A váci baloldal 2019-es túlnyerése, valamint ama bizonyos „füstös szobákban” történt egyezkedések után a győztesek kihirdették, hogy a város működtetéséhez ezentúl immár HÁROM alpolgármesterre lesz szükségük. Sokak kérésének eleget téve utánajártunk annak, hogy más harmincezres városok hány alpolgármesterrel is dolgoznak? Kigyűjtöttük hát, hogy a hasonló lélekszámú települések végül is hány alpolgármesterrel oldják meg a működésüket? Nem érte hideg zuhanyként a szerkesztőségünket, hogy a tíz 30 ezres magyar város közül csak a baloldali vezetésűekben van 3 alpolgármester, míg a jobboldaliakban tipikusan csak 1 van! Ahol Összefogás-szerű szivárványos politikai alakzat vette át a vezetést, mintha mindenütt több fizetett vezetőre lenne szükség! Három…
három alpolgármester
Pénteken jelent meg az Index egy interjúja Márki-Zay Péterrel, aki főállásban Hódmezővásárhely polgármestere, bár időt szakít arra „mellékállásban”, hogy az ország bármely pontján felbukkanjon és elképesztő ellentmondásokkal teli nyilatkozatokat adjon, mint a gyurcsányi baloldal száguldó miniszterelnök-jelöltje. Ebben az Indexnek adott interjújában Márki-Zay azt állítja, hogy „(…) van egy új alpolgármesterem január óta (…) Így három alpolgármester segíti a munkámat, akikből EGY társadalmi megbízatásban, a másik KETTŐ főállásban dolgozik a városért. Ők nagyon sok terhet levesznek a vállamról.” Ez meglehetősen figyelemre méltó kijelentés, hiszen eddig Márki-Zay egy olyan 43.311 lélekszámú (2019) megyei jogú várost irányított CSAK KETTŐ alpolgármesterrel, ahova most csak…