Az elmúlt évek hagyományát követve 2023-ban is megrendezik a Történelmi Emlékhelyek Napját Vácon, a Hétkápolnánál. Az idén május 13-án, 14:00 órai kezdettel induló programsorozatot a szervezők igen különleges céllal szeretnék bővíteni, ugyanis az eseményen a Magyar Mentőmotor Alapítvány is megjelenik, akik számára adománygyűjtő koncertet is tartanak. Mivel várják látogatókat a teljes esemény során? Az Emlékhelyek Napján számos történész, illetve komolyzenei előadó tart majd előadást, amely közben a látogatók megismerkedhetnek a 300 éves Hétkápolna rejtélyeivel, történetével. A nap zárásaként adománygyűjtő koncertet ad a Váci Harmónia Kórus, akik az 1964-ben kezdték tevékenységüket, mára pedig közel 100 tagú vegyes karrá bővültek. A Harmónia…
Hétkápolna
A Mária útvonalat gondozó közhasznú egyesület április 15-én szombaton egy családi futóversenyt rendezett Vácott. Az esemény starthelye, és bázisa a Hétkápolna kegyhely volt. A rendezvényről lapunknak ez az alábbi VácUp videó számol be. A Mariazell és Csíksomlyó között kapcsolatot teremtő Mária Út 2023-ban újra megszervezte a Mária Maratont, az egynapos futóeseménynek ezúttal Vác Hétkápolna kegyhely adott otthont. A futók a kegyhelyről indulva ismerkedhettek meg Vác történelmi barokk belvárosával, érintve a Diadalívet, a püspöki palotát, a Duna-parti sétányt. Az esemény keretében hitéleti programokkal, szentmisével, a kegyhely bemutatásával is várták a résztvevőket. https://youtu.be/X8c1NH0DYiA – A Mária Út Közhasznú Egyesület közel kétezer kilométeren gondozza…
Az idei Mária Út, az immár hagyományos negyven napos gyalogos zarándoklat Budapestről Csíksomlyóra április 18-án indul. A zarándokcsoport örömmel veszi, ha: napközben csatlakoznak hozzájuk kisebb nagyobb szakaszon, hogy belekóstoljanak a helyiek a zarándoklás élményébe, imaszándékokat bíznak rá, amit rögzít egy könyvben és elviszi ezeket a Csíksomlyói Szűzanyához, a zarándokkeresztre szalagot kívánnának a helyiek kötni, amit végigvisznek a teljes úton, esténként, ha van rá igény beszélgetésre, találkozásra kerülhet sor, a helyi média hírt ad, tudósít erről a nem mindennapi eseménysorozatról, a helyi vallási közösségek imádkozik vele. A zarándoklás áldozatát a csoport azért ajánlja fel, hogy Magyarország újra keresztény legyen, mert csak…
Az útvonalat gondozó Mária Út Közhasznú Egyesület április 15-én szombaton családi futóversenyt rendez Vácott, az esemény starthelye, bázisa a Hétkápolna kegyhely. A Mariazell és Csíksomlyó között kapcsolatot teremtő Mária Út 2023-ban újra megszervezi a Mária Maratont, az egynapos futóeseménynek ezúttal Vác Hétkápolna kegyhely ad otthont. A futók a kegyhelyről indulva megismerkedhetnek Vác történelmi barokk belvárosával, érintve a diadalívet, a püspöki palotát a Duna-parti sétányt. A szervezők 2, 6, 10 és 20 km-es távon várják a résztvevőket, akik a Hétkápolnától indulva, a Mária Út jelzéseit követve Vác történelmi belvárosában és a Duna-parton futhatnak. Az esemény keretében hitéleti programokkal, szentmisével, a kegyhely…
Az alsó- és felsővárosi plébániák új lelki vezetője, Molnár Zsolt atya a hétvégi Mária-napi búcsú alkalmával is felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívül sürgetővé vált a *Borromei Szent Károlyt ábrázoló üvegablak felújítása, amihez várják a hívek adományait, akár a több címletben kibocsátott téglajegyek váltásával. Két évvel ezelőtt a kegytemplom több üvegablaka is gyönyörűen megújult az EGYH-KCP-19-1161. pályázat keretében elnyert támogatás révén, de a projekt nem fedezte az összes alkotás restaurálását. A kegytemplomban lévő hét színes üvegablak a 20. század elején készült historizáló, eklektikus stílusban. Az említett korábbi restaurálás eredményeként az ólmozott üvegképek mellett megújultak az üvegeket tartó fémszerkezetek is, valamint…
