A HÁBORÚN VICCELŐDÖTT INOTAY EMBERE

A HÁBORÚN VICCELŐDÖTT INOTAY EMBERE

Fehér Zsolt korábbi rendszeresen megjelenő, beteglelkű újságjában a sok pornográf, antiszemita és nőgyűlölő cikk mellett címlapon viccelődött a háborúval is. A nemrég kitört orosz-ukrán háború ideje alatt komoly lehetőség nyílik, hogy Inotay Gergely végre elhatárolódjon perverz kollégájától. Fehér Zsolt náci múltjának nyilvánosságra kerülése után Inotay még érthetetlen módon bevédte szövetségesét. Mennyit tűr el Inotay a…

INOTAY GERGELY KIÁLL FEHÉR ZSOLT MELLETT, AKI SZERINT A DEMOKRÁCIA TÖKÉLETESEN ALKALMATLAN A REND FENNTARTÁSÁRA

INOTAY GERGELY KIÁLL FEHÉR ZSOLT MELLETT, AKI SZERINT A DEMOKRÁCIA TÖKÉLETESEN ALKALMATLAN A REND FENNTARTÁSÁRA

Fehér „Zsizsik” Zsolt elhíresült szennylapjának lapjai cikkről cikkre betekintést engednek egy teljesen elborult, gennyes, sötét lélek undorító zugaiba. Vannak azonban írások, melyek egyszerűen csak szembe mennek a Jobbikos politikus közszereplésével. Ilyen az is, amikor Fehér Zsolt, a Demokratikus Koalíció, így Gyurcsány szövetségese a demokráciáról állapítja meg, hogy nem működik. Inotay Gergely pedig továbbra is kiáll…

BEMUTATJUK INOTAY TOLVAJ BALKEZÉT

BEMUTATJUK INOTAY TOLVAJ BALKEZÉT

Inotay Gergely is megszavazta, hogy Tisza Zoltán, a váci DK elnöke tag lehessen az Emberi Kapcsolatok Bizottságának, melyet egyébként a perverz náci Fehér Zsolt elnököl. Tisza hálás típus, DK elnökként csatlakozott be Inotay kampányába, de jó eséllyel nem közölte szövetségeseivel, hogy a beszámolók szerint mentősként egy beteg nyugdíjastól tulajdonított el 10.000 forintot. Tisza Zoltán közalkalmazotti…

INOTAY KIÁLL FEHÉR ZSOLT MELLETT, AKI A GESTAPO MÓDSZEREIVEL PÉLDÁLÓZIK

INOTAY KIÁLL FEHÉR ZSOLT MELLETT, AKI A GESTAPO MÓDSZEREIVEL PÉLDÁLÓZIK

A váci náci nem szégyenkezik, mikor előhúzzák elveszettnek hitt szennylapjának 30. számát. A számos beteg, pornográf és erőszakos tartalom mellett akadnak náci írások is Fehér „Zsizsik” Zsolt lapjában. A Fehér-doktrína című írásában a bűnözés visszaszorítására a náci Németországban alkalmazott Gestapo módszereket javasolja, miszerint agyonlőtték azokat, akiket maffiózónak gondoltak. Már meg sem lepődünk azon, hogy Fehér…

FEHÉR „ZSIZSIK” ZSOLT BALOLDALI KÉPVISELŐ, A VÁCI NÁCI PORNÓSZERZŐ ÍRÁSAI – KIZÁRÓLAG FELNŐTT OLVASÓINKNAK – 1. RÉSZ

FEHÉR „ZSIZSIK” ZSOLT BALOLDALI KÉPVISELŐ, A VÁCI NÁCI PORNÓSZERZŐ ÍRÁSAI – KIZÁRÓLAG FELNŐTT OLVASÓINKNAK – 1. RÉSZ

Higgyék el, nem kis tehertétel lesz mától naponta felemlegetnünk a náci szellemiségű, antidemokratikus, elképesztően elvetemült szexuális szokású váci pornószerző életművének ezen mocskos epizódjait, de ígérjük, mindezt csak addig fogjuk folytatni, amíg ő maga vagy frakciótársai, vagy pártjának felettesei is úgy nem látják, hogy ilyen személyiségnek, azaz FEHÉR ZSOLTNAK NINCS HELYE TOVÁBB a helyi közéletben. Kérjük…

