Alkalmas és együttműködő képviselők biztosítják csak a továbbfejlődést

Alkalmas és együttműködő képviselők biztosítják csak a továbbfejlődést

A nyári szünet után ismét Polgári estre invitálták a váciakat a kihelyezett plakátok. A politikai fórum előtt – már hagyományosan – sajtótájékoztatón mondta el fontosabb gondolatait a házigazda dr. Rétvári Bence Vác országgyűlési képviselője és a meghívott vendég, Kocsis Máté a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, a budapesti Józsefváros korábbi polgármestere.

Matkovich Soros zsoldjában

Bár tavaly a választási kampányban Matkovich Ilona tagadni próbálta, hogy bármi köze lenne Soros Györgyhöz, azonban honlapunkhoz olyan információk jutottak el, amik eddig csak kevés váci polgár számára volt ismertek, s Matkovich sem nyilatkozott eddig ezekről.

Zavaros cégháló Matkovich körül – ők diktálhatnak a városházán, ha nyer az ellenzék

Zavaros cégháló Matkovich körül – ők diktálhatnak a városházán, ha nyer az ellenzék

Matkovich Ilona és az ingatlanipar kapcsolatáról eddig a váciak nemigen hallhattak a polgármester-jelölt asszonytól. Portálunk egyik olvasója hívta fel a figyelmet, hogy az egyik ellenzéki összefogás polgármester-jelöltje bár előszeretettel mutatja magát naiv, hozzá nem értő újságíró-politikusnak, aki irodalmi köröket és liberális előadásokat szervez, valójában egy olyan céghálóban bukkan fel rokonaival együtt, mely nagy volumenű bontásokban…

Szokolya is lépett egyet előre

Szokolya is lépett egyet előre

 Hosszú folyamat végére került pont Szokolyán. Még 2016-ban kezdtek álmodni hat külterületi út megépítéséről, 2017-ben pályázatot is nyújtottak be, amit egy évvel később jóvá is hagytak, és mára öt kőszórásos és egy szilárd burkolatú út épült meg, amik korábban sok bosszúságot és nehézséget okoztak a település lakóinak. Erről beszélt Némethné Pintér Csilla Szokolya polgármestere az…

Végleges az indulók listája  kezdődhet a küzdelem!

Végleges az indulók listája  kezdődhet a küzdelem!

Közel 3 héttel az önkormányzati választások előtt véglegessé vált a Vácon indulók névsora. – tájékoztatott a Városházáról Deákné dr. Szarka Anita jegyző, a Választási Iroda vezetője. A különböző pártok, tömörülések indulóin túl – róluk név szerint írtunk a korábbiakban – a lista a nemzetiségi képviselőjelöltek névsorával egészült ki: öt görög, négy roma, négy ruszin, négy…

Bemutatkoznak a képviselőjelöltek: Dr. Manninger Péter, 4 számú válaszótkerület

Bemutatkoznak a képviselőjelöltek: Dr. Manninger Péter, 4 számú válaszótkerület

A 4-es választókörzetben újra indul a képviselői mandátumért a jelenleg is képviselőként dolgozó dr. Manninger Péter.  A régi-új jelöltet ezúttal is Fördős Attila polgármester ajánlotta választók figyelmébe. Elmondta: dr. Manninger Péter az elmúlt öt évben az egészségügyi és szociális bizottság elnökeként dolgozott, valamint a művelődési-oktatási és ifjúsági-sport bizottság és a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagja…