A MOMENTUMOS HAJNAL MIKLÓS BEISMERTE, HOGY ŐK AKADÁLYOZTÁK A VÁCI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁHOZ IS SZÜKSÉGES EU-S FORRÁSOK FOLYÓSÍTÁSÁT

A MOMENTUMOS HAJNAL MIKLÓS BEISMERTE, HOGY ŐK AKADÁLYOZTÁK A VÁCI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁHOZ IS SZÜKSÉGES EU-S FORRÁSOK FOLYÓSÍTÁSÁT

Döbbenetes beismerést tett Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a napokban. Az ATV-ben azzal dicsekedett, az ő érdemük, hogy a jogállamisági eljárásokon túl most már az uniós pénzeket is megvonják Magyarországtól.  Hajnal Miklós elmondta, hogy uniós képviselőik, Donáth Anna és Cseh Katalin mit értek el Brüsszelben. Szerinte a két momentumos „egy csomó olyan dolgot csinált az…

PÉLDA ÉRTÉKŰ KARÁCSONYI SZERETETCSELEKEDETEK VÁCON INNEN, VÁCON TÚL

PÉLDA ÉRTÉKŰ KARÁCSONYI SZERETETCSELEKEDETEK VÁCON INNEN, VÁCON TÚL

A karácsonyi ünnepkör mindig visszatérő kiváló alkalom arra is, hogy bárki segítséget nyújtson, ajándékot adjon nálánál rászorulóbbaknak úgy, hogy nem vár érte semmilyen viszonzást. Az idén száz éves Váci Reménység Egyesület mindig megragadja az ilyen alkalmakat, így ezúttal is megemlíthetjük azt az év végi hagyományukat, hogy közvetlenül az ünnepnapok előtt – úgymond kalákában – tartalmas…

A REMÉNYSÉGNEK KÖSZÖNHETŐEN ÚJRA VAN JÉGPÁLYA VÁCON, BEJÁRAT A HONVÉD UTCA FELŐL

A REMÉNYSÉGNEK KÖSZÖNHETŐEN ÚJRA VAN JÉGPÁLYA VÁCON, BEJÁRAT A HONVÉD UTCA FELŐL

Már az első napok bizonyítják: az idén 100 éves Váci Reménység Egyesület bizony nagy hiányt pótol azzal, hogy jégpályát létesített a Vanyek Béla Sportcentrum Honvéd utca felőli oldalán, a dobókörnél. Az elkövetkező hetekben folyamatosan hírt adunk a pályával, annak használatával kapcsolatos információkról, íme az első hírcsokor: Létrejött egy „Jégpálya Vácon” elnevezésű csoport a közösségi médiában,…

GONDOS ELŐKÉSZÍTÉSSEL MEGJELENT A „100 ÉVE ÉL A REMÉNY” CÍMŰ CENTENÁRIUMI KÖTET

GONDOS ELŐKÉSZÍTÉSSEL MEGJELENT A „100 ÉVE ÉL A REMÉNY” CÍMŰ CENTENÁRIUMI KÖTET

Az egyesület centenáriumi éve tiszteletére a közelmúltban megjelent „100 éve él a Remény” című kötetet bemutató író-olvasó találkozónak adott otthont a napokban az egyesület székházának nagyterme. Fábián Fédra vezetőségi tag az úgymond elnöki asztalnál helyet foglaló díszvendégeket és az érdeklődőket köszöntve elmondta: boldog várakozással dédelgetett tervük vált valóra a száz évet sajátos módon összefoglaló kötet…

ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓT SZERVEZ A CENTENÁRIUMÁT ÜNNEPLŐ VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓT SZERVEZ A CENTENÁRIUMÁT ÜNNEPLŐ VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

Az idén száz éves Váci Reménység Egyesület számos nagyszerű programot szervezett az év során a jubileum tiszteletére, de természetesen az esztendő végére is jut még kiemelkedő jelentőségű esemény, például december 7-ére egy író-olvasó találkozó. A jelzett napon, délután öt órai kezdettel tartandó eseményen Réti Józseffel, a klub centenáriuma alkalmából megjelentetett könyv szerzőjével és dr. Beer…

