A kormány legkésőbb jövő év január 1-jétől munkáshitelt vezet be. A kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány tárgyalt a szakmunkáshitelről, és úgy döntött, hogy helyette egy olyan munkáshitelt szeretne bevezetni, ami nem csak a szakmunkások számára érhető el. A cél az, hogy egyszerűen, gyorsan juthassanak kedvezményes hitelhez azok, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és akiknek éppen ezért a diákhitel nem áll rendelkezésre – ismertette. Közölte: a hitel részleteit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogja…
Gulyás Gergely
Hiába mondaná fel a szolgáltatási szerződést a Fővárosi Vízművek a Budapest környéki településekkel, erre jogszerűen nincs lehetősége – közölte újságírói kérdésre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely szavai szerint „egy elszámolási kérdést lehet jogi eljárásban tárgyalni, de nincs lehetőség arra, hogy alapvető szolgáltatást ne biztosítson a főváros.” Mint ismert, Karácsony Gergely főpolgármester tizenkét agglomerációs település – köztük Vác – vízellátását használná fel politikai zsarolásra, hogy pénzhez juttassa a csőd szélén egyensúlyozó Budapestet. Karácsony levélben fenyegette meg a kormányt, hogy a Fővárosi Vízművek nem tesz eleget a szerződésben rögzített vízátadási kötelezettségének, ha az állam nem fizet magasabb díjat…
Az infláció letöréséért sokat tett a kormány, ezt szolgálták az árstopok és ezt szolgálja a kötelező akciózás is, amely eddig 10 százalékos árkedvezményt jelentett meghatározott termékkörre, de ez augusztus elsejével 15 százalékra emelkedik – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető a gazdasági helyzettel kapcsolatban kifejtette: az orosz-ukrán háború által kiváltott rendkívül nehéz helyzet, amelyet tovább súlyosbítottak az európai uniós szankciók, valamelyest javulni látszik. Javuló gazdasági kilátásokkal lehet számolni, a gazdasági növekedés a második félévben gyorsulni fog – jelentette ki. Mint mondta, az év egészére reálisnak tűnik a költségvetésben rögzített másfél százalékos, de legalább egyszázalékos gazdasági növekedés. A jövő…
A baloldali politikusok minden nehéz hazai helyzetre, válságra, aktuális kormányellenes tüntetésre, sztrájkra szeretnek azonnal sikeréhesen rácsatlakozni. (Az egyikük a széthullott Összefogásból meg is jegyezte a másikukról, hogy „piócaként” tapadnak ezen ÜGYEKRE!) A nemzeti minimumnak tekinthető kérdésekben sem felelős politikusként a maguk területére eső problémák megoldásán szorgoskodnak, hanem inkább csak politikai pecsenyesütés lehetőségét lelik meg az országra zúduló nehézségekben. Sajnálatosan Matkovich Ilona sem tesz másként, a válságban megint csak a politikai csatározással foglalkozik, ez abból is kiolvasható, hogy azonnal csatlakozott a hozzá hasonlatosan tehetetlenkedő baloldali politikusok egyik közös nyilatkozatához. Hamar megkapta e csoport Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető minisztertől a választ. A…
Nagygyűlést tartott Rétvári Bence, a Pest megye 4. számú választókerületének jobboldali jelöltje, jelenlegi országgyűlési képviselője március 16-án a váci Művelődési Központ nagytermében. Előtte találkozhatott és beszélgethetett mindenki a képviselő úrral, aki meghívott vendégeivel, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter úrral és Földi-Kovács Andreával sütötték a Rétvári Rétest a bejáratnál. A kezdés előtt fél órával elsőként a nézőtér telt meg, majd állóhely sem maradt, végül az aulát is teljesen elfoglalta a közönség. A rendezvényen 800-an vettek részt. A rendezvény házigazdái Kis Domonkos Márk és Nacsa Olivér voltak, először a váci Bogányi Gergely Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt hallhatta a nagyérdemű az általa tervezett…
18 nap választ el minket a sorsdöntő választástól – kezdte március 16-án Rétvári Bence a térség országgyűlési képviselője és jelöltje a kampány nagygyűlés előtti sajtótájékoztatón. Soha nem gondoltuk volna, hogy egy választásnak ekkora tétje lehet bármikor. Most nem csak az ország előrehaladása, nemcsak a családok jövője, nemcsak a gyermekek nevelésével kapcsolatos kérdések, hanem olyan alapvető kérdésben is dönthetünk majd április 3-án, mint a háború és béke. A nagygyűlésünk két meghívott előadónknak, Földi-Kovács Andrea újságírónak és Gulyás Gergely miniszter úrnak ezúton is köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat. Amikor megkérdeztem Rétvári Bencét, hogy miről beszéljek ma este, akkor csak annyit mondott, hogy…
Más rendelkezések lesznek érvényben a fővárosban és Pest megyében, és mások az ország többi területén. A csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy az ország nagy részén fokozatosan újraindítható az élet az országban. Akkor úgy fogalmazott, hogy Budapesten és Pest megye egyes járásaiban továbbra is érvényben maradnak a korlátozások. https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/904752629950580/ A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kijárási korlátozás Budapesten és egész Pest megyében fennmarad. Egyik legfontosabb tudnivaló: a Budapesten élők nem mehetnek a vidéki nyaralóikba, így a dunakanyari nyaraló felkeresése sem fér bele a budapestiek és a Pest megyeiek számára. Vidékiként nem tanácsos Budapestre vagy Pest…