„Visszanyalt a fagyi a baloldalon. Emlékszünk, mikor megszavazták a balosok a szájzár rendeletet, hogy csak a polgármester asszony engedélyével lehet nyilatkozni? Mi igen, és most már Ferjancsics László is” – mondja legújabb videójában Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Mint ismert, Ferjancsics László alpolgármester a decemberi képviselő-testületi ülésen nyíltan kijelentette, hogy cenzúrázta őt a több tízmillió forintból fenntartott városi televízió. Az ES TV ugyanis nem adta le az alpolgármester egy korábbi nyilatkozatát. Ferjancsicsot a Városimázs Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta, hogy a fejlesztést bemutatónak előzetesen a kabinettel szükséges egyeztetni, továbbá hogy ha az egyeztetés és az engedélyeztetés megtörtént, úgy az adásba…
cenzúra
Egyre népesebb a közösségi médiában a Vác Város Önkormányzata oldaláról kitiltottak csoportja. Ebbe a közösségbe tartoznak azok a váciak, akiket a balliberális városvezetés letiltott a váci önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán. A téma évek óta foglalkoztatja a közvéleményt, ugyanis Matkovich Ilona polgármesterségével a kegyetlen cenzúra is kezdetét vette Vácon. A letiltottak táborába tartozik a váci Fidesz elnöke, Szádoczki Imre is. Elmondása szerint őt a városvezetők a saját oldalaikon is lekorlátozták. Szádoczki Imre elfogadhatatlannak tartja, hogy a váci lakosok egyáltalán nem, vagy csak korlátozva mondhatják el véleményüket a városvezetésről. Annál is inkább, mert Matkovich Ilona a megválasztása után azt híresztelte, hogy…
A ferencvárosi után a váci Fidesz oldalát is letiltotta a legnagyobb közösségi platform. Az indoklás ebben az esetben is az volt, hogy az oldal megsértette a közösségi alapelveket. A Fidesz váci szervezete hivatalosan panaszt emelt a Metánál a Facebook intézkedése ellen, és azt mondják: különös, hogy abban a városban történik mindez, ahol a baloldali polgármester első intézkedése volt, hogy megtiltsa az önkormányzati alkalmazottak szabad véleménynyilvánítását. „Kértünk a Facebook-tól egy felülvizsgálatot ezzel kapcsolatban, illetve hogyha ez nem sikerül, akkor fogunk csinálni egy új Facebook-fiókot. Nyilvánvalóan nagyon fontos. Ugye az a furcsa, hogy ez a szájzár rendelet városában történt. Ugye Matkovich Ilona…
Ezekben az ínséges időkben, a megszorításokkal és bezárásokkal sújtott Vácott meglehetősen áttekinthetetlen meghatalmazással, búsás javadalmazásért – óránként ÖTVENEZER forintért! –, elemzi Magyar György ügyvédi irodája a jelenlegi baloldali vezetésű városunk Kúria előtt fekvő ügyének periratait – írtuk meg nemrégiben az adatRADAR nyomán. Most egy újabb ügyet derített fel a lap: havi, legfeljebb 8 óra munkával keresett eddig több mint 1,5 millió forintot Vácon a baloldalhoz több szálon kötődő Dr. Gönczi Gergely. A város baloldali polgármestere, Matkovich Ilona azzal bízta meg, hogy segítsen neki eldönteni, KIT ÉRDEMES BEPERELNIE A VÁROSÁBAN, ahol nagy szüksége van arra, hogy azt történjen, amit ő akar.…
Ilyet se nagyon látni: a váci színház nem azt hirdeti pénzért a Facebook-on, hogy milyen darabokat mutat be, hanem hogy mit nem mutat be és miért. Szánalmas, hogy a kulturális források a politikai cenzúra céljaira fordítódnak. Varga Katalin nem túl tehetséges színházigazgató: igazgatói pályázatát a szakmai bizottság a minimumszint alattinak találta és elutasította, a VácOnline-nal szemben pedig immár jogerősen is pert vesztett. De Matkovich Ilona és Inotay Gergely bizalma töretlen benne, minden bizonnyal kiszolgálja minden egyéb kérésüket. Ilyen az, amikor a politikai lojalitás fontosabb a rátermettségnél. Varga Katalin személyesen írta alá azt a levelet, amelyben közölte, hogy nem adják ki…
A fél város közösségi tereiből ki- és letiltott polgárában egyre jobban gyűlik már a „de szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni!”-érzése. Ezúton is ígérjük nekik, hogy addig fogjuk kérdezni a címbeli kérdést, amíg a városháza „szóvivője” (őt sem tudja senki emberfia, hogy ki az!) nem mondja meg annak a közpénzből tartott munkatársnak a nevét, aki ezt meri tenni a város lakóival. Ami miatt ez újra aktuális lett, az az, hogy a városháza megint emelte a tétet: A NYÍLT CENZÚRA BEJELENTÉSE „Tisztelt Kommentelők! Ezen az oldalon a Facebook alapelveivel összhangban továbbra is törölve lesznek azok a hozzászólások, melyek nem az adott…
Egy meglepő „üzemi hiba” következtében ezúttal brutálisan sok savazó komment érkezett, majd maradt is fenn egy darabig a Matkovich Ilona közösségi oldaláról még ki nem tiltott hozzászólóktól, akik bátorkodtak megkérdőjelezni az általa megosztott grafikon hitelességét. Vác botrány-polgármestere még az év utolsó napjaiban is sűrű magyarázkodások közepette kereste a kifogásokat a szánalmas bizonyítványára, ha már 2020-ban a város 7 milliárdos költségvetéséből sem volt képes semmi érdemlegesre. A „hiteles, független, objektív” tájékoztatás jegyében ezt a forrásmegjelölés nélküli ábrát osztotta meg rajongóival: Tekintsék meg, hogy ezek után miképpen indult a választópolgárok „párbeszéde” a polgármester asszonnyal, s majd alatta vessék egybe, hogy az alapos…