Zöld Megoldásokat hozott a DDC Mikulása Vácra

Zöld Megoldásokat hozott a DDC Mikulása Vácra

A környezetbarát szemléletmód kialakítását már egészen kicsi korban szükséges megkezdeni – vallják a tudatos szülők, nevelők. Egyre többen gondolkodnak hasonlóan, és a lehetőségek köre is szélesedik. Most újabb 2 váci óvoda fog zöld projektbe pályázati támogatásból.

Egy erdős területen keresik VV Fanni holttestét

Sajnos beigazolódott az információ, amelyet néhány nappal ezelőtt lapunk egyik informátora osztott meg velünk, miszerint a több, mint két hete eltűnt N. Fannival (VV Fanni) szemben életellenes bűncselekményt követtek el. Az országos média – többek között a Bors napilap – napi szinten foglalkozik az üggyel. Legutóbb arról lehetett olvasni, hogy Fanni édesanyját behívták a rendőrségre,…

A Mikulás legendája

A Mikulás legendája

Szent Miklós Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött.

Gyilkosság áldozata lehet VV Fanni?

Napok óta lehetett olvasni különböző híreket a bulvársajtóban a Való Világ 7. szériájából ismert N. Fanni (VV Fanni) eltűnéséről. Fanni eltűnését a szülei jelentették be mintegy két héttel ezelőtt a rendőrségen, miután telefonon nem érték el, majd a lakásán sem találták. Pár napja napvilágot láttak olyan hírek is az országos sajtóban, hogy Fanni külföldön van…

Akár 150-200 ezer munkavállaló is hiányozhat a hazai piacról – Az MGYOSZ Vác városában tárgyalt

Akár 150-200 ezer munkavállaló is hiányozhat a hazai piacról – Az MGYOSZ Vác városában tárgyalt

Az egyre növekvő hazai munkaerőhiány már nemzetgazdasági problémákat okoz. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a hazai szakképzési rendszer megújításában látja az egyik legkomolyabb lehetőséget a kihívás hosszútávú kezelésére. A szervezet egy országos, minden megyére kiterjedő eseménysorozatot rendez idén ősszel, hogy meghallgassa és összegezze a jelenlegi szakképzési rendszer problémáit és az érintettek (munkaadók, munkavállalók,…

Keresik a képen látható cicát

2017. november 28-án eltűnt Vác főteréről a képen látható 8 hónapos, ivartalanított nőstény cica. Gazdája kéri, hogy: aki látta, vagy tud róla valamit, az – jutalom ellenében – jelentkezzen a 06 (30) 876-59-73-as, vagy a 06 (30) 584-42-42-es telefonszámok bármelyikén.

Bár lakásukat sikerült eladni, a Baksza család kálváriája még nem ért véget

A váci Baksza család története már nagyon sokak számára ismerős lehet. Ők azok, akiknek életét egy daganatos megbetegedés, majd annak tetejébe egy mintegy 4 milliós tartozás keserítette meg. Legutobb, amikor cikkeztünk róluk, két jó hírt közölhettünk velük kapcsolatban. Az egyik, hogy felhívásunkra rengeteg segítséget kaptak, és megmenekültek a kilakoltatástól. A másik pedig, hogy az édesanyát…