Szerkesztőségünket újra arra kérte a Buki-környéki lakóközösség – amely immár majdnem egy esztendeje kárvallottja a polgármester fia építkezésének –, hogy adjunk hírt az újabb panaszukról. Ezúttal a következő kéréssel/petícióval fordulnak az önkormányzathoz: „Nagyon szépen kérjük az önkormányzatot, hogy tekintettel legyenek a mi gyerekeinkre is, hogyha már ide építtetett ezt a „csodálatos” építmény (Matkovich fia által a helyi liget helyére épített társasház), és emiatt elvették tőlünk a zöld területet, akkor legyenek már kedvesek, legalább annyit tegyenek meg, hogy átadnak a gyerekeinknek egy feljavított játszóteret” – mondja az egyik Buki játszótér környéki szülő, aki egy hasonló értelmű petíciót is aláírt. Hájas Attila…
Buki Híradó
Szombaton a Kőhíd lakópark polgárai egy csendes összejövetelre hívták meg a helyi sajtót, hogy két ‘Woodii’ vérszilva fa elültetésével tegyenek tanúbizonyságot az életszeretetük mellett, hogy bármilyen módon is sanyargatott lett az életük Matkovich Ilona polgármester fiának építkezése óta, nem fogadják el azt, hogy tudtuk, megkérdezésük nélkül, a teljes itt élő közösséget megkerülve épülhetett fel egy tájidegen monstrum a környezetükben. Két fa elültetésére jöttek össze, a sajtót és a környék lakóit Szilágyi András köszöntötte: – Szilágyi András vagyok, a Kőhíd lakópark egyik lakója. A mai napon egy szomorú eseményre gyűltünk össze. Hamarosan lesz egy éve annak, hogy itt a tőlem jobbra…
Hájas Attila az elhanyagolt Buki körzet szószólójaként már nem először fordult a sajtó nyilvánosságához, hogy tájékoztassa a váciakat, hogy miképpen képzeli el a baloldali városvezetés a helyi demokráciát, valamint azt az önkormányzatiságot, amelyet mára egyre orcátlanabbul egyféle „ingatlanügynökségként” (by Szádoczki Imre) működtet. Hájas Attila azzal az interjúkéréssel fordult hozzánk, hogy összefoglalását szeretné adni annak az egyesztendős kálváriájuknak, ami a város bármely pontján, bármikor bekövetkezhet, bármely lakóközösséggel, bármely helyi választópolgárral hasonló módon elbánhat e mind gátlástalanabb városvezetés. – Azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy egyre erősebb meggyőződése a Kőhíd parki lakóknak, hogy Kászonyi Károly nem az egyes számú körzet képviselője, hanem…
Szombat reggel rendőrségi engedéllyel demonstráltak a Kőhíd lakóparkiak Matkovich fiának építkezése ellen, valamint Kászonyi Károly baloldali képviselő be nem tartott ígértei miatt. Hájas Attila olvasta fel a demonstrálók követeléseit: *** Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Lakótársak, Kedves Barátaim! Azért gyűltünk ma össze, hogy kifejezzük felháborodásunkat és követeléseket fogalmazzunk meg. Magyar ember, bármily szabadságszerető is, március ellenére sem szívesen vetemedik efféle békétlenségre, csak olyankor, ha már más utat nem lát, hogy életét a rendes kerékvágásra terelje. Legszívesebben azt követelnénk, hogy adják vissza a lakóhelyünk csendjét, békéjét és nyugalmát, adják vissza a liget kivágott fáit a tavaszi madárfüttyel együtt, adják vissza a napfényt,…
