AZ ELŐVÁLASZTÁSON MATKOVICH HELYETTESE SZÁLL SZEMBE A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁVAL

AZ ELŐVÁLASZTÁSON MATKOVICH HELYETTESE SZÁLL SZEMBE A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁVAL

Hétfő délelőtt jelentette be a közösségi oldalán Inotay Gergely Ábel, hogy az Összefogás nevében megméreti magát az ellenzéki előválasztáson Pest megye 4. számú választókerületében. Olvasóinkat nem érhette hideg zuhanyként a hír, hiszen a VácOnline már hetekkel ezelőtt megírta, hogy a sződligeti momentumos Juhász Béla Róberttel szemben olyan politikai mozgások indultak el, amelyek már jó előre…

LENDÜLETBE JÖTTEK A FOTÓZÁS SZERELMESEI, NAGYON NÉPSZERŰ VOLT A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATA

LENDÜLETBE JÖTTEK A FOTÓZÁS SZERELMESEI, NAGYON NÉPSZERŰ VOLT A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATA

A megyei önkormányzat – a biatorbágyi fotóklub szervezésében – még a tavasz elején fotópályázatot hirdetett „Pest megyei értékeink – Pest megyei fotósok szemével” címmel, a kiírásra két kategóriában vártak felvételeket a nevezőktől. Az „Épített örökségünk” kategóriában fókuszba hozott témák, helyszínek: Róth Miksa művészete, Bach orgona – Cegléd, Hont vármegye egykori székháza – Kemence, Helyi védett…

SZOROS GYŐZELEMMEL AZ NB III-BAN MARADT A VÁC FC

SZOROS GYŐZELEMMEL AZ NB III-BAN MARADT A VÁC FC

A labdarúgó NB III-as bajnokság záró fordulójában a Vác FC csapata – hazai pályán, a ligeti stadionban, csaknem kétszáz néző előtt – a végsőkig kiélezett küzdelemben, félidei hátrányból fordítva szó szerint kiharcolta a bennmaradást azzal, hogy 2 – 1-re megnyerte a sorsdöntő összecsapást a Szegedi VSE ellen. Az első félidő közepéig jobbára a váci gárda…

ÚJ VÁCI KONTEÓ TERJED: A TÖBBSZÁZMILLIÓS TÁMOGATÁSOKÉRT MATKOVICH HÁTTÉRALKUT KÖTÖTT

ÚJ VÁCI KONTEÓ TERJED: A TÖBBSZÁZMILLIÓS TÁMOGATÁSOKÉRT MATKOVICH HÁTTÉRALKUT KÖTÖTT

Egyre több kommentben merül fel egy feltételezés a Vácnak juttatott újabb és újabb százmilliós kormányzati támogatások kapcsán. Egyre többen írják, hogy a kormányzati pénzcsapok látványos megnyitása mögött a polgármester és a helyi jobboldal közötti titkos kiegyezés húzódhat meg. Szinte nincs olyan hét, amikor ne érkezne újabb és újabb többletforrás Vácra. A pénzeső számláló már 1,2…

CSAK SZÁNALMAS ÉS EREDMÉNYTELEN VERGŐDÉS A VÁCONLINE LEJÁRATÁSA – 10.000 FÖLÉ NŐTT AZ OLVASOTTSÁGUNK

CSAK SZÁNALMAS ÉS EREDMÉNYTELEN VERGŐDÉS A VÁCONLINE LEJÁRATÁSA – 10.000 FÖLÉ NŐTT AZ OLVASOTTSÁGUNK

Kis létszámú szerkesztőségünknek folyamatosan rendkívül sok, izgalmas, feldolgozandó témát dob fel a váci Összefogás uralta városháza, így csak nagyon ritkán van időnk rátekinteni a statisztikai adatainkra. A napokban azonban mégis érdekelt, hogy miképpen is állunk, és örvendetesen azt tapasztaltuk, hogy a 17 éve Huszár Károly által alapította lap olvasóközönsége és VácOnline közösségi-oldala kedvelőinek száma –…

