facebook-kormányzás

Vannak helyzetek, amikor az ember önkéntelenül felfedi valódi arcát, amikor lehullhat az álca, és kivillanhat a „vakolat” alatti Valóság. Matkovich Ilonával ez egyre többször esik meg! Hallottunk már pár történetet róla: például arról, hogy az européer, nyelveket beszélő, művelt hölgy látszata a K16 Galéria előtt miként foszlott szerteszét egy pillanat alatt, ahol hirtelen egy magából kikelve ordibáló akarnok tűnt fel az addig jól hordott álarc alól, vagy arról, hogy a független/objektív újságíróból hogyan válik egy csapásra diktátor a szájzár rendelet aláírása nyomán. Vác polgármestere a minap azonban önleleplezésként, ország-világ elé tárta újfent, valójában mit és hogyan gondol. Történt pedig, hogy…

Tovább

„In Dreams Begin Responsibility” „Az álomban kezdődik a felelősség” – dolgozószobájából megosztott képe szerint ez olvasható Matkovich Ilona mögött a falon. Mielőtt e cikk lényegi mondandójára kitérnénk, szenteljünk rövid pár sort erre az idézetre. Az eredeti szöveg William Butler Yeats 1914-ben kiadott verseskötetéből származik. Yeats valószínűleg maga találta ki, de a forrást egy „régi színdarabra” vezette vissza. Aztán 1937-ben egy amerikai költő, bizonyos Delmore Schwartz írt ezzel a címmel egy novellát, amelynek lényege, hogy az író mintegy régi némafilmként látja szülei történetét egy moziban ülve, és ahogy az ősök élete halad, ő egyre haragosabb azért, mert nem tud beavatkozni. Azt,…

Tovább

Matkovich Ilona, Vác Város polgármestere a következő Facebook-posztot tette közzé: „Habár a város példátlanul sok pénzzel, ingyenes stadion használattal támogatta az egyesületet, már egy ideje látszott, hogy nagy a baj. Mivel a stadion beruházásban a város anyagilag is jelentős összeggel van benne, ezért jövő héten elnökségi ülés összehívását kezdeményezem.” A klub a következőképpen reagált minderre: A 2018-as évben hozott képviselő-testületi határozat szerint 2023. március végéig a Vác FC a stadiont ingyenesen használja. A 2022. június 13-i megbeszélésen Matkovich Ilona jelezte, hogy a rezsiköltségek egy részét a Vác FC-vel kívánja kifizettetni, így az ingyenes használat sem állt volna rendelkezésre a következő…

Tovább

Két éve az elszámoltatás ígéretével kampányolt a váci baloldal. Már két éve kétharmaddal vezetik a várost, de egyetlen ügyben sincs se megtámadott szerződés, se folyó büntetőügy. EZ IS CSAK EGY KAMPÁNY LUFI VOLT! A váci baloldal a választási kampányban és azután is elszámoltatásról beszélt. Azonban hiába a hangos szólamok, semmit, de semmit nem találtak a megelőző kilenc évből, ami miatt polgári vagy büntető per indult volna. Ha ugyanis lett volna bármilyen szabálytalan vagy túlárazott szerződés, akkor ezekről a perekről és nyomozásokról hallanánk, de nincs semmi. Üres szavak vannak, nagyotmondó Facebook-posztok, de semmilyen tény nincs. Az, hogy a váci baloldali kétharmad…

Tovább

Matkovich Ilona láthatóan azóta szeretné magára felhívni az országos baloldal figyelmét, mióta másfél évvel ezelőtt polgármester lett Vácon. Ugyan ezt nem a kiváló városvezetéssel, vagy újító és innovatív ötleteivel teszi, hanem azzal, hogy úgy, ahogy van, követi a „központi ukázt”, jó liberális szokás szerint másol mindent, amit csak lehet – hátha felfigyelnek az eminens diákra. Olyannyira jól csinálja ezt Matkovich, hogy az embernek akaratlanul is megfordul a fejében, hogy valójában nem az országos politikába való ugródeszkának használja csak a polgármester asszony Vácot, és a város és lakóinak érdekei igazából nem is érdeklik. Erre a következtetésre nem nehéz jutni abból, hogy…

