A hit ereje megtöltötte a színháztermet a Váci Polgári Esten

Az októberi Váci Polgári Esten az est állandó házigazdája egy videóüzenetben köszöntötte a közönséget. Rétvári Bence, államtitkár úr az Európai Tanács szociális ülésén vett részt Luxemburgban, ahol hazánk érdekeit képviselte, így nem tudott személyesen jelen lenni. Üzenetében elmondta az elmúlt időszak legfontosabb eseménye az önkormányzati választások voltak. Képviselő úr megköszönte mindazoknak, akik részt vettek az…

Váci választási csalás miatt nyomoz a rendőrség

A rendőrség tájékoztatása szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 350. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és az (1) bekezdés d) pontja szerint minősülő jogosulatlanul aláírással, hamis adatok feltüntetésével elkövetett, a választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen…

Kisstílű politikai bosszú Vácon

Kisstílű politikai bosszú Vácon

Békét és együttműködést ígért Matkovich Ilona, Vác új balliberális polgármestere megválasztása után. A tettek azonban egész pályás letámadást, az ellenzéki képviselők agresszív hatalmi kiszorítását, valamint az ellenzéki és civil kontroll ellehetetlenítését mutatják.

Ezek megőrültek? Lobogásmentes (székely) lobogón dolgozik a váci önkormányzat

Ezek megőrültek? Lobogásmentes (székely) lobogón dolgozik a váci önkormányzat

Szelet vetett és vihart aratott az új balliberális városvezetés a székely zászló ügyében. Mint az már városszerte közismert, az új polgármester érkezése után röviddel lekerült a székely zászló a városháza homlokzatáról, majd az egyre terjedő felháborodást követően pár nap után visszakerült. Azóta pedig a legkülönfélébb kínos magyarázatokkal álltak elő: mosás, hegesztés, szélfúvás, összegabalyodás. Ideológiai vihar…

A váci önkormányzati választás nem népszerűségi, hanem népszerűtlenségi verseny volt

Mind Fördős Attila, mind Matkovich Ilona messze kevesebb szavazatot kapott polgármesterjelöltként, mint az őket támogató pártok listái. Azaz egyik jelölt sem tudta a jelölő szervezetei szavazóit maradéktalanul megszólítani. Ebben a versenyben is a Fidesz-KDNP jelöltje hozta a rosszabb eredményt, így Matkovich Ilona költözhetett be a városházára.