Kárpáti-Kelemen Katalin, az Emberi Kapcsolatok Bizottságának (EKB) elnöke hivatalos közösségi oldalán hívja fel a figyelmet arra, hogy még be lehet nyújtani a kérelmeket a húsvéti adománycsomagokra.
Emberi Kapcsolatok Bizottsága
Ma délután három órakor ül össze Vácon a Városházán az Emberi Kapcsolatok Bizottsága. A városi honlapon elérhető meghívó szerint 17 napirendi pont ügyeit tárgyalják ma.
Az Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnökeként egyik legfontosabb célkitűzése a húsvéti és karácsonyi adománycsomagokra szánt keretösszeg mihamarabbi megemelése, miután a baloldali városvezetés megfelezte a szociálisan hátrányos helyzetű háztartások támogatására szánt összeget az idei költségvetésben.
A szerdai testületi ülésen döntöttek arról a képviselők, hogy ki kerüljön be utolsó külsős tagként az Emberi Kapcsolatok Bizottságába. Az eredmény nem hozott nagy meglepetést, ugyanis a többségben lévő baloldal nem hagyta bekerülni a Fidesz-KDNP jelöltjét. Ezek után véglegessé vált, hogy minden bizottság minden külsős helyén Matkovichék jelöltjei ülnek. A testület korábban már döntést hozott valamennyi bizottság összetételéről, azonban miután Iványi Károlynét megválasztották a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, összeférhetetlenség miatt le kellett mondania az Emberi Kapcsolatok Bizottságában betöltött tagságáról. A baloldal ezúttal nem képviselő tagnak Szűcsné Zomborka Mártát jelölte, a Fidesz-KDNP pedig Ványi Lászlónét. Az ügy hosszas vitát…
Mint arról már hírt adtunk, pénteken lesz a 2019-ben kezdődött önkormányzati ciklus utolsó képviselő-testületi ülése. A napokban elkezdődött az illetékes szakbizottságok előkészítő üléseinek sorozata. Az Emberi Kapcsolatok Bizottságának tagjai saját hatáskörben döntést hoztak három kitüntetésről: a Vác Város Szociális Munkáért elismerést Barkóczi-Boldrin Priscilla, a Váci Humán Szolgáltató Központ (VHSZK) családsegítő szolgálatának csoportvezetője, a Vác Város Szociális Segítő Munkáért díjat Dencs Melinda, a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény szakácsa, a Vác Város Szolgáltató tevékenységéért kitüntetést Kiss Zoltán, a Váci Városfejlesztő Kft. víz-, gáz- és készülék szerelője és Adáminé Varga Márta, a Gazdasági Hivatal nyugdíjba vonuló könyvelője érdemelte ki. A díjakat…