A Bogányi testvérkvartett és Clara-Dent Bogányi koncertjének adott helyet pénteken este a piarista gimnázium díszterme, ez az igazán különleges és szinte magától értetődően telt házas esemény volt a nyitánya a Tavaszi fesztiválnak és egyben a Vác 950 programsorozatnak.
Bogányi Tibor
Az idén már március 14-én elkezdődik a másnapi nemzeti ünnephez (is) kapcsolódó városi események sorozata.
Városunk díszpolgára, Bogányi Gergely, Kossuth-díjas zongoraművész tavaly januárban betöltötte az ötödik ikszet, a napokban pedig idősebb fivére, Bogányi Tibor csellóművész, karmester is csatlakozott az 50+-osok táborához, ebből az alkalomból átfogó interjút készített vele a Papageno című szakportál.
A családja tette közzé a tragikus hírt a közösségi oldalán, hogy életének 87. esztendejében elhunyt Bogányi Tibor karnagy, sok váci számára, a Tanár úr: „Fájdalommal tudatjuk, hogy Bogányi Tibor, 4 gyermek édesapja és 8 unoka nagypapája tegnap délután elhunyt. Minden részvétnyilvánítás mellett kérünk mindenkit, hogy a saját imáját bármilyen formában, édesapánkért tegye meg. A temetéssel kapcsolatos információkat a következő napokban tesszük közzé. Isten végtelen irgalma vigye őt az örök életbe.” Bogányi Tibor 1964-ben alapította az azóta is sikeres Váci Harmónia Kórust, amelynek 1988-ig vezetője volt. Bogányi Tibor személyisége, a váci zenei életben kiemelkedő kórusépítő tevékenysége, valamint több évtizedes múltra…
Szombaton kezdődött és ezen a héten vasárnapig tart a XVI. Ars Sacra Fesztivál, melynek egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye városunk szülöttének és díszpolgárának kedden este tartandó koncertje lesz: Bogányi Gergely Liszt-, Kossuth- és Prima Primissima díjas orgonaművész, zeneszerző, komponista ezen az estén két szintén zeneművész testvérével együtt lép közönség elé a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. A fesztivál programján belül ez a különleges koncert egyúttal az úgynevezett „Keresztkoncertek” egyike is egyben, ami négy zenei eseményt ölel fel, s a Bogányi testvérkoncert nyitja a sort. „A négy Keresztkoncert négy egymást követő estén hangzik fel. Első eseménye, Bogányi Gergely zongoraestje a négy templomot virtuálisan összekötő…
Hazánk egyik legismertebb vidéki zenei művészeti közössége a pécsi Pannon Filharmonikusok. Rendszeresen elsősorban székhelyükön, a baranyai megyeszékhelyen szerepelnek, de természetesen gyakori fellépők a legkiemelkedőbb fővárosi koncerttermekben, és persze külföldön is. Ezen a hétvégén, két egymást követő esetén az ország két kiemelkedő előadó-művészeti központjában is fellépnek Napfényes tavasz című műsorukkal: május 6-án a MÜPA-ban, másnap pedig a pécsi Kodály Központban láthatja-hallhatja a közönség a Brahms, Robert Schuman és Clara Schumann művekből összeállított műsorukat. A kórust és a zenekart Bogányi Tibor vezető karnagy dirigálja, zongorán közreműködik Bogányi Gergely. A budapesti és pécsi Napfényes tavasz című koncertek bevételéből a Pannon Filharmonikusok az Ukrajnából…