Hétkápolna

Október első felében különleges jelentőségű rendhagyó lelki alkalmakra, közösségi munkára is várják a híveket, segíteni szándékozókat Vác templomainak plébániai közösségei. Október 5-én 16.30-tól szentmisével ünneplik a kisváci Regőczi-kápolna búcsúját, előtte 16 órától Beatrix nővér fog megemlékezni a magát Isten vándorának nevező templomnévadó legendás atyáról, az aznapi perselyadományokat az Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita alapította Regőczi Alapítvány által támogatott Covid-árvák javára gyűjtik. A Szent Hedvig karitászcsoport koordinálásában, XIV. Leó pápa felhívására, valamint az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva október 7-én, kedden 18 órai kezdettel a Hétkápolna stációinál gyertyás rózsafüzér imádságra várják a csatlakozókat ezzel…

Tovább

A Hétkápolna kegyhely Mária búcsúja mélyen gyökerező vallási hagyományt testesít meg Vácon és környékén. A hely kiválasztása egy korábban itt elhelyezett Mária-kép, valamint a közelben található Mária-forrás vízének tulajdonított gyógyulásokkal van összefüggésben. Az első templomot a 18. század elején kezdték építeni, amelyet 1780-ban Migazzi püspök szentelt fel. A mindenkori váci püspökök szívükön viselték a templom és a kegyhely sorsát. A ligetben hét stáció készült 1738-ban a Boldogságos Szűz Mária hét örömének és hét fájdalmának tiszteletére. Ma ezekben a „képszékekben”, amelyekről valójában a hely a nevét is kapta, a rózsafüzér imádság titkait jelenítik meg.Szeptember 13-án Fatimai ájtatossággal kezdődött a Mária-napi búcsú…

Tovább

A hétkápolnai Mária napi búcsú a váciak és a búcsújáró zarándokok érzéseiben mélyen gyökerező vallási hagyományt testesít meg. Az első templomot a 18. század elején kezdték építeni, amelyet 1780-ban Migazzi püspök szentelt fel. A hely kiválasztása egy korábban itt elhelyezett Mária-kép, valamint a közelben található Mária-forrás vízének tulajdonított gyógyulásokkal van összefüggésben. A mindenkori váci püspökök szívükön viselték a templom és a kegyhely sorsát. A kertben 7 stáció készült 1738-ban a Boldogságos Szűz Mária hét örömének és hét fájdalmának tiszteletére. Ma ezekben a „képszékekben”, amelyekről valójában a hely a nevét is kapta, a rózsafüzér imádság titkait jelenítik meg.A Mária napi búcsún…

Tovább

A nyárutói időszak viharai igencsak megtépázták a Ligetet is, ahol áldatlan állapotok alakultak ki az arra járók számára. A Mária napi búcsúi programok közeledtével, a püspökséggel összefogva a város környezettakarító, szépítő programot szervez a területen, különös tekintettel a Hétkápolna kegyhely legközvetlenebb környékére. Szeptember 5-e péntek és 6-a szombat a két akciónap. Mindkét napon 9 órától várják a kezdeményezők a ligettakarításban segíteni tudó önkénteseket a Hétkápolna templomnál, pénteken elsősorban iskolai csoportokra számítanak, másnap már civil csatlakozókra is. Bíró György programfelelős tájékoztatása szerint az idén a viharokban leszaggatott faágak összegyűjtése, eltávolítása lesz a legfontosabb feladat, továbbá a sétaösvényeken az őszülő időben már…

Tovább

A váci Szent Mónika közösség, az imádkozó édesanyák lelki csoportja az idei évben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, ezen alkalomból jubileumi találkozót tartottak a Hétkápolna kegytemplomban, ahol hálaadó szentmisében köszönték meg Isten kegyelmét és az elmúlt negyedszázad ajándékait. A vaciegyhazmegye.hu tudósítása Csépe Zoltán beszámolója nyomán:„A közösség 2000-ben alakult dr. Stella Leontin atya koordinációjával. Céljuk az, hogy édesanyák és nagymamák közösen imádkozzanak gyermekeikért, az egyházért, és aktívan támogassák egyházközségük életét. Mint azt Kovács Tamásné Marika, a közösség vezetője kiemelte, az elmúlt 25 év nem volt mentes a nehézségektől, mégis a visszatekintés idején egyetlen szó marad a szívükben: a hála Isten kegyelméért, hála…

