DDC

A Duna-Dráva Cement Kft. értesítése szerint január 29-én szerdán 12 órakor robbantási tevékenységet végeznek bányaüzemükben. A biztonság érdekében lezárják a Vác-DDC agyagbánya felső és Vác-Felsőpincevölgy közötti, mintegy 1 km-es útszakaszt. A robbantás ideje alatt a gépjárműforgalmat megállítják. A sofőröket arra kérik, hogy aki teheti, kerüljön.

Tovább

A Tragor Ignác Múzeumnak a Pannónia-házban lévő kiállítóhelyén hónapokig tartó időszaki kiállításuk után jelenleg a kisváci Duna-parton láthatók itt-ott a DDC és Kolodkó Mihály szobrászművész együttműködésével elkészült dunai cápa szoborcsoport egyedei. A múzeum nem árulja el, hogy pontosan hol találják az érdeklődők ezeket a szobrokat, hiszen az is cél, hogy egy külön élmény legyen a megtalálásuk. A cápákat a tervek szerint hamarosan felviszik Vác testvérvárosába, Donaueschingenbe, a Duna forrásához, ahonnan leúsztatják őket a Fekete-tengerig, útközben pedig több település folyópartján is elidőznek egy kicsit, felhívva a figyelmet a környezetszennyezés problémájára.

Tovább

A DDC elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás magas színvonala mellett, kiemelt figyelmet fordítva az utánpótlásképzésre. Ösztöndíjprogramjuk keretében immáron közel két évtizede támogatják a Váci és a Beremendi Cementgyár környékén élő diákokat, akiknek jövőjét formálva a helyi közösség fejlődését is elősegítik. Kimagasló tanulmányi eredmények, átlag feletti sportteljesítmény, vagy éppen utánozhatatlan zenei tehetség? A DDC-vel reflektorfénybe kerül az, ami valóban számít. A „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogram egyedülálló a maga nemében: a cég Ifjúsági és Innovációs Alapítványán keresztül megvalósuló program célja ugyanis olyan fiatal példaképek támogatása és elismerése, akik a maguk területén ígéretes tehetségeknek számítanak, illetve fejlődésükkel és eredményeikkel kiemelkednek az átlagból. A január…

Tovább

A DDC Dunai Cápa projektje a legjobb BTL-megoldásokat díjazó Lollipop szakmai versenyen fenntarthatóság kategóriában ezüst díjat érdemelt ki a KNK Ügynökség nevezésével. A gerilla művész, Kolodko Mihály formabontó alkotása nem mindennapi módon hirdeti a fenntarthatóság üzenetét. A szoborcsoport alapanyaga a Duna partján gyűjtött hulladék mellett a DDC evoBuild termékmárkájához tartozó alacsony szén-dioxid kibocsátású cementből készült beton, mellyel minimum 30%, de akár 80%-os CO2 kibocsátás csökkentés is elérhető. Az együttműködés izgalmas párbeszédet indított el a művészet, a környezetvédelem és a közösségi felelősségvállalás témájában.

Tovább

A Duna-Dráva Cement Kft. értesítése szerint november 25-én hétfőn 12 órakor robbantási tevékenységet végeznek a Vác I. – mészkő, homokkő védnevű bányatelken. A biztonság érdekében a jelzett időpontban ideiglenesen lezárják a Vác-DDC agyagbánya felső és Vác-Felsőpincevölgy közötti, mintegy 1 km-es útszakaszt.

Tovább

A Duna-Dráva Cement Kft. tájékoztatása szerint a Vác I. – mészkő, homokkő védnevű bányatelken november 20-án szerdán 12 órakor robbantási tevékenységet végeznek. A biztonság érdekében a tevékenység idejére lezárják a Vác-DDC agyagbánya felső és Vác-Felsőpincevölgy közötti, mintegy 1 km-es útszakaszt.

Tovább