Szerdától vasárnapig tart a Regőczi-kápolnában a hagyományos év eleji Banneux-i hét, csütörtökön este szentségimádás lesz az Irgalmasreni Kórház kápolnájában, vasárnap, az evangélikus templomban elkezdődik a hagyományos Ökumenikus imahét. A Banneux-i hét programja: Szerda 17.30: nyitó szentmise, majd a filvetítés első fele, csütörtök 17.30-tól: egy órás szentségimádás, péntek 17.30: a filmvetítés második fele, szombat 16.30-tól: szentmise, majd közös ima: egy teljes rózsafüzér, azután litánia, vasárnap 16.30-tól: záró szentmise, utána a kápolna kórusának koncertje. Banneux kis belga település, mégis minden évben ünnep fűződik hozzá a Regőczi-kápolnában. 1933. január 15-én a 12 éves Marietta Beco-nak megjelent a Szűzanya. Minden jelenés alkalmával kapott a…
dr. Varga Lajos
Szombaton délelőtt Dr. Varga Lajos segédpüspök aranymiséjére hívott a harangszó a nagyszabású felújítás után két héttel korábban újra átadott Nagyboldogasszony székesegyházba. A szertartás előtt Marton Zsolt megyéspüspök – vázlatosan felidézve korábbi, kezdeti találkozásait mai egyházmegyei főpásztor társával – többek között így fogalmazott köszöntőjében: „Egy régi latin mondás magyarra fordítva így fogalmaz: »Mi lesz? Ami van. Mi van most? Ami volt.« Ennek jegyében elmondható, hogy püspök atya gondolkodását jellemzi a régi védelme, megőrzése és átadása az utókornak. Az egyházi törvénykönyvből is ismert, hogy az értékes dolgokkal foglalkozni kifejezés nem pusztán pénzben kifejezhető értéket jelent, hanem egyben hitéleti, történeti, művészeti kiválóságokat. Ő…
Dr. Varga Lajos segédpüspök az idén ünnepli pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját, váci aranymiséjét október 19-én szombaton tartja a gyönyörűen megújult székesegyházban, a szertartás 10 órakor kezdődik. Az aranymisés főpásztor 1950. december 5-én született Budapesten. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Az Országos Könyvtártudományi és Módszertani Központban 1973-ban egyházi könyvtárosi tanfolyamot végzett. 1974-ben az Egri Érseki Hittudományi Főiskolán szerzett abszolutóriumot a Váci egyházmegye papnövendékeként, majd ugyanebben az évben június 23-án pappá szentelték Vácott. 1979-ben teológiai doktorátust szerzett a budapesti Hittudományi Akadémián. 1974–1985 között a Váci egyházmegye plébániáin teljesített szolgálatot: először a Dunakeszi-főplébánián, majd 1975-től Újpest-főplébánián, 1976-tól Hatvan Újvárosban, 1978-tól 1985-ig pedig Vác-Alsóvárosban…
Április 17-én szerdán 18 órai kezdettel ismét könyvtári estre várják az érdeklődőket a házigazdák a Kolping-házban. Ezen alkalommal az idén 50 éve elhunyt dr. Kovács Vince váci megyéspüspök életútjába nyerhetnek bepillantást a vendégek dr. Varga Lajos segédpüspök előadásának segítségével. A néhai püspök alma matere, a Váci Piarista Gimnázium jelenlegi diákjai, Bénik Márton, Kalecz Barnabás és Lugosi Péter pedig Galga menti népdalokkal idézik fel az egykori főpásztor szülőföldjének csodálatos népi kultúráját. Kovács Vince (Galgamácsa, 1886. augusztus 9. – Vác, 1974. március 15.) római katolikus püspök, váci segédpüspök, apostoli kormányzó. A középiskolát a Váci Piarista Gimnáziumban végezte. Ezután teológiai tanulmányokat folytatott Budapesten…
A székesegyház előtt tartott hagyományos virágvasárnapi barkaszenteléssel elkezdődött a nagyheti püspöki alkalmak sorozata, a szertartást Dr. Varga Lajos segédpüspök mutatta be. – Kedves testvéreim! A nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jó cselekedetekkel már előkészítettük. Ma azért gyűltünk össze, hogy az egész egyházzal együtt lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor felment városába, Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy föltámadásának és örök életének is részesei lehessünk – mondta a főpap, majd megszentelte az…
