VÁCI FOTÓRIPORTER FELVÉTELE IS FELKERÜLT A FORMA1 HIVATALOS KÖZÖSSÉGI MÉDIA OLDALÁRA

VÁCI FOTÓRIPORTER FELVÉTELE IS FELKERÜLT A FORMA1 HIVATALOS KÖZÖSSÉGI MÉDIA OLDALÁRA

A váci Szaniszló Róbert fotóriporter és saját hírügynökségének munkatársi csapata egyre több sport világeseményre kap külön meghívót, akkreditációt, ami bizony komoly rangot jelent ebben a szakmában, mi pedig rendszeresen közölhetünk tőlük riportokat. Most csak egy képet emelünk ki a nemrégiben rendezett F1 magyar nagydíjról, amely az utazó cirkusz hivatalos fb oldalára is felkerült, nagy sikert…

NAGY ERŐKKEL KÉSZÜLNEK A SZERVEZŐK AZ ÁLLAMI ÜNNEPSÉGSOROZATRA

NAGY ERŐKKEL KÉSZÜLNEK A SZERVEZŐK AZ ÁLLAMI ÜNNEPSÉGSOROZATRA

Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei a menetrend szerint haladnak – mondta el a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán hozzátette, hogy az ünnepi eseményekkel igazi fesztiválhangulatot kívánnak teremteni, sok százezer résztvevővel. Idén az atlétikai világbajnokság, a világ második legnagyobb…

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA BACH ÖSSZES ORGONAMŰVÉT ELŐADJA VASÁRNAP BUDAKESZIN

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA BACH ÖSSZES ORGONAMŰVÉT ELŐADJA VASÁRNAP BUDAKESZIN

Városunk egyik legismertebb muzsikusa, egyben kis hazánk egyik legfoglalkoztatottabb orgonaművésze igazán átfogó Bach-hangversenyt ad vasárnap este Budakeszin, amennyiben a zeneirodalom egyik legnagyobb klasszikusának összes orgonaművét megszólaltatja a Havas Boldogasszony templom instrumentumán. Ajánlóként álljon itt egy hozzászólás a közösségi médiából: „Szeretünk panaszkodni, hogy drága a kultúra, hogy milyen sokba fáj egy mozi, egy színház vagy egy…

VASÁRNAP ÉJFÉLIG LEHET PÓTFELVÉTELI JELENTKEZÉST BEADNI AZ AVKF KÜLÖNBÖZŐ KÉPZÉSEIRE IS

VASÁRNAP ÉJFÉLIG LEHET PÓTFELVÉTELI JELENTKEZÉST BEADNI AZ AVKF KÜLÖNBÖZŐ KÉPZÉSEIRE IS

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola is lehetőséget biztosít az érdeklődőknek pótfelvételi jelentkezésre augusztus 6-án éjfélig. Mint arra Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, főiskolai szakfelelős külön is felhívta a figyelmet közösségi média oldalán, a kántor BA levelező szakra is lehet még pályázni az AVKF-en. A jelentkezésre a főiskola honlapján nyílik lehetőség. Bővebb információ és jelentkezés: https://avkf.hu/potfelveteli https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/aktualis…

CIVIL SZERVEZÉSŰ KONCERTPROGRAMOK JAZZTŐL AZ OPERAÁRIÁKIG A SZŐDLIGETI SZABADSÁG TÉREN

CIVIL SZERVEZÉSŰ KONCERTPROGRAMOK JAZZTŐL AZ OPERAÁRIÁKIG A SZŐDLIGETI SZABADSÁG TÉREN

A ZöldLiget civil egyesületnek köszönhetően igazán gazdag nyár végi programsorozat várja majd az érdeklődőket a nemzeti ünnep hétvégéjén Sződliget szívében, a Szabadság téren. Augusztus 18-án 20 órai kezdettel Karosi Júlia jazzkoncertjét hallhatják az érdeklődők. Másnap, augusztus 19-én 19.30-tól pedig újra operagálát rendeznek a hazai operaélet számos kimagasló művészének közreműködésével, ennek a programnak fontos alapja a…