MEGDÖBBENTŐ: A VÁCI BALOLDAL SZERINT KÁROSAN SOKAT KÖLTÖTT A KORMÁNY A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSRE

MEGDÖBBENTŐ: A VÁCI BALOLDAL SZERINT KÁROSAN SOKAT KÖLTÖTT A KORMÁNY A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSRE

A váci baloldal megdöbbentően szűklátókörű és gyűlölködő közleményt jelentetett meg. Ebben azt mondják, hogy Vácnak „károkat okozott” a kormány azzal, hogy – sok más központi költségvetési forrás mellett – a gépjárműadó bevételeket is a koronavírus elleni védekezésre fordította. De ugyanígy „károkat okozott” a baloldal szerint a kormány azzal, hogy helyi kis- és középvállalkozások iparűzési adójának a…

MOKÁNSZKY ZOLTÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A DEÁKVÁRI JÁTSZÓTEREK BOTRÁNYOS ÁLLAPOTÁRÓL

MOKÁNSZKY ZOLTÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A DEÁKVÁRI JÁTSZÓTEREK BOTRÁNYOS ÁLLAPOTÁRÓL

A körzete választóinak bizalmát (7. számú) immár sokadszorra elnyert FIDESZ-KDNP képviselő a teljes váci sajtót meghívta a deákvári játszóterek botrányos állapotát kifogásoló sajtótájékoztatójára, de a baloldali sajtó csak a városházi sikerpropagandára fogékony, a deákvári szülők és gyermekek problémáira nem mutattak érzékenységet, a VácOnline-on kívül más nem vett részt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.   A Bimbó…

MATKOVICH ELZÁRKÓZIK: EGYÜTTMŰKÖDÉS HELYETT CSAK ACSARKODÁS

MATKOVICH ELZÁRKÓZIK: EGYÜTTMŰKÖDÉS HELYETT CSAK ACSARKODÁS

Lehullt a szelídség álarca: Matkovich nem hajlandó nyilvános eseményen kormánypárti politikustól kormányzati támogatást jelképesen átvenni. A jó modor minimumát se mutatta fel Matkovich Ilona, amikor Vác országgyűlési képviselőjének többszöri meghívását is visszautasította. Kibújt a szög a zsákból: nem a város érdeke számít, csak a politikai lövészárok harc. Matkovich Ilona 2019-ben azzal harsogta tele Vácot az…

LEHETSÉGES, HOGY JUHÁSZ BÉLA MUNKAIDŐBEN HORGÁSZIK?

LEHETSÉGES, HOGY JUHÁSZ BÉLA MUNKAIDŐBEN HORGÁSZIK?

Indulok a választáson – kurjantással tette ki Juhász Béla Róbert, Sződliget hangulatembere, az önjutalmazó polgármester egyik legfrissebb, momentumos kampányvideóját, amelyben értesíti rajongóit az egyik horgászatáról, hogy ő bizony nem hagyja cserben őket és az itt forgatott Spirál című film mennyire egy remek darab. Egy gondolatkísérlet erejéig próbáljuk elképzelni, hogy a főnökünk miképpen reagálna arra, ha…

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – A KISPOSTA ELŐTTI TÚLBUZGÓSÁG VETETT VÉGET NÉHÁNY VIRÁGNAK

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – A KISPOSTA ELŐTTI TÚLBUZGÓSÁG VETETT VÉGET NÉHÁNY VIRÁGNAK

„Osztrák kisváros” sorozatunkat azon olvasóink tartják fenn, akik rendszeresen az Összefogás ígéreteit kérik számon, és fényképeket, írásokat küldenek arról, hogy mennyire nem Nyugat, hanem inkább Dél-Balkán felé sodródik e jobb sorsra érdemes kisvárosunk. A városháza még egyetlen sajtókérdésünkre sem válaszolt, de már hat alkalommal igényelt sajtó helyreigazítást olyan kérdésben is, amelyet megkérdeztünk tőlük, valamint e…