Március 24-én, Virágvasárnap 9 óra 30 perctől kezdődik a barkaszentelés a Székesegyház előtt, innen együtt is meg lehet érkezni a Barátok templomába, ahol a szertartás szentmisével folytatódik tovább (kb. 10 órától). Nagycsütörtökön, március 28-án 10 órakor kerül sor a krizmaszentelési misére a Piarista templomban. Ugyanezen a napon 18 órakor a Barátok templomában lesz az esti mise az utolsó vacsora emlékére. A nagypénteki szertartás a Barátok templomában március 29-én 15 órakor kezdődik. A húsvéti vigília-szertartás a Barátok templomában március 30-án, szombaton 20 óra 30 perctől veszi kezdetét. A húsvétvasárnapi ünnepi mise és feltámadási körmenet március 31-én, vasárnap 10 órakor kezdődik, szintén…
Az idén egy szempontból biztosan Vác, a Hétkápolna kegytemplom és az 1848/1849-es honvédemlékmű volt a legkülönlegesebb helyszíne május 13-án az Emlékhelyek napja országos programsorozatának, ugyanis itt a Magyar Mentőmotor Alapítvány is képviseltette magát, s a program keretében Torma Joel atya, az egyházmegyei kórházlelkészség vezetője alkalmi szentmisét mutatott be, áldást kérve a mentő motorosokra, járműveikre, minden segítőre, különös tekintettel a váci mentőállomás munkatársaira. A szertartás különösen érzékenyen érinthette a mentőtisztként már tapasztalt, de motoros önkéntesként még újoncnak számító Tóth Gergelyt, aki épp az előző napon úgymond átesett a tűzkeresztségen ebben a szolgálatban, miután – elsőként érkezve segítőként egy baleseti helyszínre –…
Ünnepi misével és műsorral, baráti vendéglátással ünnepelte szombaton megalakulása 30 éves jubileumi évfordulóját a Váci Kolping Család egyesület. A piarista templomban tartott ünnepi misén dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök, *prézes a többi között így fogalmazott köszöntőjében: „Az egyház egyik legfontosabb feladata a nevelés. Ez nem csak indirekt eszközökkel valósítható meg. Mindig is léteztek olyan közösségek, melyek a hozzájuk való tartozás által éppúgy végezték az emberi személy alakítását, mint a direkt nevelési programok szervezésével. Sőt az élet egészét összefogó programok az egymásra való hangolódás, a közösség alakítása, az egyén fejlődése szempontjából hatékonyabbnak bizonyultak mint a direkt nevelési programok… …A társadalom…
Annyi, de annyi – akár évfordulós – apropója lehet történelmünkben, hogy útnak induljunk tágabb értelemben vett hazánk tájainak felfedezésére, hogy szinte minden nap több irányba elcsábulhatnánk. Így aztán jó úgy betévedni, betalálni egy-egy ilyen tér-idő labirintusba, ha igazán felkészült idegenvezetők kalauzolják az ember fiát. Ilyen zarándokutak a dr. Varga Lajos segédpüspök nevével fémjelzett, az ő útmutatásával és vezetésével szervezett kirándulások, amelyek sorában egy héttel ezelőtt egy Kassa – Eperjes – Jászó célállomású felvidéki kalandban lehetett részük a jelentkezőknek. Az út évfordulós apropója akár az is lehetett, hogy a kassai dóm altemplomában nyugvó II. Rákóczi Ferenc 320 évvel ezelőtt állt élére…
Mint az esemény napján megírtuk, április 20-a helytörténeti szempontból abszolút kiemelkedő, de általánosabb értelemben is nagy jelentőségű dátumként íródhat be a krónikákba, ugyanis csütörtökön délután Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és dr. Varga Lajos segédpüspök közösen megáldották az egyházmegye legújabb központi intézményét. A Galamb utcai egykori püspöki gazdasági épületegyüttes évtizedekkel korábban részben már új funkciót kapott konferenciaközpontként, médiastúdióként, ám az elmúlt három évben – a magyar állam mintegy 2 milliárd forintos támogatásával – teljesen új életre kelt, feltámadott, ahogy a házigazda főpásztor fogalmazott a még tartó húsvéti időszakra utalva. Az új intézményegyüttes a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont,…