSZERESÉRE NŐTT A MÁRVÁNY TÉR FELÚJÍTÁSA

INOTAY ÉS FERJANCSICS EZT IS MEGCSINÁLTÁK: MÉG EL SE INDULT, DE MÁR HÉTSZERESÉRE NŐTT A MÁRVÁNY TÉR FELÚJÍTÁSA

Már lassan két éve annak, hogy megígérte a váci városvezetés, hogy elkészül a Márvány tér felújítása. Nemhogy nem készült el, de még el se kezdték. Ez még mindig csak hagyján, de időközben már hétszeresére emelkedett a felújításra szánt összeg. Már többször beszámoltunk arról, hogy bár minden év augusztus 20-án megígérik Inotayék, hogy rendbe teszik végre…

INAKTÍV INOTAY SAJÁT TELJESÍTMÉNYE HÍJÁN KORMÁNYZATI FORRÁSBÓL MEGVALÓSÍTOTT FEJLESZTÉSEKKEL KAMPÁNYOL

INAKTÍV INOTAY SAJÁT TELJESÍTMÉNYE HÍJÁN KORMÁNYZATI FORRÁSBÓL MEGVALÓSÍTOTT FEJLESZTÉSEKKEL KAMPÁNYOL

Az önkormányzati ingatlanokat szakmányban kiárusító, nem éppen a szisztematikus vagyongyarapító városépítést választó baloldali önkormányzat alpolgármestere, Inotay Gergely – saját teljesítmény híján – kormányzati forrásokból megvalósított fejlesztésekkel kampányol.  „Két jelentős létesítmény is átadásra került a Duna-parton. 2021-ben elkészült a csónakház, de egy extrém bicikli pálya is már a sportolni, kikapcsolódni vágyó váciak pihenését szolgálja” – hangoztatta…

JUHÁSZ BÉLA (MOMENTUM–DK): „INOTAY NEM ELÉG ERŐS ÉS NEM ELÉG TAPASZTALT”

JUHÁSZ BÉLA (MOMENTUM–DK): „INOTAY NEM ELÉG ERŐS ÉS NEM ELÉG TAPASZTALT”

Juhász Béla, a Momentum–DK egykori előválasztási képviselőjelöltje, Sződliget jelenlegi polgármestere már igen sokszor kendőzetlenül fogalmazott meg számos kritikus véleményt a valamikori saját-oldali riválisáról, Inotay Gergelyről. A továbbiakban a „nem mi mondtuk”-elv alapján ezen kijelentéseiből szemezgetünk jó néhányat: „Nem elég erős és nem elég tapasztalt” – mondta róla Juhász Béla. Nagyon kevés ennél hitelesebb vélemény hangozhatna…

INOTAY-MÁRKI-ZAY: AKKOR NYUGODTAK, HA MAGÁNKÉZBE KERÜL A VÁCI KÓRHÁZ

INOTAY-MÁRKI-ZAY: AKKOR NYUGODTAK, HA MAGÁNKÉZBE KERÜL A VÁCI KÓRHÁZ

Márki-Zay Péter, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy az egészségügy állapotán csak egy drasztikus magánosítás segíthet. A váci alpolgármesterként meglehetősen inaktív Inotay Gergely, Márki-Zay helyi jelöltje a váci kórház felújításának első munkafázisával kapcsolatban elég aktívan fejti ki, hogy bizony ott szinte semmi sem történik. Mintha érdeke származna abból, hogy nem történik…

INOTAY HIPERPASSZÍV – LASSAN A LEGKISEBB FALVAKNAK IS HAMARABB LESZ BÖLCSŐDÉJÜK, MINT VÁCNAK

INOTAY HIPERPASSZÍV – LASSAN A LEGKISEBB FALVAKNAK IS HAMARABB LESZ BÖLCSŐDÉJÜK, MINT VÁCNAK

Már Püspökhatvanban, Rádon és Őrbottyánban is új bölcsőde várja a gyerekeket, csak a váciaknak kell várniuk Inotay Gergelyék totojázása miatt. Vác több mint félmilliárd forint támogatást kapott egy teljesen új bölcsőde felépítésére, de ahelyett, hogy építenék, bontják. Ráadásul beismerték, hogy az építkezésen számos szabálytalanság található és csúszás, valamint többletköltség is várható. Új bölcsődék a térségünkben…