A FILHARMÓNIA MAGYARORSZÁGNAK KÖSZÖNHETŐEN JÚLIUS ELSŐ HETÉBEN ISMÉT VÁC LESZ A RÉGI ZENE FŐVÁROSA

A FILHARMÓNIA MAGYARORSZÁGNAK KÖSZÖNHETŐEN JÚLIUS ELSŐ HETÉBEN ISMÉT VÁC LESZ A RÉGI ZENE FŐVÁROSA

A Filharmónia Magyarországnak köszönhetően július első hetében ismét a régi zene hazai és egyben európai fővárosa lesz Vác, ezúttal ekkor rendezik itt a nagy hagyományokkal bíró Régi Zenei Napok mesterkurzusait és koncertjeit. Tehát a 39. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében 2023. július 1–8. között kerül sor Vácott. A meghirdetett mesterkurzusok…

DR: BEDNARIK ANASZTÁZA IS KÖZREMŰKÖDŐJE VOLT ORGONAJÁTÉKÁVAL A VASÁRNAPI RÉGI ZENEI KALANDOZÁSOKNAK

DR: BEDNARIK ANASZTÁZA IS KÖZREMŰKÖDŐJE VOLT ORGONAJÁTÉKÁVAL A VASÁRNAPI RÉGI ZENEI KALANDOZÁSOKNAK

A Bartók Rádió Régi zenei kalandozások című vasárnapi sorozata legutóbbi adásában Mórocz Tamás atya, a Bodajki Segítő Szűzanya kegyhely kanonok-pnébánosa volt a szerkesztő-műsorvezető Vashegyi György vendége. Az orgonistaként is kiváló kanonok-plébános nagy szeretettel említette a műsorban, hogy nagyon sokat köszönhetnek Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművésznek, aki rendszeresen koncertezik náluk, s akivel három cd-t is rögzítettek a…

PROGRAMKÍNÁLAT AZ EGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR PÜNKÖSDI VÁSÁRÁTÓL A DUNAKANYARI KORTÁRS ZENEI FESZTIVÁL KÓRUSKONCERTJÉIG

PROGRAMKÍNÁLAT AZ EGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR PÜNKÖSDI VÁSÁRÁTÓL A DUNAKANYARI KORTÁRS ZENEI FESZTIVÁL KÓRUSKONCERTJÉIG

Különleges programok, kulturális és lelkiségi alkalmak sorával várják a híveket, érdeklődőket az elkövetkező napokban Vác egyházmegyei intézményei, templomai. Május 30-tól június 2-ig (minden nap 9 – 17 óra között) kedvezményes vásárt tart leselejtezett kiadványaiból a Váci Egyházmegyei Könyvtár, rendkívül szerteágazó tematikában válogathatnak az érdeklődők, már 100 forintos ártól kezdődően. Június 4-én 15 órai kezdettel (a…

10 ÉVES A FORTE FOTÓKLUB VÁC: ÚJ CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT EMELETI GALÉRIÁJÁBAN

10 ÉVES A FORTE FOTÓKLUB VÁC: ÚJ CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT EMELETI GALÉRIÁJÁBAN

A megalakulása tíz éves jubileumához érkezett Forte Fotóklub Vác tagjainak válogatott munkáiból nyílt tárlat május 26-án a művelődéi központ emeleti félkör galériájában. Koltai-Dietrich Gábor, a MIMK „kiállításfelelőse” köszöntője után Nagy Gábor, a fotóklub kezdetektől oszlopos tagja mondta el a kiállítás kapcsán papírra vetett gondolatait,  majd a házigazda művelődési központi főmunkatárs felolvasta Iványi Károlyné korábbi igazgató…

MÁR CSAK KÉT HÉT, ÉS A DUNAKANYAR NYÁRI NAGY NYITÁNYAKÉNT MINDENKIT VÁR A KOSDI VÖLGYFESZTIVÁL

MÁR CSAK KÉT HÉT, ÉS A DUNAKANYAR NYÁRI NAGY NYITÁNYAKÉNT MINDENKIT VÁR A KOSDI VÖLGYFESZTIVÁL

Június 9-én délután nem harangszóra, hanem Kalapács-ütésre kezdődik a Völgyfesztivál, a két napos program igen gazdag koncertkínálattal várja az érdeklődőket, elővételes bérleteket június 1-ig lehet vásárolni. Papírjegyek és bérletek kaphatóak Vácott is, a vasútállomásnál lévő Military plázában (Széchenyi utca 43.) Az eseményen koncertek, népzenei, fúvószenei és hagyományőrző programok, filmbemutató és közönségtalálkozó várják az érdeklődőket, mindemellett…