A VRE MÁR VÁRJA A NEVEZÉSEKET AZ ARADI VÉRTANÚK ELŐTT TISZTELGŐ KEGYELETI VÁLTÓFUTÁSRA

A VRE MÁR VÁRJA A NEVEZÉSEKET AZ ARADI VÉRTANÚK ELŐTT TISZTELGŐ KEGYELETI VÁLTÓFUTÁSRA

A 100 éves Váci Reménység Egyesület a hagyományokhoz híven az idén is megrendezi az aradi vértanúk előtt tisztelgő kegyeleti váltófutást, az esemény helyszíne és időpontja: Vanyek Béla Sportcentrum, október 6. 11.30. A versenyre 13 fős általános iskolai-, középiskolai- és felnőtt csapatok jelentkezését várják az info@vaciremenyseg.hu email címen. Bővebb információ a versenykiírásban található. versenykiiras_kegyeleti_valtofutas 2022

A MINISZTERELNÖKSÉG ILLETÉKES OSZTÁLYÁNAK KÉPVISELŐI CIVIL SZERVEZETEK VEZETŐIVEL TALÁLKOZTAK A KILÁTÓBAN

A MINISZTERELNÖKSÉG ILLETÉKES OSZTÁLYÁNAK KÉPVISELŐI CIVIL SZERVEZETEK VEZETŐIVEL TALÁLKOZTAK A KILÁTÓBAN

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának országjáró tájékoztató (és tájékozódó) sorozatában csütörtökön Vác, a Piarista Kilátó Központ volt az újabb, hatvannegyedik helyszín. A 100 éves Váci Reménység Egyesület elnökségi tagja, Fábián Fédra vezette kerekasztal-beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón Dr. Kecskés Péter főosztályvezető elmondta: – Kollégáimmal együtt azért jöttünk…

CSALÁDI NAPPAL ÜNNEPELT A 100 ÉVES VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

CSALÁDI NAPPAL ÜNNEPELT A 100 ÉVES VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

Az alapítása 100 éves jubileumát ünneplő Váci Reménység Egyesület május 28-án rendkívül gazdag programú családi napra hívta és várta az érdeklődőket a Vanyek Béla Sportcentrumba. Az esemény bevezetéseként Fábián Nikoletta konferanszié külön köszöntötte a megjelentek között az újjáalapítástól hosszú éveken át az egyesület élén álló Moys Csaba tiszteletbeli elnökségi tagot, s nagy tapsot kért a…

MÁJUS 28-ÁN TARTJA CENTENÁRIUMI CSALÁDI NAPJÁT A REMÉNYSÉG

MÁJUS 28-ÁN TARTJA CENTENÁRIUMI CSALÁDI NAPJÁT A REMÉNYSÉG

Az idén 100 éves Váci Reménység Egyesület centenáriumi eseménysorozata kiemelt programjának, hagyományos családi napjuknak ad otthont május 28-án 14 órai kezdettel a Vanyek Béla Sportcentrum, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvény keretében Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Beer Miklós nyugalmazott püspök köszönti a megjelenteket, a köszöntők előtt és után számos művészeti közösség és egyéni…

KOSZORÚZÁSSAL, KIÁLLÍTÁSNYITÓVAL FOLYTATÓDOTT A REMÉNYSÉG CENTENÁRIUMI ESEMÉNYSOROZATA

KOSZORÚZÁSSAL, KIÁLLÍTÁSNYITÓVAL FOLYTATÓDOTT A REMÉNYSÉG CENTENÁRIUMI ESEMÉNYSOROZATA

A száz éves múltra visszatekintő Váci Reménység Egyesület centenáriumi nagyhéttel emlékezett meg az elmúlt napokban az évszázados klubjubileumról. Amint arról már beszámoltunk, a Vanyek Béla Sportcentrumban húsvét szombatján megrendezték az I. Szikora Gyula Súlylökő Emlékversenyt, méltó módon tisztelegve a klub tavaly elhunyt legendás edzőjének emléke előtt. Alig egy héttel a verseny után, április 22-én a…