Csak a látszat számít: fizetett hirdetésben reklámozzák édesség osztásukat a váci Jobbikosok

Csak a látszat számít: fizetett hirdetésben reklámozzák édesség osztásukat a váci Jobbikosok

Fehér Zsolt pénzért hirdeti Facebook-oldalán, hogy párttársával, Tótváradi-Nagy Bencével közösen egy egész cipősdoboznyi csokoládét visznek két idősotthonba. Néhány nappal később maga Tótváradi-Nagy is jelentkezett egy hasonló fizetett reklámmal, ő az ingyen megszerzett túrórudikat vitte el a váci kórházba. A Jobbikos politikusok kilakoltatáspárti, érzéketlen nyilatkozataik után próbálnak fizetett reklámokkal javítani imázsukon. Ízlés dolga, hogy mire költsön…

Újabb segítség: több mint 4 tonna gyümölcs érkezett Pest megyébe a CÖF révén

Újabb segítség: több mint 4 tonna gyümölcs érkezett Pest megyébe a CÖF révén

A veszélyhelyzet idején mindennél fontosabb, hogy összefogjuk és segítsük azokat, akik arra rászorulnak. Így tett a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) is, akik két hete, március 25-én nagyszabású adománygyűjtésbe kezdtek, melynek keretében az ország állami fenntartású idősek otthonainak, a járvány által leginkább sújtotta lakóit, illetve az ott dolgozókat kívánták elérni. A segítségből nem kevés jutott…

Matkovichnak a költségvetés 1,53%-a is sok a koronavírus elleni közös védekezésre

Matkovichnak a költségvetés 1,53%-a is sok a koronavírus elleni közös védekezésre

Vácon sajnos a pénz a fontos, nem a baj. Megdöbbentő, de a váci balliberális városvezetésnek nem tetszik, hogy az önkormányzatnak is részt kell vállalnia a koronavírus-járvány elleni közös védekezés költségeiből. Míg a kormány ezermilliárdokat csoportosít át a költségvetésben, Matkovichék egy fillért se adnának, és inkább hangosan összeomlást vizionálnak. Azt már persze nem mondták el, hogy…

Ingyenes parkolás: a váci Fidesz-KDNP javasolta, Matkovichék lesöpörték, Orbán Viktor bevezette

Ingyenes parkolás: a váci Fidesz-KDNP javasolta, Matkovichék lesöpörték, Orbán Viktor bevezette

Két hete a váci Fidesz-KDNP 5 pontos javaslatcsomaggal fordult a városvezetéshez a koronavírus elleni védekezés érdekében. Ennek második pontja a járványhelyzet alatti ingyenes parkolást javasolta. A városvezetés politikai támadásnak, „kamunak” és lehetetlen ostobaságnak nevezte a javaslatot, még egyeztetni se volt hajlandó róla, hanem élből elutasította. Orbán Viktor miniszterelnök április 5-i rendeletével azonban minden településen, így…

Fidesz-KDNP közlemény: “Matkovich Ilona tegyen végre lépéseket a járvány gazdasági hatásainak csökkentése érdekében!”

Fidesz-KDNP közlemény: “Matkovich Ilona tegyen végre lépéseket a járvány gazdasági hatásainak csökkentése érdekében!”

A Váci Fidesz Facebook oldalán megjelent közlemény: “Váci Fidesz-KDNP: Matkovich Ilona tegyen végre lépéseket a járvány gazdasági hatásainak csökkentése érdekében! A Fidesz-KDNP képviselői egy hete annak érdekében nyújtottak be 5 pontból álló javaslatcsomagot, hogy Vác végre megtegye azokat a járványügyi lépéseket, amelyek az ország számos városában már érvényben vannak és segítik az ott élőket a…

Matkovichék nem tágítanak a szájzár-rendelet mellől

Matkovichék nem tágítanak a szájzár-rendelet mellől

Nem csak a titkosításokat hagyta jóvá a január 21-i képviselőtestületi ülés, hanem a tavaly decemberben bevezetett szájzár-rendeletet mellett is újra letette a voksát a balliberális városvezetés. 2019. december 12-e óta él Vácon az országosan is hírhedté vált polgármesteri „intézkedés”, a szájzár-rendelet. A váciak már jól tudják: a rendelet szerint nincs semmilyen nyilatkozat, semmilyen vélemény, semmilyen…

POLGÁRMESTERI BESZÁMOLÓK

POLGÁRMESTERI BESZÁMOLÓK

2024. JANUÁR 10. IDÉN IS MŰKÖDHET A DEÁKVÁRI KISPOSTA Az önkormányzat már a karácsonyi ünnepek előtt átutalta azt a bruttó 10,5 millió forintot a Magyar Posta Zrt. részére, amelyből a deákvári kisposta továbbra is működni tud. A Magyar Posta 2022-ben zárta be a közel tízezres lakosságú deákvári városrészt kiszolgáló fiókját az energiatakarékosságra hivatkozva. —— 2024.…

Civil támogatások rendkívüli szabályai – a Nemzeti Együttműködési Alap tájékoztatója

A koronavírus-járvány terjedésére tekintettel a Nemzeti Együttműködési Alap 2019. évi pályázataival kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja. Amennyiben a Kedvezményezett NEA-19-E azonosítószámú, 2019. évi egyedi támogatásban részesült és szakmai programjának megvalósíthatóságát a járványhelyzet veszélyezteti, kérjük, hogy a projektidőszak alatt (alapesetben 2020. május 31. a projektidőszak vége) nyújtson be az EPER-ben módosítási kérelmet. A módosítási kérelemben ebben az…

Matkovich a váci ingázókon viccelődik

Matkovich a váci ingázókon viccelődik

Szintet lépett Matkovich Ilona a váciak lenézésében, ugyanis a január 21-is képviselőtestületi ülésen jókat nevetgélt a váciakat érintő mindennapi problémákon. Köztük például azon, hogy vannak olyanok, akik Budapest és Vác között ingáznak nap, mint nap. A polgármester asszony szerint ez egy annyira nem létező probléma, hogy még felvetni, beszélni róla is vicces. Az pedig egyenesen…

Jobbik: szociális érzéketlenségből jeles

Jobbik: szociális érzéketlenségből jeles

A koronavírus járvány most már elkerülhetetlenül itt van hazánkban is, elérte a magyar városokat, településeket. Itt vagyunk egy válság kellős közepén, ahol sorra jönnek a kormánytól az intézkedések annak érdekében, hogy a várható negatív gazdasági és szociális hatásokat valamelyest mérsékelni lehessen, és a magyar emberek munkája, vagyona, lakhatása a legkisebb károkat szenvedje csak el. Hasonló előre gondolkodásnak azonban…