Két év kihagyás után a hét végén újra több százan, sőt több ezren érkeztek a Hétkápolna kegytemplomhoz, hogy részt vegyenek a történelmi hagyományú Mária-napi búcsú eseményein az előesti istentisztelettől a vasárnapi záró szentmiséig, előbbit Dr. Varga Lajos segédpüspök, utóbbit Marton Zsolt megyéspüspök celebrálta. Mindkét esemény bevezetéseként az alsó- és felsővárosi plébániák nemrégiben kinevezett új lelki vezetője, Molnár Zsolt atya köszöntötte az egybegyűlteket, köztük is különösképpen a távolabbi helyekről, például Nagyorosziból, Szentkútról vagy épp Kosdról gyalogosan érkező zarándokokat, voltak, akik hat napon át rótták az utat, hogy részt vehessenek a búcsúi eseményeken. Dr. Varga Lajos segédpüspök köszöntőjében szintén külön köszöntötte a…
Az idén – két év kihagyás után – újra megrendezik a Hétkápolna kegyhely legjelesebb ünnepét, a Mária-napi búcsút, amelyre nemcsak Vácról, de a környékről és az egész egyházmegyéből is várják a zarándokokat. A Váci Hétkápolna Vác városának fontos búcsújáróhelye. Az első templomot a 18. század elején kezdték építeni, amelyet 1780-ban Migazzi püspök szentelt fel. A hely kiválasztása egy itt korábban elhelyezett Mária-kép és a neki, valamint a közelben található Mária-forrás vízének tulajdonított gyógyulásokkal van összefüggésben. A mindenkori váci püspökök szívükön viselték a templom és a kegyhely sorsát. A kertben 7 stáció készült 1738-ban a Boldogságos Szűz Mária hét örömének és…
A Mária-napi programok közeledtével ismét bárki hozzájárulhat a liget megszépítéséhez a Hétkápolna kegyhely közvetlen környezetében, a civil kezdeményezésű és a püspökség közreműködésével megvalósuló közösségi program időpontja szeptember 9-e péntek és 10-e szombat. A szervezők – a hagyományokhoz híven – a pénteki napon iskolás csoportokat várnak, szombaton délelőtt pedig magánszemélyekre, civil közösségek tagjaira, csoportjaira számítanak elsősorban, mindkét napon 9 órakor lesz a gyülekező a kegytemplomnál. Fotó: Archív/R. Z. Bíró György főszervező felhívása alapján a két napon az alábbi feladatok várnak a résztvevőkre: „Szeretnénk felkészíteni a ligetet a Mária-napi búcsú megünnepléséhez. Ennek érdekében szemétszedés, a járó felületek környezetéből az avar és a…
A hétkápolnai kegyhely szeptember 11-én tartott Mária-napi ünnepi miséjén igen népes sokaságot köszönthetett a főcelebráns dr. Varga Lajos segédpüspök. – Nagy szeretettel köszöntöm mindazon testvéreket, akik eljöttek, hogy megünnepeljük Szűz Mária szent nevét ezen a szent helyen, nagy szeretettel gondolok a búcsúsokra, zarándokokra, akik közül többen gyalogosan jöttek a környező térségből – üdvözölte az egybegyűlteket a főpásztor. Homíliáját arra a gondolatra építette, mennyire fontos a név, valaki nevének a megőrzése és tisztelete. – A név nagyon fontos, ezért előfordul, hogy valakinek a nevét emlegetjük, de az is, hogy ennek ellenkezőjét tesszük szándékosan, vagy az idő múlása miatt nem emlegetjük valakinek…
Az idén szeptember 11-én tartandó hétkápolnai Mária-búcsú előtt egy héttel bárki ismét segíthet a kegyhely varázslatos környezetének szebbé, rendezettebbé tételéhez. „A Mária búcsúhoz közeledvén eljött az idő, hogy ismét tisztábbá tegyük a ligetet, melyet szebb időkben a város tüdejének neveztek a váciak. A derékba tört fákat nem tudjuk újjáéleszteni, a kiöregedett akácokat megfiatalítani, a levelüket vesztett gesztenyefákat sem tudjuk meggyógyítani, de talán szebbé tudjuk tenni a környezetet, enyhíteni tudjuk a ligetben kialakult problémákat, fel tudjuk hívni a figyelmet az ott kialakult szomorú helyzetre. Sok dolgos ember csodát tud művelni, ha akar, és itt szükség van a csodára” – áll az…