Duna-part

„Kisváci Duna-part kisimítva! Ez még egy képviselőnek sem sikerült elintézni mondják a “szakértők”, a kajakosok és evezősök” – így jelentette be a Facebook oldalán Szádoczki Imre a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, a váci Fidesz elnöke, hogy hosszú évek után támogatók segítségével sikerült elérni Kisvácon a Duna-part rendbe tételét.

Tovább

„A városvezetés szerint az eső a ludas, mert nem esett” – írja közösségi oldalán Szabó Csaba Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő. Folytatta: „Nagymaroson, Kismaroson és Verőcén sem volt több eső, mégis tiszta a partszakasz. Szóval, akkor most mi is a helyzet? Úgy tűnik, a munka elvégzése helyett könnyebb kifogásokat keresni. Félek belegondolni, mi lesz az ürügy a lehullott falevelek esetében…” Szabó Csaba a legutóbbi testületi ülésen is felszólalt ebben a témában. Akkor Kiss Zsolt alpolgármester válaszolt neki és elmondta, hogy esőre vártak, ami el tudta volna takarítani a port a Duna-partról, de egy nagyon esőmentes időszakon vagyunk túl, ezért gépekkel kell majd…

Tovább

Annyi homokzsákkal vették körbe Matkovich Ilona gyerkeinek vendéglátóhelyét a váci Duna-parton, hogy a szomszédos épületekhez már nem is jutott. Egy olvasónktól kaptuk azt a fotót, amit a Lujza és Koriander előtt készített a Duna-parton. Szemmel látható, hogy a baloldali polgármester gyerekeinek vendéglátóhelyét rengeteg homokzsákkal pakolták körbe, viszont a szomszédos épületek előtt egyet sem lehet látni. Matkovich Ilona nem először kivételezett a gyerekeivel a családi vállalkozás javára. Mint ismert, a Lujza és Koriander több alkalommal volt a városháza beszállítója, amióta Matkovich a város polgármestere. Emellett megtörténhetett az is, hogy ennek a vendéglátóhelynek előkertjébe a helyi építési szabályzat ellenére üvegpavilont építettek.

Tovább

A FerjancsicsPress régen rendszeresen azt írta a váci stadionra – amiből a városi Átálló elég sokáig jól élt –, hogy libalegelő. Ez az elszavannásodott Duna-parti táj akkor mi!? Szemmel láthatóan még az sem! Külföldi vendégeink, akik minden évben ellátogatnak hozzánk, nagy szégyenünkre szóvá tették, hogy ilyet még nem láttak a Duna mellett. A fű teljesen kiszáradva, gondozatlanul, és persze minden kuka csordultik telve. Meglehet, hogy voltak bajok az előző érában is a város rendjével kapcsolatban, de ilyen egészen biztosan nem fordulhatott elő. Borzasztóan szégyenkeztünk a vendégeink előtt! És még egy észrevétel: a legmagasabb pontról beláthattunk a szinte üres strandra is,…

Tovább

Bármennyire is kiszámíthatatlanok a városháza útjai, de azért nem mernénk azt állítani, hogy a Fekete Út felirathoz lenne bármi köze is a szivárványos Összefogásnak, úgyhogy olvasóinkhoz fordulunk a megfejtésért: A Blackway feliratnak lehet-e köze a BLM-mozgalomhoz? (Ha igen, akkor köszöntjük a „haladókat” ezer esztendős városunkban?) Egy kényszeres hülye gyerek „tag”-je, aki muszáját érzi mindenhova odapiszkítani az exhibicionizmusát? Egy ismert streaming-szolgáltató filmjének promóciója?  Egyelőre még csak a Fekete Út, de majd jön a Fekete Leves? Szóval e komoly feladvány fogadja a korzózókat a Duna-parton… Annyi biztosnak tűnik – bármi is legyen a megoldás –, hogy nem kellene ott lennie!

Tovább

Mivel nem találtunk szavakat a Duna-parti kukák új kihelyezésére, így kénytelenek voltunk segítségül hívni a magyar irodalom és popzene szövegrészleteit. Íme, jöjjenek a fotók a sokat emlegetett Felelős Városvezetés egyik kreatív megoldásáról, amely ha jól látjuk, ismét egy jelentős lépés az osztrák kisváros felé, mely hűen tükrözi az Összefogás esztétikáját, városszépítő törekvéseit. Két kedvencünk: a párocskák romantikus, panorámás padja valamint a klasszikus kandeláber mellé leláncolt műanyag szemetesek retinaégető látványa.

Tovább

„Tudja valaki miért szedték fel már több mint egy éve néhány fa előtt az aszfaltot a járdán? Lehet tudni mi a szándékuk vele? Többször érdeklődtem, amíg le nem tiltottak” – írja a Váci Élet csoportban egy poszt.  Közéletünk zavaros tengervizéből csak egy csepp, amiben majdnem minden benne van.

Tovább

Joe Tailor néven 2020. június 15-én kikerült fel az ismert videómegosztóra egy kisfilm, amely a váci hajóállomásnál készült. A videó készítője a narrációban elmondja, hogy már többször felhívta a figyelmet e kimondottan szennyvízszagú, habos beömlésre a város közepén. https://www.youtube.com/watch?v=Sr-ZWdk4KuI Olvasóinknak is hasonló a tapasztalata? Ha van illetékese ennek az ügynek, kérjük, vizsgálja ki, hogy valóban megtörténhet-e ez?

Tovább