NÁCI, PERVERZ, KORRUPT – EZ AZ INOTAY ÁLTAL VEZETETT VÁCI BALOLDAL

NÁCI, PERVERZ, KORRUPT – EZ AZ INOTAY ÁLTAL VEZETETT VÁCI BALOLDAL

Inotay, Gyurcsány váci embere, a szegény ember váci Mini Petije, az állítólagos jobboldaliságától képes mindent IS (így valójában semmit) képviselni, miképpen ezt kinyilvánította a baloldal miniszterelnök-jelöltje: „ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük”. Inotay Gergely – az igazából csak önmagát képviselő politikai amatőr…

SZÉGYELLJE MAGÁT, „A ZSIZSIK”! – EGY NŐI OLVASÓI LEVÉL

SZÉGYELLJE MAGÁT, „A ZSIZSIK”! – EGY NŐI OLVASÓI LEVÉL

Megdöbbenve, hányingerrel küszködve olvastam a VáciVilág „Fehér Zsolt: csak maszturbálok naphosszat, mert utálnak a lányok” című írását és az azt követő többi, Zsizsik szerkesztette Arbo Nyúzt idéző cikkeket. Ilyet ember nem vet papírra! Még ha a zavaros, perverz, szadista agyában meg is születnek esetleg ilyenféle gondolatok, azt nem írja le! Ha mégis megteszi, akkor legalább…

ORSZÁG-VILÁG MÁR AZ ELVETEMÜLT FEHÉRRŐL BESZÉL, DE A VÁCI BALOLDAL MÉG MINDIG SOKATMONDÓAN HALLGAT RÓLA

ORSZÁG-VILÁG MÁR AZ ELVETEMÜLT FEHÉRRŐL BESZÉL, DE A VÁCI BALOLDAL MÉG MINDIG SOKATMONDÓAN HALLGAT RÓLA

Két testületi üléssel ezelőtt a váci nácikat a jobboldal lemondásra szólította fel, de Inotay akkor kiállt mellettük, Matkovich pedig kevesellte a bizonyítékokat arra, hogy a frakciója e két képviselője náci lenne. Azóta hiába ömlenek a bizonyítékok, de Inotayék lapítanak! Talán megint csak abban reménykednek, hogy mint eddigi minden stiklit, majd ezt is megúszhatják az elhallgatással?!…

TERHELÉSES TÁMADÁSSAL PRÓBÁLTÁK LEKAPCSOLNI A VÁCI ANONYMUST, AMELYEN FEHÉR ZSOLT ANYAGAI IS VANNAK

TERHELÉSES TÁMADÁSSAL PRÓBÁLTÁK LEKAPCSOLNI A VÁCI ANONYMUST, AMELYEN FEHÉR ZSOLT ANYAGAI IS VANNAK

A Váci Anonymus vasárnap hajnalban hírül adta, hogy éjjel 11 órakor, ún. túlterheléses (DDoS – Distributed Denial of Service) internetes támadás érte a lap váci Fehér Zsoltról és mások ügyeiről szóló leleplező anyagait tartalmazó szervert. Az „ismeretlen szerző” nem tartja kizártnak, hogy e történés összefüggésben lehet a szombaton megjelent, óriásit robbant Fehér Zsoltról szóló Vadhajtás…

INOTAYÉK DÉDELGETETT VÁCI NÁCIJÁRÓL HÁTBORZONGATÓ ÍRÁST JELENTETETT MEG A „VADHAJTÁSOK”

INOTAYÉK DÉDELGETETT VÁCI NÁCIJÁRÓL HÁTBORZONGATÓ ÍRÁST JELENTETETT MEG A „VADHAJTÁSOK”

Fehér Zsolt jobbikos képviselőről bármilyen szörnyűség is jelenik meg, Inotay Gergely és az Összefogás teljes frakciója teljesen elvtelenül, de tántoríthatatlanul kiáll mellette. Hiába derülnek ki róla immár sorozatosan egyre vadabb, általa hangoztatott rasszista, alpári, undorító, pornográf, bűnösen perverz gondolatok, amelyek minden politikustól és minden, magát embernek tartó személytől közösségellenesnek kellene nyilvánítani. Szombat reggel a Vadhajtások is…