A POLGÁRMESTERREL ELLENKEZŐ ÁLLÁSPONTOKAT LENÉMÍTÓ SZERDAI ÁLSÁGOS VÁROSHÁZI LAKOSSÁGI FÓRUM MARGÓJÁRA

A POLGÁRMESTERREL ELLENKEZŐ ÁLLÁSPONTOKAT LENÉMÍTÓ SZERDAI ÁLSÁGOS VÁROSHÁZI LAKOSSÁGI FÓRUM MARGÓJÁRA

Közéleti Margó néven publikáló rendszeres levelező olvasónk az élő közvetítés révén követte nyomon a városházán rendezett hét eleji lakossági fórumot, és megfontolásra javallható tanulságot vont le a látottakból, s hallottakból, illetve az elhallgattatásokból. „Kezdjük azzal, hogy egy helyütt ezt az ájtatos, de sokkal inkább álságos felvezetést olvashattuk a fórumhoz: azért hirdeti meg az eseményt a…

MATKOVICH ILONA BEISMERTE: NEM TELJESÍTIK AZT AZ ÍGÉRETÜKET SEM, HOGY ÚJ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT ÉPÍTENEK

MATKOVICH ILONA BEISMERTE: NEM TELJESÍTIK AZT AZ ÍGÉRETÜKET SEM, HOGY ÚJ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT ÉPÍTENEK

Vác város idei évi költségvetésében bevételi forrásként szerepel a 2023-as évben ingatlanok értékesítése, több mint egymilliárd forint értékben. A februári képviselő-testületi ülésen a költségvetés tárgyalásakor ezúttal is vitát okozott önkormányzati ingatlanok értékesítésének kérdésköre – ismertette a 0627.hu egy videóban a hírportál a közösségi oldalán. „Meg szeretném kérdezni, hogy az ingatlanok értékesítésénél az egymilliárd forint bevételt,…

MÉG MUNKAGÖDÖR A TERÜLET, DE ÁTVITT ÉRTELEMBEN ELKEZDŐDÖTT A GYEREKMEDENCE SZÁJJAL FELFÚJÁSA

MÉG MUNKAGÖDÖR A TERÜLET, DE ÁTVITT ÉRTELEMBEN ELKEZDŐDÖTT A GYEREKMEDENCE SZÁJJAL FELFÚJÁSA

Tegyük fel a költői kérdést, hogy vajon az idei szezonra végre elkészül a strand szétvert gyerekmedencéjének utóda, vagy ezúttal is építési terület lesz még a pancsoló és közvetlen környéke a legmelegebb hónapokban!? Nem indokolatlan a cinizmus, hiszen ez a nagyon lassan és kevéssé hatékonyan munkálkodó városvezetés ezen beruházás kapcsán (is) jóformán az egész ciklust elfecsérelte.…

EGY HÓNAP NYITVA TARTÁSI HALADÉKOT KAPOTT A STADION ÉS – JELENTŐS DRÁGULÁSSAL – AZ USZODA

EGY HÓNAP NYITVA TARTÁSI HALADÉKOT KAPOTT A STADION ÉS – JELENTŐS DRÁGULÁSSAL – AZ USZODA

Bár korábban úgy döntött az önkormányzat, hogy – a megnövekedett rezsiárakra hivatkozva – november 1-jével bezár a városi sportcsarnok és az uszoda is, október 28-án, rendkívüli ülésen mindkét intézmény kapott egy hónap haladékot. A rendkívüli ülés összehívása kapcsán Csereklye Károly és Mokánszky Zoltán képviselő egyaránt rákérdezett, miért nem lehetett már a rendes üléskor szem előtt…

CSEREKLYE KÁROLY: EZ NEM VAGYONGAZDÁLKODÁS, EZ VAGYONFELÉLÉS

CSEREKLYE KÁROLY: EZ NEM VAGYONGAZDÁLKODÁS, EZ VAGYONFELÉLÉS

Csereklye Károly, a Vác Városért Választási Egyesület önkormányzati képviselője a szeptemberi képviselő-testületi ülést követően röviden értékelte a 0627 stábjának a baloldali többségű városvezetés szerinte botrányos ingatlangazdálkodását. – Jelen pillanatban, ahogy látjuk, a városnak az a célja, hogy mindent eladni, hiszen azt mutatja az eddig eladott ingatlanok száma is, hogy például a lakásszámlán 370 millió forint…

