ISMÉT ÉLELMISZERCSOMAGOKKAL SEGÍTI A RÁSZORULÓKAT A VÁCI ÚJ ESÉLY KÖZPONT

ISMÉT ÉLELMISZERCSOMAGOKKAL SEGÍTI A RÁSZORULÓKAT A VÁCI ÚJ ESÉLY KÖZPONT

A „Jótevő Napok” keretében ismét ingyenes élelmiszercsomagokkal készül a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió váci Új Esély Központja a szenvedély-és mentális problémákkal küzdő jelentkezőknek. Fontos tudnivaló, hogy az előkészített csomagok átvételéhez előzetes regisztráció szükséges. A regisztrált érintettek november 4-én és 5-én 9 – 17 óra között vehetik át a csomagokat a Galcsek utca 8 – 10.…

AZ ÖTLETGAZDA MELÁTH ATTILA LELKÉSZ IS KÍVÁNCSIAN VÁRJA, HOGYAN ÚJUL MEG A MÁRVÁNY-TÉR

AZ ÖTLETGAZDA MELÁTH ATTILA LELKÉSZ IS KÍVÁNCSIAN VÁRJA, HOGYAN ÚJUL MEG A MÁRVÁNY-TÉR

Ha a folyamatos emlegetéshez képest meglehetősen késve is, de azért csak-csak elkezdődött és immár javában tart a Szent István tér, közkeletűbb nevén a Márvány tér felújítása – megkérdeztük hát a beruházással kapcsolatos várakozásairól, érzéseiről a valódi ötletgazdát, Meláth Attilát, a Váci Baptista Gyülekezet lelkészét. – Valóban, a 2020-as augusztus 20-ai ünnepségen úgy fejeződött be a…

ÉLELMISZERCSOMAGÉRT JELENTKEZHETNEK A RÁSZORULÓK AZ ÚJ ESÉLY KÖZPONTNÁL

ÉLELMISZERCSOMAGÉRT JELENTKEZHETNEK A RÁSZORULÓK AZ ÚJ ESÉLY KÖZPONTNÁL

Ingyenes élelmiszercsomagokkal készül a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió alakuló váci Új Esély Központja a szenvedély-és mentális problémákkal küzdő jelentkezőknek. Fontos tudnivaló, hogy az előkészített csomagok átvételéhez előzetes regisztráció szükséges. A regisztrált érintettek szeptember 30-án és október 1-jén 9- 17 óra között vehetik át a csomagokat a Galcsek utca 8 – 10. alatt. Családonként egy csomag…