GYÖNYÖRŰEN MEGÚJULT KÍVÜLRŐL IS A SZENT MIKLÓS TÉRI KATOLIKUS FŐISKOLAI ÉPÜLET

GYÖNYÖRŰEN MEGÚJULT KÍVÜLRŐL IS A SZENT MIKLÓS TÉRI KATOLIKUS FŐISKOLAI ÉPÜLET

Mint arról korábban beszámoltunk, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola sikeresen pályázott egy olyan uniós kiírásra, amelynek révén az EU és a magyar kormány támogatásával jelentős korszerűsítést valósíthat meg váci campusának épületeinél, energiafelhasználási szempontból is. A fejlesztő beruházás minden jel szerint újabb szakaszához érkezett az 1072 m2-es, 135 éves Szent Miklós téri épületnél, eltűnt az állványzat,…

MŰHELYTITOK: SZENT VÁROSOM FELETT A CÍME EGY MÉG BEFEJEZETLEN, REJTÉLYES FESTMÉNYNEK

MŰHELYTITOK: SZENT VÁROSOM FELETT A CÍME EGY MÉG BEFEJEZETLEN, REJTÉLYES FESTMÉNYNEK

A napokban felkerült a közösségi hálóra egy, az alkotó megjegyzése szerint még befejezetlen, ugyanakkor máris egyértelműen váci témájú festmény fotója, rengeteg tetszésnyilvánítást kapott és kap, miközben élénk találgatás kezdődött a főszereplő kilétét, a mű szimbolikáját illetően. A kép úgymond munkacíme: Szent városom felett… Főalakja bizonyára nagyon sokaknak felismerhető, az éterinek ábrázolt személy úgy uralkodik a…

A BARTÓK-PIKÉTHY KONZERVATÓRIUM KÉT NÖVENDÉKE IS ELVÉGEZTE A HARMAT ARTÚR KÖZPONTI KÁNTORKÉPZŐT

A BARTÓK-PIKÉTHY KONZERVATÓRIUM KÉT NÖVENDÉKE IS ELVÉGEZTE A HARMAT ARTÚR KÖZPONTI KÁNTORKÉPZŐT

Két különösen tehetséges orgonista növendék bontogatta a szárnyait az elmúlt években a Bartók-Pikéthy konzervatóriumban, Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, igazgató hallgatójaként, s immár mindketten „hivatalosan” is kántorok lettek. Csóvári-Katona Flóra és Mackó Ákos az elmúlt pár évben sok szép sikert ért el fiatal orgonista növendékeknek kiírt versenyeken, városuknak, iskolájuknak is dicsőséget szerezve. A sikeres záróvizsgával pedig…

REKORDSZÁMÚ HALLGATÓ NYERT FELVÉTELT AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLÁRA

REKORDSZÁMÚ HALLGATÓ NYERT FELVÉTELT AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLÁRA

Majdnem háromszor annyian kezdhetik meg tanulmányaikat az Apor Vilmos Katolikus Főiskola pedagógusképzésein idén ősszel, mint egy évvel korábban, ráadásul a Szent Miklós téren lévő kisebb és fiatalabb főiskolai épület teljesen megújulva várhatja a hallgatókat az új tanév második felétől. Az intézménybe jelentkezők száma többéves rekordot döntött 2023-ban, a legnépszerűbb továbbra is az óvodapedagógus szak. A…

ISMÉT TÁRS HÁZIGAZDAI SZEREPET KAP A TÜRBE KERTBEN A VÁCOTT ÉLŐ ÉS ALKOTÓ GARAY-NAGY NORBERT FESTŐMŰVÉSZ

ISMÉT TÁRS HÁZIGAZDAI SZEREPET KAP A TÜRBE KERTBEN A VÁCOTT ÉLŐ ÉS ALKOTÓ GARAY-NAGY NORBERT FESTŐMŰVÉSZ

A Vácott élő és alkotó Garay-Nagy Norbert festőművész már afféle rezidens a Gül Baba Türbéje kiállítóhelyen, ahol korábban is vezetett szabadtéri festészeti programot, s ezen a hétvégén ismét társ házigazdai szerepet kap. A szombaton 11 – 13 óráig tartó workshop keretében a romantika festészete kerül reflektorfénybe. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni az alábbi…