RÉTVÁRI BENCE KÖSZÖNTÖTTE A PEST VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÍZMILLIOMODIK ÜGYFELÉT

RÉTVÁRI BENCE KÖSZÖNTÖTTE A PEST VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÍZMILLIOMODIK ÜGYFELÉT

A váci kormányablakban ünnepi rendezvény keretében köszöntötték a Pest Vármegyei Kormányhivatal tízmilliomodik ügyfelét szerdán délelőtt.  Az eseményen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar közigazgatás rendszere ma Európában az egyik legkorszerűbb. Felidézte: 2010-ben azért indította el a kormány a közigazgatás kormányablakos ügyintézési rendjét, hogy a magyar emberek minden hivatalos ügyüket egy helyen, zökkenőmentesen…

FÁBRY KORNÉL BUDAPEST-ESZTERGOMI SEGÉDPÜSPÖK VOLT A VÁCI PIARISTA GIMNÁZIUM VENDÉGE

FÁBRY KORNÉL BUDAPEST-ESZTERGOMI SEGÉDPÜSPÖK VOLT A VÁCI PIARISTA GIMNÁZIUM VENDÉGE

A napokban egy különösen jeles személyiség, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye nemrégiben kinevezett új segédpüspöke, Fábry Kornél volt a piarista gimnázium vendége. Napja nagy részét itt töltötte, s közben két turnusban kimerítő párbeszédet folytatott a fiatalokkal, előbb a felsőbb évfolyamosokkal, majd az őket követőkkel. Mondhatni, hogy fél szavakból is megértették egymást, lévén, hogy a főpap maga is…

JÖVŐRE A VÁLLALATOK ÁTLAGOSAN 12 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉST TERVEZNEK

JÖVŐRE A VÁLLALATOK ÁTLAGOSAN 12 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉST TERVEZNEK

A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés. Az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket – közölte a Profession.hu a HR Körkép felmérése alapján. A június és szeptember között zajlott, online kutatásban 449 vállalatot kérdeztek meg. A munkaerőpiaci trendek sürgetik a fizetések és a kapcsolódó egyéb juttatások mielőbbi…

TURAI JÁNOS: PRESSMAN ÚR! MEDDIG KELL MÉG TŰRNÜNK ÖNTŐL EZEKET A MEGALÁZÓ, MOCSKOS HAZUGSÁGOKAT?

TURAI JÁNOS: PRESSMAN ÚR! MEDDIG KELL MÉG TŰRNÜNK ÖNTŐL EZEKET A MEGALÁZÓ, MOCSKOS HAZUGSÁGOKAT?

„Ismét leckét kaptunk a magyarországi antiszemitizmus ügyében, mégpedig legfőbb, mindig aggódó szövetségesünktől. Nem először, talán nem is utoljára” – írja a Mandiner Turai Jánost, a Váci Zsidó Hitközség elnökét idézve. „Történt, hogy november 29-én, a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon köszöntő beszédet mondott David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Nagykövet úr szokásához híven…

MINIMÁLIS ÁREMELKEDÉSSEL INDULT A KARÁCSONYFASZEZON

MINIMÁLIS ÁREMELKEDÉSSEL INDULT A KARÁCSONYFASZEZON

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz. A lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok – ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét az Agroinform.hu. A vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni…

NEGYVEN ÉVE SZENTELTÉK PAPPÁ VARGA LÁSZLÓ ATYÁT, A SZÉKESEGYHÁZ KARNAGYÁT

NEGYVEN ÉVE SZENTELTÉK PAPPÁ VARGA LÁSZLÓ ATYÁT, A SZÉKESEGYHÁZ KARNAGYÁT

Jubileumi alkalom is volt egyben a piarista templom vasárnapi 1/2 12-es szentmiséje, amelynek keretében Varga László atya, a székesegyház karnagya pappá szentelésének 40. évfordulóját ünnepelte nagyszámú hívő sokasággal, a paptársak sorával együtt, élükön Marton Zsolt megyéspüspökkel. Varga László 1960. szeptember 19-én született Zircen, karnagy, zeneszerző, katolikus pap, kanonok. A Váci Székesegyház, a Váci Szent Cecília…

AGRÁRMINISZTÉRIUM: ELKEZDŐDÖTT A TÉLI SZEZONÁLIS ELLENŐRZÉS

AGRÁRMINISZTÉRIUM: ELKEZDŐDÖTT A TÉLI SZEZONÁLIS ELLENŐRZÉS

Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára országos téli szezonális ellenőrzést rendelt el december 4. és 31. között. Az ellenőrzéseket – a korábbiakhoz hasonlóan – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja, melyben a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok és a Nébih szakemberei egyaránt közreműködnek. A csaknem egyhónapos mustra célkitűzése a téli ünnepi időszak…

SOKAK SZERINT SZEMFÉNYVESZTŐ ÁTVERÉS A MATKOVICH-FÉLE FŐTÉRI CSÚSZKAPÁLYA

SOKAK SZERINT SZEMFÉNYVESZTŐ ÁTVERÉS A MATKOVICH-FÉLE FŐTÉRI CSÚSZKAPÁLYA

A puding próbája az evés – tartja a mondás, s igaz ez a nagy dirrel-durral beharangozott főtéri csúszkapályára is, amely az első adventi hétvégén igencsak leszerepelt, sokakban nagy csalódást keltett, mondhatni elhasalni látszik ez a Matkovich-projekt (is), nem úgy mint a családi bizniszek. Többször a helyszínen járva egyelőre nem fedeztünk fel tömegeket a csúszkapályánál, nem…

KEZDŐDIK AZ ORSZÁGOS ÉNEKESMADÁR-ETETÉSI SZEZON

KEZDŐDIK AZ ORSZÁGOS ÉNEKESMADÁR-ETETÉSI SZEZON

Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon, amely az első fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, márciusig tart – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében. A dokumentum emlékeztet: Magyarországon 1890-től számítható a lakosság madáretetési mozgalmának indulása. Az MME arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarakat a közvélekedéssel ellentétben nem azért etetjük, hogy életben maradjanak,…

ISKOLÁSOK FESTETTÉK KI A VÁCI MENTŐÁLLOMÁS HELYISÉGEIT

ISKOLÁSOK FESTETTÉK KI A VÁCI MENTŐÁLLOMÁS HELYISÉGEIT

A Váci Mentőállomás három helyisége is új festést kapott. A termek a mentőknek szolgálnak éjszakai pihenőként. A festést a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola diákjai végezték el. Tánczos Zoltán mentőtiszt, a váci mentőállomás vezetője szerint a festésre nagy szükség volt, mivel a falak kopottak voltak, tele repedésekkel. Az állomás dolgozói is örülnek…