PETŐ CSILLA KÖZÖSSÉGI TERET ALAKÍTANA KI DEÁKVÁRON, DE KÉRDÉS, HOGY MATKOVICH ELFOGADJA-E A JAVASLATÁT?

PETŐ CSILLA KÖZÖSSÉGI TERET ALAKÍTANA KI DEÁKVÁRON, DE KÉRDÉS, HOGY MATKOVICH ELFOGADJA-E A JAVASLATÁT?

A váci önkormányzati képviselőknek január 20-ig kellett leadniuk azokat a fejlesztési terveket, amiket idén valósítanának meg Vácon. Pető Csilla fideszes képviselő többek között egy multifunkciós közösségi teret hozna létre Deákváron, amiért évek óta lobbizik a baloldali városvezetésnél. Pető Csilla levelében felhívta Matkovich Ilona figyelmét arra, hogy már hosszú idő óta rendszeresen kezdeményezi a Cserhát utca…

MATKOVICH SZERINT NEM RELEVÁNS AZZAL FOGLALKOZNI, HOGY VÁCI GYERMEKEK IS KERÜLHETNEK ABBA AZ OTTHONBA, AHOL MOLESZTÁLHATTAK EGY KISKORÚT

MATKOVICH SZERINT NEM RELEVÁNS AZZAL FOGLALKOZNI, HOGY VÁCI GYERMEKEK IS KERÜLHETNEK ABBA AZ OTTHONBA, AHOL MOLESZTÁLHATTAK EGY KISKORÚT

A váci önkormányzat azzal az újpesti „Aranyhíd” Gyermekek Átmeneti Otthonával áll szerződésben, ahol tavaly decemberben felmerült annak gyanúja, hogy szexuálisan bántalmazták az egyik ott lakó kiskorút. Matkovich Ilona szerint a váci önkormányzatnak ezzel nem releváns foglalkoznia. A váci képviselő-testület január 25-én megtartott ülésén tárgyalt „a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybevételéről és a…

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ AJÁNDÉKA: BODAJKI FELVÉTELEK, 25. RÉSZ

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ AJÁNDÉKA: BODAJKI FELVÉTELEK, 25. RÉSZ

Már a huszonötödik zenemű következik abban a sorozatban, melynek keretében városunk nemzetközi hírű muzsikusa, zenepedagógusa, Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész azon felvételeit ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, amelyeket a bodajki kegyhely felújított műemléki orgonáján rögzített az elmúlt két-három esztendőben. Dr. Bednarik Anasztázia január 28-án már a huszonötödik felvételt osztotta meg ebben a nagyszerű ajándék sorozatban, ezúttal, Bach…

MANNINGER PÉTER A VÁROS TÖBB PONTJÁN IS BIZTONSÁGOSABBÁ TENNÉ A KÖZLEKEDÉST VÁC IDEI KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL

MANNINGER PÉTER A VÁROS TÖBB PONTJÁN IS BIZTONSÁGOSABBÁ TENNÉ A KÖZLEKEDÉST VÁC IDEI KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL

Az önkormányzati képviselőknek januárban kellett leadniuk saját terveiket arra vonatkozóan, hogy a 2023-as költségvetésből milyen beruházásokat valósítanának meg Vácon.  Manninger Péter szerint a város több pontján is szükség van a közlekedés biztonságosabbá tételére. A képviselőnek az a véleménye, hogy a Damjanich téri és a Széchenyi úti jelzőlámpás kereszteződésekbe forgalomfigyelő és sebességmérő kamerákat kellene telepíteni a…

ÚJABB GYŐZELMET ARATOTT A PRAKTIKER-VÁC A KÉZILABDA AKADÉMIAI SPORTCSARNOKBAN

ÚJABB GYŐZELMET ARATOTT A PRAKTIKER-VÁC A KÉZILABDA AKADÉMIAI SPORTCSARNOKBAN

A női kézilabda élvonal újabb bajnoki fordulójában szombaton este az utánpótlás akadémiájának csarnokában lépett pályára a Praktiker-Vác a soros ellenfél, a Budaörs ellenében, s magabiztos hazai győzelem lett a vége. Mondhatni, hogy csak a kezdő sípszóig volt kérdéses a Budaörs elleni találkozó alakulása, a félidőre már négy gólos előnyt hozott össze Herbert Gábor csapata (15:11),…