Tovább

A hétvégi, szokásos városvezetői mesebeszéd sokszor szórakoztató humora a legutóbbi vasárnapon ezúttal komolyra fordult, ugyanis Matkovich Ilona választópolgári érdeklődés nélkül is beismerte, hogy nem képes megvalósítani azt, amit a kampányban ígért. E kijelentésére tehát most úgy tekinthetünk, mint egy helyi „őszödi beszédre”, hiszen a kampányára senki sem úgy emlékezik vissza, hogy az lett volna a szlogenje: a „nagy fejlesztéseket nem lehet önkormányzati költségvetésből megvalósítani.” Akkoriban – érdekes módon – éppen az ellenkezőjével támadta az előző vezetést, e kudarcáért most pedig nem magát találja felelősnek. A városvezetés terén eddig nem túl sok erényt felmutatni képes polgármester ezt írta pontosan e hétvégén:…

Tovább

A fél város közösségi tereiből ki- és letiltott polgárában egyre jobban gyűlik már a „de szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni!”-érzése. Ezúton is ígérjük nekik, hogy addig fogjuk kérdezni a címbeli kérdést, amíg a városháza „szóvivője” (őt sem tudja senki emberfia, hogy ki az!) nem mondja meg annak a közpénzből tartott munkatársnak a nevét, aki ezt meri tenni a város lakóival. Ami miatt ez újra aktuális lett, az az, hogy a városháza megint emelte a tétet:  A NYÍLT CENZÚRA BEJELENTÉSE „Tisztelt Kommentelők! Ezen az oldalon a Facebook alapelveivel összhangban továbbra is törölve lesznek azok a hozzászólások, melyek nem az adott…

Tovább

Először december 23-án egy posztban, majd egy internetes petícióban megírta, hogy szerinte a covidos adatokból az „látható, hogy több, mint nyolcezer honfitársunk 3,4 évvel korábban hunyt el, mint ahogy az statisztikailag várható lett volna. Nekik csaknem három és fél évi nyugdíja »maradt így bent« a nyugdíjfolyósítónál. (…) a kormány és Orbán Viktor (…) gondolkodás, intézkedés nélkül lemondott róluk. Sőt, nyerészkedik a halálukon.” Juhász Béla – mint a statisztikai adatok szakavatott értelmezője – azt is kikalkulálta, hogy az eddigi 8200 áldozatot tekintve, ez az összeg 46 milliárd(!) forintot jelent, ennyi összesen az áldozatok halálából a kormány „nyeresége”. No de, ahogy Vlagyimir…

Tovább

Lassan hozzá kellett szoknunk, hogy 2019 óta Vácon általában semmi nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, így a város rendben tartása (hiszen a lakókra bízzák ezt a feladatot), a rossz levegője, az alsóváros bűze (hiszen nem a városháza tehet róla), az utak javítása sem (hiszen váci vállalkozók végzik a zömét). Nagy valószínűséggel tehát a MÁV-aluljárók kritikán aluli megjelenéséről sem tehet a városvezetés. Az ingázó városlakókkal viszont e helyszínek nap mint nap tudatják, hogy honnan indultak el a munkába, majd este, hogy milyen az a hely, ahova megérkeztek. Egy olvasónk Facebook-bejegyzése nyomán, hát lássuk most a városunk ezen részletét! A VácOnline vállaltan…

Tovább

Olvasóink rendszeresen küldik azokat a fotókat, amelyeken még mindig csak a régi, meghaladásra méltó, elmaradott város látható, aminek a sürgős megváltoztatása miatt oly fontosnak mutatkozott Vácnak egy új képviselő-testületet a nyakába vennie. A Dunakanyarba álmodott osztrák kisvároska azonban mintha továbbra is csak az előlünk folyamatosan elfutó, ködlő jövőben létezne csupán, mint az ezekről szóló szép választási ígéretek. Pedig mily hízelgően is szóltak a „haladásról” és a „sokszínű európai városról” szóló szép szavak: „Városunkban 2019-ben óriási fordulat következett be. Az önkormányzati választáson a város lakói a 15 fős képviselő-testületből 10 képviselőt az Összefogás csapatából juttattak be a testületbe. A rendszerváltás óta…

Tovább