EGY HÓNAP NYITVA TARTÁSI HALADÉKOT KAPOTT A STADION ÉS – JELENTŐS DRÁGULÁSSAL – AZ USZODA

EGY HÓNAP NYITVA TARTÁSI HALADÉKOT KAPOTT A STADION ÉS – JELENTŐS DRÁGULÁSSAL – AZ USZODA

Bár korábban úgy döntött az önkormányzat, hogy – a megnövekedett rezsiárakra hivatkozva – november 1-jével bezár a városi sportcsarnok és az uszoda is, október 28-án, rendkívüli ülésen mindkét intézmény kapott egy hónap haladékot. A rendkívüli ülés összehívása kapcsán Csereklye Károly és Mokánszky Zoltán képviselő egyaránt rákérdezett, miért nem lehetett már a rendes üléskor szem előtt…

MEGÉRI BALOLDALI KÉPVISELŐNEK LENNI VÁCON – ROZMARING SÁNDOR REMEKÜL MEGÉL A POLITIKÁBÓL

MEGÉRI BALOLDALI KÉPVISELŐNEK LENNI VÁCON – ROZMARING SÁNDOR REMEKÜL MEGÉL A POLITIKÁBÓL

2019 óta a váci balliberális politikusok zöme nem éri be csupán egy képviselői, bizottsági tagság után járó javadalmazással, hanem megválasztásuk után azonnal felügyelőbizottsági tagsággal is megjutalmazták magukat, sőt új jelenségként némelyikük már városi tulajdonú cégekben is jól fizető, vezetői állást szerzett. Rozmaring Sándor az egyike ezen álláshalmozó, baloldali képviselőnek, aki több városházi  forrásból élheti a…

SZÉP, ŐSZÜLŐ FÁKAT CSODÁLNA? LÁTOGASSON EL A VÁCRÁTÓTI BOTANIKUS KERTBE!

SZÉP, ŐSZÜLŐ FÁKAT CSODÁLNA? LÁTOGASSON EL A VÁCRÁTÓTI BOTANIKUS KERTBE!

A botanikus kert a hosszú hétvégén is minden nap a szokásos módon, 8:00-tól 18:00-ig tart nyitva. Az üvegházak minden nap, az ünnepre való tekintettel hétfőn is 8:30-tól 17:30-ig látogathatók, az állandó kiállítások szintén minden nap 8:30-tól 17:30-ig várják a kert vendégeit. A kert honlapján külön felhívják a figyelmet a kínai tanséta útvonalára, ugyanis itt most…

A FÜGGETLEN ÉS AZ OBJEKTÍV, AVAGY: MI A GOND MAGYAR GYÖRGY VÁROSHÁZI MEGBÍZÁSÁVAL?

A FÜGGETLEN ÉS AZ OBJEKTÍV, AVAGY: MI A GOND MAGYAR GYÖRGY VÁROSHÁZI MEGBÍZÁSÁVAL?

A népszámlálás ürügyén került elém egy hirdetés a Fészbúkon, amely arra biztatta a büszke ateistákat, hogy nyugodtan vallják be: nem hisznek Istenben. És, hogy, hogy nem, a reklámarcok mindegyike politikailag erősen elkötelezett, mégpedig balliberális irányban. Amivel nincs is gond. Gond csak azzal van, hogy magukról azt hiszik és hirdetik, hogy mindentől és mindenkitől, még Istentől…

LABILISÉK, ARROGÁNSÉK, AVAGY: „CSAK SZÚNYOGOK – CSAK SZŐNYEGET NEKIK”

LABILISÉK, ARROGÁNSÉK, AVAGY: „CSAK SZÚNYOGOK – CSAK SZŐNYEGET NEKIK”

Valóságos aranybánya mostanság a váci közösségi média. Közéleti újságíróként negyed százada követem az eseményeket országszerte, így biztos voltam benne, hogy Matkovich Ilonának és csapatának ugyanúgy eljön a szembesülés ideje, mint eddig minden hozzájuk hasonlatos magatartású előző városvezetésnek. Mert, félreértés ne essék, az emberek, a választók, a polgárok nem hülyék. Csak hát sok egyéb dolguk is…

AGITÁTOROK HAJNALA, AVAGY: MI RÍMEL ÉS MI NEM?