MATKOVICH SZEMFORGATÓAN VÉDTE A VÁROSVEZETŐK ÉV VÉGI PLUSZ JUTTATÁSÁT

MATKOVICH SZEMFORGATÓAN VÉDTE A VÁROSVEZETŐK ÉV VÉGI PLUSZ JUTTATÁSÁT

A január 25-én tartott képviselő-testületi ülésen ismét szóba került a városvezetők év végi cafetériás jutalmazása, szembeállítva azzal, hogy az önkormányzati intézményeknél a dolgozók még mindig várják a múlt év első hat hónapjáról elmaradt ilyetén juttatásukat. A kérdést Mokánszky Zoltán képviselő vezette elő, miközben a jól érzékelhetően erősen feszengő Matkovich Ilona polgármester belevágott a kérdésfeltevésbe, már…

VIDA JÓZSEF FOTOGRÁFUS ÚJABB RANGOS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON SZEREPELT SIKERESEN

VIDA JÓZSEF FOTOGRÁFUS ÚJABB RANGOS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON SZEREPELT SIKERESEN

Vác egyik legnépesebb és egyben legaktívabb művészeti közössége a Forte Fotóklub Vác, szinte minden hétre jut hír velük kapcsolatban, mindenekelőtt hazai és nemzetközi pályázatokon elért sikereik kapcsán. Ezen a téren Vida József is élen jár a klubtagok közül, most például arról adhatunk hírt, hogy az alábbi felvételével ő is bekerült a rangos Kishinev nemzetközi fotópályázat…

FEBRUÁRBAN NÉGY FOGLALKOZÁST KÍNÁL AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK A KÓRHÁZ SZÜLŐFELKÉSZÍTŐ KLUBJA

FEBRUÁRBAN NÉGY FOGLALKOZÁST KÍNÁL AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK A KÓRHÁZ SZÜLŐFELKÉSZÍTŐ KLUBJA

Február hónapban négy találkozóra, foglalkozásra várja az érdeklődőket a Jávorszky Ödön Kórház szülőfelkészítő klubja, a szerdai napokon, 16 órai kezdettel tartandó találkozóknak az intézmény tanácsterme ad helyet. Február 1-jén az újszülött- és csecsemőgondozás kérdései, gyakorlati tudnivalói kerülnek a középpontba, a szoptatással kapcsolatos tanácsadás mellett. Február 8-án és 22-én a szülésről és a szülést segítő eszközökről…

SOKSZOR CSAK ÍRÁSBAN, VAGY MÉG ÚGY SEM KAPNAK KÉRDÉSEIKRE VÁLASZT MATKOVICHÉKTÓL A FIDESZES KÉPVISELŐK

SOKSZOR CSAK ÍRÁSBAN, VAGY MÉG ÚGY SEM KAPNAK KÉRDÉSEIKRE VÁLASZT MATKOVICHÉKTÓL A FIDESZES KÉPVISELŐK

Gyakran elhangzik a váci testületi üléseken egy-egy felszólalás után az a reakció, hogy „erre írásban adunk választ”. Matkovich Ilona polgármester előszeretettel zár le ezekkel a szavakkal olyan témákat, amiket fideszes képviselők hoztak fel. Így történt ez az idei első képviselő-testületi ülésen is, amikor Manninger Péter fideszes képviselő megkérdezte, hogy a város több pontján elhelyezett, új…

MOLNÁR J. PÉTER: TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK – HIPOKRITA SZÖVEG VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁTÓL

MOLNÁR J. PÉTER: TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK – HIPOKRITA SZÖVEG VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁTÓL

Január 27–én, a holokauszt nemzetközi világnapján egy megemlékezésnek szánt bejegyzés jelent meg Vác város önkormányzatának oldalán. Eddig nem is volna semmi probléma. Csakhogy a szöveg az általánosságokon túl olyan utalásokat tartalmaz, amelyeket mostanában többször lehet olvasni elsősorban amerikai hírforrásokból. Ezek a megjegyzések alattomos módon persze, és nem nevesítve, de arra utalnak, hogy Magyarországon rendszerszinten tetten…