A kőszínházi „tetszhalott” idő egyik legjelentősebb hazai produkciójának az idén a Margitszigeti Szabadtéri Színpad szombat esti bemutatója ígérkezik: a Veszedelmes viszonyok című, tánccal kiegészülő zenés színházi játékban egy szokványos színházi előadásnál jóval nagyobb hangsúlyt kap a zene. Az előadás rendezője a mostani helyzetnél korábban sokkal szebb reményű Váci Dunakanyar Színház egykori művészeti igazgatója, jelenleg a Győri Nemzeti Színház élén álló Bakos-Kiss Gábor, egyik főszereplője pedig a Memento mori – A váci legenda című filmben is kiemelt szerepet játszó Adorjáni Bálint. Mozart életművének hatalmas palettájáról nagyon sokféle műfajból választott részleteket a stáb, megszólalnak szimfóniák, divertimentók, mise, szerenád, különböző hangszerekre írt versenyművek,…
Bakos-Kiss Gábor
Három éve indult útjára a Déryné Program. Ennek apropóján, valamint a Színházi Világnaphoz kapcsolódóan március 28-án Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézetben tartottak szakmai konferenciát „A színház jövője, a jövő színháza” címmel. Az esemény kiemelt résztvevője volt Vidnyánszky Attila – a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Halász János – a Városok, Falvak Szövetségének elnöke, Bakos-Kiss Gábor – a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Antal Zsolt – a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, valamint Kis Domonkos Márk – a Déryné Program igazgatója. Az előadások és kerekasztal beszélgetések mellett a Győri Nemzeti Színház Toldi című szünetszínházi produkciója is színesítette a programot. 2020 márciusában, immáron 3 éve,…