AGITÁTOROK HAJNALA, AVAGY: MI RÍMEL ÉS MI NEM?

Amit itt leírok, annak egy része nem bizonyítható. Nincsenek lehallgatási jegyzőkönyvek, nincs titkosszolgálati megfigyelés, nincsen bizonyító erejű videofelvétel. Mindez tehát akár fikció is lehet(ne). Vannak ugyanis magánbeszélgetések, csendben elmondott szavak, összekötött pontok. De ne szaladjunk ennyire előre! Ellenzéki körökben óriási népszerűségre tettek szert a látszólag önmagukért kiálló pedagógusok. Akik akár polgári engedetlenségig viszik a saját…

EGY VÁCI GÖDÖR ESETE, AMI MEGERŐSÍTI ANNAK A BÖLCSESSÉGNEK ÖRÖK ÉRVÉNYÉT: „AHOL A KINCSED, OTT A SZÍVED IS”

EGY VÁCI GÖDÖR ESETE, AMI MEGERŐSÍTI ANNAK A BÖLCSESSÉGNEK ÖRÖK ÉRVÉNYÉT: „AHOL A KINCSED, OTT A SZÍVED IS”

2000 esztendeje már, hogy minden korok embere megkapta azt az üzenetet: „ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). Az elévülhetetlen bölcsesség máig érvényes időszerűségéről most pontos képet rajzolhat az a levelezés, ami egy Káptalan utcai polgár és az egyik magas rangú városvezető között zajlott. E levélváltásból kiderült, hogy a városvezető azért nem tudott…

OLVASÓI LEVÉL: POKOLLÁ VÁLT A KŐHÍD PARKBAN AZ ÉLET MATKOVICH FIÁNAK AZ ÉPÍTKEZÉSE MIATT

OLVASÓI LEVÉL: POKOLLÁ VÁLT A KŐHÍD PARKBAN AZ ÉLET MATKOVICH FIÁNAK AZ ÉPÍTKEZÉSE MIATT

Felháborodott olvasói levelet közlünk a Kőhíd utcában folyó Pajor-féle építkezés okozta viszontagságos állapotokról, pokollá vált az itt lakók élete. Lehet, hogy már lerágott csont, de azért szeretnék beszélni ezúton a Kőhíd utcában folyó agyrémről, azaz az építkezésről. Ez tönkretette az itt lakók nyugalmát, megkeseríti az életünket. Kora reggel elindul a zörgés, kalapálás, gépek, teherautók berregése.…

CSAK HANGERŐBEN VOLT ERŐS A JAKAB MŰSOR A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

CSAK HANGERŐBEN VOLT ERŐS A JAKAB MŰSOR A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

Hétfőn este Jakab Péter bukott Jobbik-elnök fóruma volt a fő műsoridős, úgymond kiemelt program a művelődési központban, amennyiben a nagyteremben kapott helyett az esemény. Igaz, sokat saccolunk, ha azt mondjuk, hogy nagyjából negyven-negyvenöt érdeklődő érkezett a széksorokba. Ahogy láttuk, a váci önkormányzat szivárványos ingatlanügynökségét erősítő jobbikos gmk-trió egyik tagja sem ült be, bár lehet, hogy…

FESTÉK, VAKOLAT, MÁZOLMÁNY – VON MIGAZZI ÉS FRAU DAFKE VÁROSA

FESTÉK, VAKOLAT, MÁZOLMÁNY – VON MIGAZZI ÉS FRAU DAFKE VÁROSA

Mi méri meg egy városvezető teljesítményét? Nehéz kérdés, különösen manapság, amikor egy önkormányzat, egy város, de még egy falu működtetése is igen nagy feladatot ró arra, akit vezetőnek választanak. A közösségi oldalak, médiamegjelenések álságos kereszttüzéből egyvalami mégiscsak kiviláglik, jelesül: mit épített, mit hagyott hátra az utókornak egy-egy korszak emblematikus politikusa. Itt tegyünk egy rövid történelmi…