FIDESZ-KDNP

A parlament tavaszi ülésszakán elfogadhatják az energiaitalok fogyasztásának korlátozásáról szóló javaslatot – közölte Nacsa Lőrinc és Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a közösségi oldalukon kedden közzétett közös videóban.

Tovább

Újraindult a nyomozás a váci uszodában talált rejtett kamera ügyében – hívta fel a figyelmet a váci Fidesz-KDNP a közösségi médiában, hangsúlyozva: ez azt követően valósult meg, hogy ők az ügyészséghez fordultak. Közleményükben azt írják: „a baloldali városvezetés először üdvözölte a nyomozás megszüntetését, most úgy tesznek, mintha az ő érdemük lenne az eljárás folytatása. Mindenkinek érdeke, hogy szabályos eljárást követően meg legyen állapítva az elkövetők felelőssége egy olyan botrányos ügyben, mely gyerekek és felnőttek százait érintheti. Nem hagytuk szó nélkül, ezért most folytatódik az ügy. Ezúton is köszönjük a hatóságok munkáját!” Kárpáti-Kelemen Katalin kormánypárti képviselő nemrég kijelentette: „elfogadhatatlannak tartjuk az…

Tovább

Az aktív szavazó pártválasztók bázisán jelentősen nőtt a Fidesz-KDNP előnye, ami már 15 százalék a TISZA Párttal szemben – közölte a Magyar Társadalomkutató Kft. legfrissebb felmérése alapján szombaton az MTI-vel. A Magyar Társadalomkutató egy hónappal az előző kutatását követően, december 16-18. között újra megvizsgálta, hogyan szerepelnének a magyarországi pártok 2024 legvégén egy választáson. Rámutattak, Magyarország sikeres EU soros elnöksége, Donald Trump magabiztos győzelme az amerikai elnökválasztáson és Magyar Péter újabb ellentmondásos ügyei állhatnak többek között annak hátterében, hogy a kormánypártok négy hét alatt is jelentősen növelni tudták támogatottságukat az aktív szavazók között. A felmérésből kiderült, hogy míg a 18. életévét…

Tovább

„Elfogadhatatlan és mélységesen felháborító eset rázta meg a váci közéletet. A városi uszoda férfi öltözőjében faliórába rejtett kukkoló kamerát találtak. Ez nem csupán a látogatók személyiségi jogait sérti, hanem aláássa a közbizalmat intézményeink iránt” – közölte a váci Fidesz-KDNP. Hozzátették: „a Fidesz-KDNP frakció nevében azonnali és részletes tájékoztatást kérünk a történtek teljes feltárására a szükséges intézkedések megtétele érdekében. Ezért rendkívüli ülést kezdeményeztünk 2024. december 19-én 8 órára, az ülésen a napirend keretében az uszoda igazgatóját javasoljuk meghallgatni.” „Hasonló esetek elkerülése és a közvélemény mihamarabbi megnyugtatása érdekében elengedhetetlen, hogy tájékoztatást kapjunk az esetről, mert a váciak biztonsága és jóléte a legfontosabb…

Tovább

A kormánypártok magabiztosan vezetnek a pártok versenyében, míg Magyar Péter elutasítottsága jelentősen nőtt az elmúlt egy hónapban a Századvég decemberi kutatásai szerint – tudatta a kutatóintézet. A felmérés alapján a politikai szempontból aktív – választási részvételüket biztosra vagy valószínűre ígérő – magyar lakosság körében 40 százalékon áll a Fidesz-KDNP pártszövetség, amelyet a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) követ 31 százalékkal. A pártok rangsorában harmadik helyen a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) áll 7 százalékkal, a Mi Hazánk Mozgalom támogatottsága 6 százalék. Ebben a közegben a Demokratikus Koalíció, a Momentum és az MSZP nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt, míg…

