csalók

Az utóbbi napokban rendőri vezetők nevével visszaélve, egyre több hamis idézéssel próbálják átverni az állampolgárokat – figyelmeztet közösségi oldalán a Pest vármegyei rendőrség.Mint írják, „fontos tudni: a rendőrség NEM küld ILYEN idézéseket!  Ne dőlj be ezeknek a csaló leveleknek! A napokban egy leányfalui intézmény vezetője is kapott ilyen hamis értesítést, szerencsére ő a rendőrséghez fordult! Legyetek ti is éberek! Ne hagyjátok, hogy a csalók rászedjenek benneteket! Figyeljetek oda és osszátok meg ezt az információt barátaitokkal is!” A csalók által küldött dokumentum címe bírósági idézés, ám az sem tartalmában, sem kinézetében nem felel meg a valóságnak.

Tovább

December elsejétől elindul a továbbfejlesztett tengelysúlymérő rendszer. Az ország 189 helyszínén, összesen 280 forgalmi sávot figyelő ellenőrzőkapuk a jövőben a csalókkal szemben is hatékonyan fel tudnak lépni – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium. A közlemény szerint azok a sofőrök, akik a tehergépjárműveikkel a kapuk mérőegységeit befolyásolni akarják, vagy bármilyen módon a mérést akadályozzák, komoly büntetésre számíthatnak. A továbbfejlesztett tengelysúlymérő rendszer az objektív felelősség elve alapján szankcionálja az automatikus mérést szándékosan kikerülő, vagy akadályozó járművek üzembentartóit. Hozzáteszik: míg a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek a szabálysértés mértékétől függően 65 000 forint és 650 000 forint közötti bírságot kaphatnak, a csalókra…

Tovább

A karácsony közeledtével erősödhet a kiberbűnözők tevékenysége, megszaporodhatnak az online csalások – figyelmeztettek pénzügyi, rendészeti szakértők az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által szervezett budapesti háttérbeszélgetésen. Sütő Ágnes, a KiberPajzs társ-projektgazdája, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese arról számolt be, hogy a KiberPajzs-együttműködést két éve indították el tíz résztvevővel, a fő céljuk az, hogy felhívják a figyelmet a kibertér veszélyeire. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az online ügyintézések, vásárlások során a „leggyengébb láncszem” minden esetben a felhasználó: ”mi vagyunk azok, akik kinyitjuk az ajtót és beengedjük a bűnözőket” – fogalmazott. Kiemelte, a kiberbűnözés ma már az egész világunkat érinti; 2018-ban a csalók világszinten ezermilliárd…

Tovább

Ismét terjednek a rendőrség nevében küldött hamis sms-ek, emailek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A hatóság felhívta a figyelmet azokra a jellegzetességekre, amelyek alapján beazonosíthatók csalók által küldött üzenetek: a levél szövegét rossz magyarsággal írták, idegen nyelvű és magyar kifejezések keverednek bennük, magázódó és tegeződő forma váltakozik egy szövegen belül. A feladó jól csengő, de valójában nem létező szervezetekre hivatkozik, például Országos Rendőrség. A küldő valós, a rendőrség honlapján nyilvánosan is fellelhető személyek nevében írja alá a levelet, de a beosztás már gyakran téves. Az ORFK hangsúlyozta, hogy a rendőrség senkinek nem küld fenyegető, sürgető hangvételű üzeneteket, nem használja a…

Tovább

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis online földgázszámla-értesítőket kaptak – közölte a cég. A társaság arra kéri az ügyfeleit, hogy a kapott számlaértesítőket nézzék meg figyelmesen. A megtévesztő, adathalász levelek felismerésére minden szükséges tájékoztatás megtalálható weboldalukon. A közleményben felhívják a figyelmet arra: egyre több az adathalász üzenet, amelyek sokszor fizetési felszólítással vagy a szolgáltatás kikapcsolásával fenyegetnek, a csalók az érintett személy ijedtségét használják ki, hogy megszerezzék a bankkártyája adatait. Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfeleihez a csalók jellemzően nem magyar e-mail címekről küldik a hamis online földgázszámla-értesítőket, hogy új földgázszámla készült.…

Tovább

A csalók nem ismernek határokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat közleménye szerint abból lehet sejteni, hogy csaló levelekről van szó, hogy azok rossz magyarsággal íródtak (idegen nyelvű és magyar kifejezések keverednek, magázó és tegező forma váltakozik), a feladó jól hangzó, de valójában nem létező szervezetekre hivatkozik, például az Országos Rendőrségre. A feladó valós, a rendőrség honlapján nyilvánosan is fellelhető személyek nevében írja alá a levelet, de a beosztás már gyakran téves. A rendőrség nem küld fenyegető, sürgető hangvételű leveleket – hangsúlyozták. Kiemelték: a rendőrség nem kommunikál gmail levelezőrendszeren keresztül, hanem Ügyfélkapun, Hivatali Kapun, Cégkapun vagy hivatalos e-mail címről, illetve…

Tovább

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több telefonszámának másolásával is hívnak csalók magánszemélyeket a jegybank, illetve valamelyik hitelintézet nevében, a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét szereznék meg, vagy kémprogramot töltetnének le velük – hívta fel a figyelmet közleményében az MNB. A tájékoztatás szerint a nemzeti bankra hivatkozó tavaly szeptemberi adathalász támadások után újabb telefonos csalási kampány zajlik a jegybank telefonszámaival visszaélve, az MNB ügyfélszolgálatán csak az elmúlt egy hét alatt 14 ügyfél jelzett emiatt. A bűnözők az MNB egyes telefonszámait másolják le, és így hívnak fel magánszemélyeket. Valamelyik kereskedelmi bank ügyfélszolgálataként, vagy magának az MNB-nek a nevében jelentkeznek,…

Tovább

A hívószám-hamisítás során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készüléken, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága. Mint írják, a csaló azért hajtja végre a számcserét, hogy elnyerje a bizalmat: a beérkező híváskor a kijelzőn a telefon névjegyzékében látszólag egy közismert szolgáltató száma tűnik fel. A csaló ezzel a trükkel például azt próbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy banki alkalmazottal beszél, és egy pénzügyi tranzakció során fellépő hiba vagy csalásgyanú miatt egyeztetnek. Valójában persze a banki vagy kártyaadatainkat szeretnék megszerezni. A NMHH felhívta…

Tovább

Kérjük, olvassa el figyelmesen és fogadja meg a rendőrség szakembereinek tanácsait! „Banki ügyintézős” csalás Az ún. „banki ügyintézős” csaláskor az elkövetők egyike bankbiztonsági szakembernek adja ki magát és azzal hívja fel a sértettet, hogy a bankszámláján jogosulatlan tranzakciók történtek. Az elkövető célja, hogy megszerezze a sértett online vásárláshoz szükséges bankkártya adatait, illetve a netbank belépéshez szükséges azonosító adatait. Jellemző, hogy az elkövetők rendkívül elszántak és kitartóak, akár több órás, hitelesnek tűnő beszélgetéseket folytatnak a sértettekkel amivel elnyerik a bizalmukat. A bankok telefonon nem kérnek bankkártya adatokat, illetve internetes belépési adatokat az ügyfelektől, így ha ilyen adatokat kér a telefonáló, kezdjünk gyanakodni!…

Tovább