MEGJELENT TOLDI TAMÁS ÉS PÁLINKÁS GERGELY SZERZŐI ALBUMA

MEGJELENT TOLDI TAMÁS ÉS PÁLINKÁS GERGELY SZERZŐI ALBUMA

A Hungaroton-os hőskor kezdetétől valamivel későbbtől, de mind a mai napig komoly rangot jelent zenész berkekben, ha valakinek lemeze jelenik meg a Magneoton* kiadó gondozásában, most pedig ez esett meg két nagyszerű váci dalszerző-előadóval, Pálinkás Gergely gitáros-zeneszerzővel és Toldi Tamás szövegíró-énekessel. Albumuk címe: „Dalok, sztárok, történetek”. Toldi Tamás így adott hírt az album megjelenéséről közösségi…

TÖBB ORSZÁGOS LAP IS SZEMLÉZTE INOTAY BALOLDALI ÁLLÁSPONTJÁT A MIGRÁCIÓRÓL

TÖBB ORSZÁGOS LAP IS SZEMLÉZTE INOTAY BALOLDALI ÁLLÁSPONTJÁT A MIGRÁCIÓRÓL

Ezen a hétvégén egyszerre négy országos lap is szemlézte azt az először a  VácOnline-on közölt, Inotay Gergely Ábel, Gyurcsány váci emberének botrányos, a magyarok jelentős részével szemben álló kijelentéséről szóló írást, amelyben minden korábbi migránsbarát állítását túlszárnyalóan úgy vélekedik Inotay, hogy a migránsokat nem elég befogadni és ellátni, de „nekik a lehető legjobb ellátást kell…

INOTAY: A MIGRÁNSOKNAK „A LEHETŐ LEGJOBB ELLÁTÁST KELL NYÚJTANUNK”

INOTAY: A MIGRÁNSOKNAK „A LEHETŐ LEGJOBB ELLÁTÁST KELL NYÚJTANUNK”

Minden korábbi migránsbarát kijelentést túlszárnyalóan úgy vélekedik Inotay Gergely a baloldal váci képviselőjelöltje, hogy a migránsokat nem elég befogadni és ellátni, de „nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk”. Úgy látszik, a migránsokkal jobban bánna, mint a magyar adófizetőkkel. Inotay Gergely, a baloldal váci országgyűlési képviselő-jelöltje egy korábbi, baloldali jelölttársaival folytatott vitán részletesen kifejtette az…

MEGÚJULT A NAGYBÖRZSÖNYI TEMPLOM

MEGÚJULT A NAGYBÖRZSÖNYI TEMPLOM

December 5-én, Mikulás előtti napon adta át hálaadó szentmise keretében Nagybörzsönyben a felújított Szent Miklós templomot Marton Zsolt váci püspök és Rétvári Bence országgyűlési képviselő. A kormányzat 40 millió, a püspökség 20 millió forinttal járult hozzá a tető teljes cseréjéhez és a homlokzat felújításához. A börzsönyiek összefogásának és szervezésének köszönhetően 70 nap alatt készült el…

VÖLNER PÁL LEMONDOTT, KISS ZSOLT MIKOR FOG?

VÖLNER PÁL LEMONDOTT, KISS ZSOLT MIKOR FOG?

Az utóbbi napokban kellemetlenül érhette Kiss Zsoltot az, hogy gyanúba keveredését követően azonnal lemondott Völner Pál, jobboldali államtitkár. Kiss Zsolt baloldali alpolgármesterként hosszú hónapok óta lapít, őt a rendőrség meggyanúsította, tehát az ügye már jóval előrébb tart. És bizony vele együtt lapít a városháza baloldali vezetése is, hiszen 23 cikkben tettük már fel a kérdést…

KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL FELÚJÍTOTTÁK A VERŐCEI HÉTVEZÉR HARANGTORNYOKAT

KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL FELÚJÍTOTTÁK A VERŐCEI HÉTVEZÉR HARANGTORNYOKAT

Sajtótájékoztatót tartott Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője Verőcén abból az alkalomból, hogy felújították kormányzati támogatással a Hétvezér Harangját. A Makovecz Imre iskolájához tartozó Szentesi Anikó tervezte harangtornyok Verőce jelképévé váltak, Tolcsvay Béla dallamát játsszák minden nap. Jelen volt az átadáson Makovecz Pál, a neves építész, gondolkodó fia is, először ő köszöntötte a megjelenteket. „Örülök,…

FORTE FOTÓKLUBOSOK ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOKON

FORTE FOTÓKLUBOSOK ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOKON

December 10-én a Forte Fotóklub Vác két oszlopos tagjának is önálló kiállítása nyílik, Dér Dezső a művelődési központ Ablak Galériájában mutatja be „D. O. M.” című válogatását, Fűr Tibor pedig Budapesten mutatkozik be „Vászonra nyomtatott” világ című válogatásával. Dér Dezső az egyik ablakba is kitett kis plakáton így vall fotós indíttatásáról: „Első fényképezőgépemet szüleimtől kaptam…

INOTAY: „AZ ARAB VILÁGTÓL ELSZIVÁRGÓ KESERŰEKET IGAZÁN SZÉP GESZTUS LENNE BEFOGADNI”

INOTAY: „AZ ARAB VILÁGTÓL ELSZIVÁRGÓ KESERŰEKET IGAZÁN SZÉP GESZTUS LENNE BEFOGADNI”

Legalább 25 ezer migráns azonnali befogadását tartotta volna helyesnek Inotay Gergely váci baloldali jelölt 2015-ben a migrációs válság kezdetekor. Jól beleillik a bevándorláspárti baloldalba Inotay Gergely, aki már a kezdet kezdetén is azt sürgette, hogy Magyarország fogadjon be az országba illegálisan érkezett migránsokat. Inotay ugyanazt mondja, mint bármelyik európai bevándorláspárti politikus: a bevándorlást nem megállítani…