Tovább

„A közpénzből működtetett városi oldal feltehetően politikai megrendelésre valótlanságokat ír. Az igazság, hogy a Fidesz-KDNP frakció képviselői azt nem támogatták, hogy a polgármester asszony gyerekeinek szabálytalanul megépített és már bontásra is ítélt üvegkalitkáját a képviselő-testület legalizálja” – írja pénteki közleményében a váci Fidesz-KDNP. Hozzátették: „a baloldali városvezetés élén Matkovich Ilonával ezt először 600.000 Ft-ért, majd most 1.500.000 Ft-ért tette volna meg vállalkozásként, és még így is több millió forintos ráfizetés lett volna ez az akció az önkormányzatnak.” „A Fidesz-KDNP képviselői támogatták dr. Rosta Zoltán javaslatát, hogy a teljes Duna-partra, egy komplex rendezési tervre van szükség.” „A Fidesz-KDNP képviselői nem kívánnak…

Tovább

Továbbra is a kormánypártok rendelkeznek a legmagasabb társadalmi támogatottsággal a Századvég novemberi pártpreferencia-kutatásai szerint – tudatta a kutatóintézet. A kutatási adatok tanúsága szerint egy most vasárnap esedékes országgyűlési választáson a politikai szempontból aktív (választási részvételüket biztosra vagy valószínűre ígérő) magyar lakosság 38 százaléka voksolna a Fidesz-KDNP pártszövetségre. A pártok rangsorában a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) áll a második helyen 32 százalékkal, melyet a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) követ 9 százalékkal. Ebben a közegben a Mi Hazánk Mozgalomra 6 százalék, a Demokratikus Koalícióra 5 százalék szavazna. A Momentum és az MSZP támogatottsága jelenleg nem éri el az 5 százalékos bejutási…

Tovább

A novemberi testületi ülésen tárgyalta a váci képviselő-testület azt a Helyi Építési Szabályzatra vonatkozó módosítási javaslatot, ami lehetővé tette volna azt, hogy utólagosan legalizálják Matkovich Ilona gyerekeinek törvényellenesen felépített üvegfalú teraszát a Duna-parti vendéglátóhelyükön. A többség azonban nem támogatta a javaslatot. Szabó Csaba Fidesz-KDNP-s képviselő az ülésen mindenkit emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt a Lujza és Koriander tulajdonosai egy árnyékoló telepítésére kaptak engedélyt pontosan leírva az anyag-és színhasználatot is. Hozzátette, hogy az akkori főépítész, Zöldi Péter mellett Kiss Zsolt alpolgármester és Matkovich Ilona polgármester is aláírta az engedélyt. Matkovich Ilona most azonban tagadta, hogy az az ő aláírása lenne. „Az…

Tovább

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, számottevő adóemeléseket szavazott meg a baloldal Vácon. A szavazatszámok megoszlásából kitűnik, hogy Rosta Zoltán is támogatta Matkovichék adóemelési javaslatait. A múlt heti ülésen az adóemelésekről szóló előterjesztést 10 IGEN, 5 NEM, 0 TARTÓZKODÁS mellett szavazta meg a képviselő-testület. Mivel az öt Fidesz-KDNP-s képviselő ellenezte az adóemelést és senki sem tartózkodott a szavazásnál, egyértelmű, hogy Matkovich Ilonáék és a Mi Hazánkos Rosta Zoltán egyetértésben megszavazták az adóemeléseket. 2025. január elsejétől a magánszemélyek kommunális adója 20.000 forintról 26.000 forintra, az idegenforgalmi adó éjszakánként 300-ról 500 forintra, a telekadó négyzetméterenként 210-ről 400 forintra, az építményadó négyzetméterenként 840-ről 1.260…

Tovább

„Az idősek köszöntése szívmelengető hagyomány, melyet idén is folytatni szeretnénk. Javasoljuk, hogy karácsonyi képeslapokat küldjünk városunk idős lakosainak, kifejezve ezzel tiszteletünket és törődésünket” – írja közösségi oldalán a váci Fidesz. „Kérjük polgármester asszonyt, hogy a képeslapok mellé idén ne csatoljunk politikai tartalmú leveleket, hiszen az ünnepi üdvözlet önmagában is örömet okoz. A képeslapokat Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete aláírásával küldjük ki.”

Tovább