Polgármesterünk sokakat megnevettetve országos ismertséget szerzett, amikor felelősségének elhárítására azt állította, mit sem tud a fia tulajdonában álló építési vállalkozás viselt dolgairól. A botrányos építkezés vihara még javában tombol, de a polgármester már megint bajba került a családjuk vállalkozásai miatt. Mint kiderült a polgármesteri hivatal elég szép summáért luxus süteményeket és más harapnivalókat, szendvicseket és itókákat is vásárolt a polgármester gyermekeinek reggeliző étterméből, melyben állítólag a saját lánya a cukrász. Ez a hely a váciak körében – sok érdeme mellett – leginkább arról ismert, hogy elég borsosak az árak. Sokan már azon kuncognak, vajon a polgármesternő most mivel áll majd…
Hájas Attila nyílt levelet írt a közössége nevében Matkovich Ilona polgármesternek a környéken megvalósuló építkezés miatti súlyos érdeksérelmek kapcsán, amit ezúttal a szerkesztőségünknek is elküldött, hogy kérelmüket ismertessük a város szélesebb nyilvánosságával is. Tisztelt Polgármester Asszony! Már több mint két hónap telt el azóta, hogy Kászonyi Károly önkormányzati képviselő kíséretében ön találkozott a Kőhíd utcai építkezés miatt súlyos érdeksérelmet szenvedett helyi polgárokkal. A találkozón a képviselővel együtt az önkormányzat nevében önök ígéretet tettek többek között arra is, hogy az építkezés miatt megnövekedett balesetveszély csökkentése érdekében rendezik a környékbeli utcák elsőbbségadási szabályait, járdákat építenek és fekvőrendőrrel korlátozzák az óvatlanul vezetőket. Ezekből…
Szerkesztőségünk újra felkereste a Buki közösségét, és arról érdeklődtünk a VácUp sorozatunk újabb epizódjában, hogy a Matkovich-Kászonyi botrányos lakossági fóruma után megvalósult-e bármi is az ígéreteikből? „Fekvőrendőrök kerülnek elhelyezésre, több is erre az utcarészre” – hangsúlyozta egykoron Kászonyi Károly, a körzet képviselője a kamerák és számos helyi lakos jelenlétében. „Sok mindent ígértek, és abból semmi sem lett” – mondta el egy helyi lakos, Mártonffyné Benkő Éva. „A táblák kihelyezésre kerülnek: Állj! Elsőbbségadás kötelező, Lakott terület táblák is három utcában” – állította Kászonyi azon az emlékezetes lakossági fórumon. Hájas Attila, helyi lakos azonban a videóban elmondta, hogy „nem tudom, mennyibe kerülhet…
Matkovich polgármesternő hírhedtté vált Kőhíd utcai látogatásakor elhangzott az ígéret, miszerint hamarosan fekvőrendőr, ésszerűsített közúti elsőbbségadási szabályok, új járda és miegyebek fogják csillapítani a polgármester csemete építkezése miatt megnövekedett balesetveszélyt és felháborodást. „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó” és a „kétszer ad, aki gyorsan ad” népi bölcsessége azonban elkerülni látszik a helyi döntéshozókat, sőt újabban a telefont sem veszik fel, ha az itteni választóik keresik őket. Az ígéretek teljesítésére semmilyen észrevehető előkészület nem történt, pedig legalább a fekvőrendőr beszerzésére és telepítésére csekély költséggel már rég sort lehetett volna keríteni. Ha a helyi hatalmasságok úgy gondolják, hogy az itt lakók…
Az elmúlt héten több mint százezren tekintették meg a váci polgármester és a Kőhíd utcai lakók vitájáról készült videót. E váci botrány időközben lassan országos jelentőségű üggyé lett, de hogy miről van szó valójában, azt azért érdemes összefoglalni a helyi szinten is magunknak – írja Hájas Attila a Kőhíd lakópark egyik kárvallott lakója. Mivel a velünk megosztott gondolatai messze túlmutatnak pár váci utca lakójának lokális problémáin, ezért szívesen megosztjuk azokat a VácOnline szélesebb olvasóközönségével is. *** Az otthon és a család biztonsága Minden ember számára a legszentebb hely a család békéjét és biztonságát védő otthon. A legtöbb ember élete munkájának…