A SZIVÁRVÁNYOS TÖBBSÉG NEM MERT, NEM AKART VITÁZNI AZ ÖNFELOSZLATÁSRÓL

A SZIVÁRVÁNYOS TÖBBSÉG NEM MERT, NEM AKART VITÁZNI AZ ÖNFELOSZLATÁSRÓL

A júliusi testületi ülés előzetesen kiküldött, tervezett napirendjén még ott szerepelt (Csereklye Károly előterjesztésében) egy, a képviselő-testület önfeloszlatására vonatkozó indítvány is. Ám aztán az összejövetelen Matkovich Ilona intett a hajbókoló kórusának, hogy ezt ne vegyék tárgysorozatba, s a bólogató másik Juliska (álnéven Jess Kinga), meg a bólogató Jánosok nem is vették. Ezen az előterjesztő úgy…

KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS A ZSINAGÓGÁBAN A HALÁLTÁBOROKBA HURCOLTAK EMLÉKÉRE

KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS A ZSINAGÓGÁBAN A HALÁLTÁBOROKBA HURCOLTAK EMLÉKÉRE

A Vácról és a környező településekről haláltáborokba vagy munkaszolgálatra elvitt zsidók gettóba zárásáról, elhurcolásáról megemlékező évfordulós kegyeleti eseménynek adott helyet május 26-án a váci zsinagóga, ahol Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Turai János köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy eljöttek közösen emlékezni, osztozni a helyi zsidóság szinte teljes elpusztítása felett…

CSEREKLYE KÁROLY: MATKOVICH ILONA NEM ALKALMAS A POLGÁRMESTERSÉGRE, EZÉRT MÁRCIUSRA ELŐKÉSZÍTEM A KÉPVISELŐ-TESTÜLET FELOSZLATÁSÁT

CSEREKLYE KÁROLY: MATKOVICH ILONA NEM ALKALMAS A POLGÁRMESTERSÉGRE, EZÉRT MÁRCIUSRA ELŐKÉSZÍTEM A KÉPVISELŐ-TESTÜLET FELOSZLATÁSÁT

A mai sajtótájékoztató egyik apropója az, hogy a kábeltévén elhangzott polgármester asszony tájékoztatója a 2022. évi költségvetésről – kezdte a sajtótájékoztatóját február 24-én Csereklye Károly képviselő –, aki elmondta nekünk az ülésen, hogy milyen jól állunk a költségvetés bevételi oldalon és mit sikerült megvalósítani a 2022-es, illetve az előző években. Eltelt 28 hónap most már…

AMÍG A POLGÁROK HATÁROZOTTAN ELÍTÉLIK A VÁCI NÁCIKAT, ADDIG INOTAYÉK MENTEGETIK ŐKET

AMÍG A POLGÁROK HATÁROZOTTAN ELÍTÉLIK A VÁCI NÁCIKAT, ADDIG INOTAYÉK MENTEGETIK ŐKET

Az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtást a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör szerdán a helyi zsinagóga előtti kertben „váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése miatt”. Körülbelül százan vettek részt a rendezvényen, és szinte…

FRISSÍTÉS – FELJELENTÉSEK GYANÚS VÁROSHÁZI MUTYIK ÜGYÉBEN – INTERJÚ CSEREKLYE KÁROLLYAL

FRISSÍTÉS – FELJELENTÉSEK GYANÚS VÁROSHÁZI MUTYIK ÜGYÉBEN – INTERJÚ CSEREKLYE KÁROLLYAL

Cikkünket frissítettük hétfő délután, mert időközben beérkezett a rendőrségre az ÖTÖDIK feljelentés  is a Kosdi úti körforgalommal kapcsolatban. Az ügyet a Szentendrei Rendőrkapitányság viszi tovább. *** Biztosra vehető, hogyha a szélsőségesen egyoldalúan tájékoztató városházi sajtó valamelyik váci polgárt, helyi közszereplőt vagy ellenzéki politikust sűrűn kipellengérez, akkor ők biztosra vehetően valamilyen kínos helyzetbe hozták nemrégiben a…