Tovább

A Nagyboldogaszony székesegyház felújítás utáni, október 6-ára halasztott ünnepélyes átadásának várakozása, lelki készülete az idén még hangsúlyosabbá tette a Mária naphoz legközelebb eső hétvégén, azaz ezúttal a múlt szombaton és vasárnap tartott hétkápolnai búcsú szentbeszédeiben elhangzó üzeneteket az istenszülő szent szűz életéről, küldetéséről, példaadásáról. Az elő nap késő délutánján tartott szabadtéri szentmisét a hagyományokhoz híven dr. Varga Lajos segédpüspök celebrálta, kiemelten köszöntve a több napi gyaloglással ide zarándokoló híveket. „Amikor az Úr Jézus valakit valamire rendel, akkor ahhoz megadja azokat az ajándékokat, kegyelmeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az illető megfeleljen annak az isteni elrendelésnek, amely az Isten gondviselő szeretetében fogant.…

Tovább

Az idén szeptember 14-15-én lesz a Hétkápolna kegyhely Mária-búcsúja, a város minden évi eseménytörténetében kiemelkedő alkalom a váci egyházmegye egyik legjelentősebb zarándoktalálkozója is egyben. A hétkápolnai búcsú az idén is fatimai ájtatossággal kezdődik, 14-én 17 órai kezdettel, a főmisék időpontjai: szombat 18.00 (főcelebránsa Dr. Varga Lajos segédpüspök), vasárnap, a Székesegyháztól 9 órakor induló körmenet után 10.00 órától (bemutatja Marton Zsolt megyéspüspök), szombaton éjféli szentmise is lesz a hagyományokhoz híven, ezúttal Dr. Tanczik Balázs plébános-helyettes vezetésével, s nem marad el a régi rítusú szentmise sem (időpontja 15-e 17 óra, főcelebránsa Dr. Varga Lajos segédpüspök). A Hétkápolna kegytemplom 1815 óta búcsújáróhely. A…

Tovább

Örvendetesen sok érdeklődő érkezett szombaton délután a Hétkápolna kegytemplomhoz, hogy részt vegyenek a Történelmi Emlékhelyek Napja helyi programján. A múlt évhez hasonlóan ismét megérkeztek az eseményre az Országos Mentőszolgálat kötelékéhez tartozó mentőmotorosok képviselői is – egyrészt tájékoztatást adni a küldetésükről, másrészt áldást fogadni az alkalmat teljessé tevő, ezúttal Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök celebrálta szentmise keretében. A mentőmotoros szolgálat küldetéséről szóló tájékoztatóban többek között elhangzott, hogy legnagyobb ellenfelük-kihívásuk az idő, illetve sajnos az emberi butaság, (adott esetben bódult) figyelmetlenségből, türelmetlenségből, kivagyiskodó versengésből fakadóan, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a balesetek döntő többsége ilyen okokra vezethető vissza. Elhangzott az is, hogy a…

Tovább

A május 10-ei Madarak és Fák Napjához kapcsolódóan szombaton rendkívül gazdag programú családi napra várja az érdeklődőket a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, a minden év májusának második hétvégéjére eső Emlékhelyek napja keretében pedig ugyanezen nap délutánján a Hétkápolnánál is lesz egy tartalmas közösségi esemény. Ami a botanikuskerti programot illeti, ennek időpontja 10 – 17 óra, külön részvételi díj nincs, elegendő a botanikuskerti belépő. Ilyen kérdésekre kereshetik a választ a résztvevők a közreműködő szakemberek vezetésével: Felismered a madarakat hangjuk alapján? Melyek a botanikus kert legidősebb fái? Milyen albérlői lehetnek a madárodúknak? Melyik a kert legmagasabb fája? Hogyan lehet megkülönböztetni a tulipánfa…

Tovább

Idén is megrendezik az Emlékhelyek Napját a váci Hétkápolna kegytemplomnál, május 11-én. A kegyhely és környezete már több évvel ezelőtt megkapta a Történelmi Emlékhely minősítést a Nemzeti Örökség Intézetétől, így újra és újra egyik helyszíne az országos rendezvénysorozatnak. A szervezők május 11-én a Hétkápolnánál kulturális és zenei programokkal várnak minden érdeklődőt. Az eseményen a közjó szolgálata és az elesetteken való segélynyújtás kerül majd előtérbe. „Célunk tenni a közjóért, amely úton a mentőmotor visz el minket. Szeretnénk támogatni a mentést és az elesettek segítését. Ennek a célnak szeretnénk rendelni alkalmunkat” – írják közleményükben a szervezők. A programokon a részvétel teljesen ingyenes,…

Tovább