A TISZTELETBELI VÁCI POLGÁRNAK IS TEKINTHETŐ ÓKOVÁCS SZILVESZTER ÚJRA BIZALMAT KAPOTT AZ OPERAHÁZ VEZETÉSÉRE

A TISZTELETBELI VÁCI POLGÁRNAK IS TEKINTHETŐ ÓKOVÁCS SZILVESZTER ÚJRA BIZALMAT KAPOTT AZ OPERAHÁZ VEZETÉSÉRE

A Váchoz és a Dunakanyarhoz különösen sok szállal kötődő Ókovács Szilveszter vezetheti a következő öt éves ciklusban is a Magyar Állami Operaházat. Bizonyos hírportálok, információhatalmi körök korábban három másik jelöltet emlegettek esélyesként, ennek ellenére Csák János kulturális miniszter a bíráló bizottság mérlegelése alapján mégis az eddigi direktornak szavazott bizalmat. A Kulturális és Innovációs Minisztérium eredményhirdető…

EGY ÖTLETPÁLYÁZAT MARGÓJÁRA: A FŐ KÉRDÉS, HOGY MIRE SZÁNJÁK INOTAYÉK A VÁROSI KÖNYVTÁR PATINÁS ÉPÜLETÉT

EGY ÖTLETPÁLYÁZAT MARGÓJÁRA: A FŐ KÉRDÉS, HOGY MIRE SZÁNJÁK INOTAYÉK A VÁROSI KÖNYVTÁR PATINÁS ÉPÜLETÉT

Van annak egy diszkrét bája, ahogyan Inotay Gergely alpolgármester a művelődési központ könyvtár funkcióval történő bővítésére kiírt ötletpályázat közönségdíj szavazásának minapi eredményhirdetése kapcsán ömleng és kioktatja a pórnépet közösségi médiás oldalán, a bejegyzés megmozgatta Közéleti Margó néven rendszeresen publikáló olvasónk fantáziáját is. A folytatásban következzék olvasónk véleménycikke: „Már a felvezetés nagyon böszme Inotay alpolgármester, városunk…

KÖZÖS FESTÉS GARAY-NAGY NORBERT FESTŐMŰVÉSSZEL A GÜL BABA TÜRBÉJE KIÁLLÍTÓHELYEN

KÖZÖS FESTÉS GARAY-NAGY NORBERT FESTŐMŰVÉSSZEL A GÜL BABA TÜRBÉJE KIÁLLÍTÓHELYEN

A Gül baba türbéje csupán a környezetével, miliőjével, kertjével, gazdag kiállításával is vonzó közeli úti cél, program lehet Vácról és környékéről, de bárhonnan távolabbról is, ezen a hétvégén viszont ezen túlmenően egy különleges attrakció is várja itt az érdeklődőket. Így szól a felhívás a budai kiállítóhely közösségi médiás oldalán: „Ezen a hétvégén Garay-Nagy Norbert vezetésével…

A KEDD ESTI VETÍTÉS FELVEZETÉSÉBEN AZ ÚJ MÚZEUMIGAZGATÓ IS KÖSZÖNETET MONDOTT A MEMENTO MORI ALKOTÓINAK (WERKFILMMEL FRISSÍTETT)

A KEDD ESTI VETÍTÉS FELVEZETÉSÉBEN AZ ÚJ MÚZEUMIGAZGATÓ IS KÖSZÖNETET MONDOTT A MEMENTO MORI ALKOTÓINAK (WERKFILMMEL FRISSÍTETT)

Ahogy az várható volt, ismét telt ház fogadta kedden este a Piarista Kilátó Központban a Memento mori – A váci legenda című film újabb közösségi vetítését. Bevezetésként mikrofonhoz lépett a Tragor Ignác Múzeum nemrégiben kinevezett új igazgatója, Fehérváriné Tóth Helga is, aki úgy fogalmazott, hogy nagyon örömteli ennek a filmnek az elkészülte, hiszen az alkotás…

TOVÁBBRA IS HANYATLIK A VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ, TAVALY ALIG VOLT ELŐADÁSUK

TOVÁBBRA IS HANYATLIK A VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ, TAVALY ALIG VOLT ELŐADÁSUK

Összesen 51 előadást tartott a Váci Dunakanyar Színház tavaly, ami rekord alacsonynak számít. Az előző vezetés ideje alatt évi 336 előadásra is volt példa.  Elkészítette a 2022. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót a dr. Varga Katalin vezette Váci Dunakanyar Színház. Az igazgató a dokumentumban leírta, hogy a tavalyi év volt az első olyan, amelynek teljes…