botrány

„Teljesen érthetetlen, hogy a polgármester asszony miért nem hívta össze még mindig a rendkívüli testületi ülést, amit kezdeményeztünk. Az ülésen a napirend keretében az uszoda igazgatóját javasoljuk meghallgatni. Ebben a fokozott helyzetben minél hamarabb tájékoztatni kell a lakosságot” – közölte közösségi oldalán Szabó Csaba Fidesz-KDNP-s képviselő. Mint írja, „a polgármester asszony arra nem képes, hogy 24 óra alatt összehívja a rendkívüli testületi ülést. Ennyire nem fontos számára az ügy? Polgármester asszony, ön szerint ezzel nem kell azonnal foglalkozni?” Szabó Csaba leszögezte: „szerintünk ez az ügy nem tűr halasztást. Kötelességünk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a hasonló eseteket elkerüljük, és a…

Tovább

Több szülő megdöbbenésének adott hangot, azzal kapcsolatban, hogy becsapva érzi magát. A nyári időszakban ugyanis arról olvashattak, hogy a Cházár Iskola ebédlőjébe új bútorok kerültek ezzel megszüntetve a méltatlan helyzetet. Az igazság viszont sajnálatosan az, hogy használt, kiselejtezett éttermi bútorokkal és nem új gyerekétkezői berendezéssel rendezte be a városvezetés az iskola étkezőjét. Tehát a városvezetés ismét szépített a valóságon a váciaknak a „CIVIL ADOMÁNY A CHÁZÁR ISKOLA KONYHÁJÁBAN” című posztjában, amikor azt írták „A régi asztalok és székek cseréje meg is történt, így a jövőben már sokkal jobb minőségű bútorzattal ellátott ebédlőben fogyaszthatják el a gyermekek az ételeket.” A közétkeztetés mennyisége…

Tovább

Szeptembertől Zábó Edina helyett Gulyás Zoltán lett a Váci Sport Nonprofit Kft. új ügyvezetője, aki annak a Járja Andreának a férje, aki korábban a felesége által vezetett Szociális Szolgáltatások Háza intézményben, mint munkavállaló, felesége beosztottjaként dolgozott. A kormánypárti képviselők által jelzett egykori összeférhetetlenséget – a családot látványosan támogató Összefogás többségű városvezetés – most úgy szüntette meg, hogy pozícióba helyezte a feleség után immár a férjet is. A városházi urambátyám viszonyok újabb jeleként, férjeket-feleségeket hoznak helyzetbe, megint nem a hozzáértés számít, hanem a feltétlen személyes lojalitás a városvezetőhöz. Egyelőre annyi ismert az újonnan kinevezett ügyvezetőről, hogy gyakran váltogatta a munkahelyeket, jó…

Tovább

Hiszünk abban, hogy a magyar demokrácia nem szűnhet meg Vác határain belül sem, ezért írjuk e lapot, ezért informáljuk olvasóinkat, ezért végzünk oknyomozó munkát és publikálunk szembesítő írásokat, végső soron ezért teszünk fel sajtókérdéseket is a városházának. Matkovich Ilonától ebben a hónapban sem kaptunk választ a kérdéseinkre, csak újra egy támadó hangú Facebook-közleményében reagált. Demokráciafelfogásába  nem fér bele, hogy tízezernyi váci polgárt képviselve nem értünk vele egyet. Lapunkban sohasem az embert, hanem mindig a tettet kritizáljuk, ennek példájaként összegyűjtöttük a januári felhozatalt.  Nem lett rövid a lista, és még csak egy hónap telt el az évből! ELHIBÁZOTT DÖNTÉSEK, MUTYIK,…

Tovább

Matkovich Ilona a Váci élet Facebook-csoport egyik posztja alatt – kivételes módon – hosszas párbeszédbe keveredett a város felháborodott polgáraival. Mint arról már hírt adtunk, egy kommunális adóról szóló, több mint százezres karácsonyi csekkel lepte meg a városvezetés – többek között – a Naszály-hegyieket. Nem csak az új adónem kivetése, hanem annak 5 évre visszamenőleg való behajtása verte ki a biztosítékot az ott lakóknál. Az alábbiakban kivonatolva felidézzük a beszélgetés néhány lényeges elemét, aminek esszenciája az, hogy a polgármester azt állítja: az adótörvény betűje szerint járt el az 5 évre visszamenő számlázással, neki ehhez nincs köze, „az adófelderítés kivételesen nem…

Tovább

Óriási felháborodást keltett, hogy Juhász Béla, Sződliget Momentumos polgármestere a járványhelyzet közepén azzal foglalkozott, hogy 1,6 milliós jutalmat adjon saját magának. Akkor, amikor a járvány elleni védekezéssel kellene foglalkozni, és minden forrást arra kellene fordítani. Akkor, amikor szerinte a „kormányzati elvonások miatt” üres a kassza. Mit több, minderről a rendkívüli jogrend miatti felhatalmazásával (vissza)élve egymaga döntött a képviselőtestület helyett. Nézzük a kronológiát: 2020. november – Juhász Béla megkapja a saját magának megítélt 1,6 milliós jutalmát 2020. december 11. 18 óra: a VácOnline.hu megírja az ügyet 2020. december 11. 22 óra 2 perc: az origo.hu megírja az ügyet 2020. december 12. 0…

Tovább

Ismét dagadozik egy újabb Matkovich botrány. (A részletek a Naszály-hegyi váciak Facebook-csoport oldalán olvashatóak.) A külterületen élő, zömében szociálisan rászoruló családokra – az oldal tanúsága szerint – az önkormányzat a napokban újonnan kivetett évi 20.000 forint kommunális adót, ráadásul öt évre (!) visszamenőleg, ami karácsony közeledtével 100.000 forint kiadást jelenthet családonként. BOTRÁNY! Mind jogi, mind morális problémát felvet ez az új önkormányzati döntés. Mióta alkalmazzák országosan a kommunális adót, a kivetését az önkormányzat dönti el. Tehát dönthet úgy, hogy kiveti és dönthet úgy, hogy nem, vagy különbséget tehet városi területek között. A város a törvény megszületésekor alkalmazta a kommunális adót,…

Tovább

Csereklye Károly képviselő úr 2020. október 21-én juttatta el szerkesztőségünkbe az aznapi képviselő-testületi ülés után kiadott sajtóanyagát, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk. A Matkovich Ilona által botrányosan és antidemokratikusan vezetett testületi ülés részleteiről is hamarosan beszámolunk. Tisztelt Képviselő-testület! A Váci Szívvel választási mozgalom az Önök számára váratlan sajtótájékoztatót tartott az elmúlt héten (2020. október 14-én) egy kisváci, igen méretes kerékpárúti kátyú szomszédságában, utalva az elmúlt egy év önkormányzati tevékenységének sikereire. Ha volna vér a pucájukban, lekicsinylő reakciójuk helyett tényszerű állításokat fogalmaztak volna meg, teret engedve a sokszínű városi véleményeknek. (A hivatalos állásfoglalás és a „hivatalos”.) A megszokottan, név nélkül…

Tovább