SZABÓ CSABA: FEHÉR ZSOLT SZERINT VICCES A PEDOFÍLIA

SZABÓ CSABA: FEHÉR ZSOLT SZERINT VICCES A PEDOFÍLIA

Fehér Zsolt szerint egy kiscsajt megerőszakolni a városháza előtt régen még vicces volt. Szerinte akkor még röhejes volt, hogy az újságjában 12 éves lányok megerőszakolásáról írtak – világított rá Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke a közösségi oldalára feltöltött videójában. Szabó azt mondja, hogy ezt Fehér Zsolt maga ismerte el egy posztban: „Ami a maga…

KÖZEL KERÜL EGYMÁSHOZ A MARS ÉS A VÉNUSZ

KÖZEL KERÜL EGYMÁSHOZ A MARS ÉS A VÉNUSZ

A szoros együttállásra csütörtökön kerül sor közvetlen napkelte előtt – írja az időkép. Csütörtök hajnalban érdemes lesz korán kelnie annak, aki szereti megfigyelni a különféle csillagászati eseményeket. A két szomszédunk, a Mars és a Vénusz randevúzik egymással – írja az időkép a Ng.24.hu oldalára hivatkozva. A két bolygó látszólagos távolsága ekkor mindössze csak fél fok…

A RÁSZORULÓK SEGÍTÉSÉRE BUZDÍT PETŐ CSILLA

A RÁSZORULÓK SEGÍTÉSÉRE BUZDÍT PETŐ CSILLA

A Deákvári Jézus Szíve Templom kerítésén található zöld dobozba bárki tehet élelmiszert, és bárki vehet ki belőle, ha rászorul. A zöld doboz megálmodója Pető Csilla Fidesz-KDNPS-önkormányzati képviselő volt Vácon, aki az ötletet pécsi mintából merítette.  „Megmaradt valamennyi az ebédből/vacsorából és már nem eszitek meg? Túl sok sütit készítettél ? Ne dobd ki kérlek! Csomagold be, írd rá,…

ÍME FEHÉR ZSOLT SZENNYLAPJA, ITT AZ ARBO NYÚZ GYŰJTEMÉNY – 18+!

ÍME FEHÉR ZSOLT SZENNYLAPJA, ITT AZ ARBO NYÚZ GYŰJTEMÉNY – 18+!

Kislányok megerőszakolásáról és a nők gyűlöletéről közölt írásokat korábban Fehér Zsolt önkormányzati képviselő, a váci Jobbik elnöke, amikor még az ARBO NYÚZ főszerkesztője volt. Matkovich azóta is védi őt. Mindez már ismert a váciak előtt, de arra talán ők sem számítottak, hogy Fehér beismeri, egy kiscsajt megerőszakolni a városháza előtt szerinte régen még vicces volt.…

ELŐZETES ONLINE REGISZTRÁCIÓVAL BÁRKI RÉSZT VEHET AZ AVKF „A VÉGIDŐ TEOLÓGIÁJA” CÍMŰ KONFERENCIÁJÁN

ELŐZETES ONLINE REGISZTRÁCIÓVAL BÁRKI RÉSZT VEHET AZ AVKF „A VÉGIDŐ TEOLÓGIÁJA” CÍMŰ KONFERENCIÁJÁN

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola váci campusa az idén is megrendezi már hagyományosnak számító teológiai konferenciáját, amely ez alkalommal a végidő teológiájával foglalkozik majd. A szombati, egész napos esemény részletes programja megtekinthető a főiskola honlapján, de itt is vázoljuk. Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntője után a következő előadások szerepelnek az egész napos programban: 9.45: Dr.…

ÚTJAVÍTÁST SZORGALMAZ A KÖRZETÉBEN MOKÁNSZKY ZOLTÁN

ÚTJAVÍTÁST SZORGALMAZ A KÖRZETÉBEN MOKÁNSZKY ZOLTÁN

Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársaival bejárta a körzetét és halaszthatatlan munkák elvégzését kérte tőlük – erről tájékoztatta követőit közösségi oldalán Mokánszky. A közzétett videóban részletezte: lehullott falevelek összeszedésére, valamint az útpadkák tisztítására kérte a városfejlesztő dolgozóit. Mokánszky Zoltánnak azt ígérték, hogy mindezt március végéig elvégzik. A képviselő arra is felhívta…

A JOBBOLDALNAK MÁR VAN POLGÁRMESTERJELÖLTJE, MATKOVICHÉK TOVÁBBRA IS MARAKODNAK

A JOBBOLDALNAK MÁR VAN POLGÁRMESTERJELÖLTJE, MATKOVICHÉK TOVÁBBRA IS MARAKODNAK

Az a hír járja a városban, hogy Matkovich Ilonáék között továbbra sincs egyetértés a baloldali polgármesterjelöltet illetően. A pletykák szerint Matkovich Ferjancsics Lászlóval áll szemben. Közben a Fidesz-KDNP már bejelentette, hogy Imre Zsoltot indítja polgármesternek.  Már február van, de a városlakók még mindig csak találgatják, hogy vajon kit indít a váci baloldal polgármesternek a júniusi…

RÉTVÁRI BENCE: AZ ALAPÍTVÁNYI ISKOLÁKBAN IS JÁR A 32,2 SZÁZALÉKOS TANÁRBÉREMELÉS

RÉTVÁRI BENCE: AZ ALAPÍTVÁNYI ISKOLÁKBAN IS JÁR A 32,2 SZÁZALÉKOS TANÁRBÉREMELÉS

A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben – hívta fel a figyelmet közleményében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte, a 340 milliárd forintos tanárbéremelési alap nemcsak az állami intézmények alkalmazottainak a béremelését tartalmazza, de az önkormányzati, egyházi…

MÁRCIUS 18-IG LEHET KÉRNI AZ SZJA-BEVALLÁSI TERVEZETEK POSTÁZÁSÁT

MÁRCIUS 18-IG LEHET KÉRNI AZ SZJA-BEVALLÁSI TERVEZETEK POSTÁZÁSÁT

Az szja-bevallási tervezet postázását az adóazonosító jel és születési dátum megadásával többféle módon is lehet kérni. Március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán – hívta fel a figyelmet a NAV. A NAV az idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti az szja-bevallási tervezetet…

LAPSZEMLE: ISMÉT RENDKÍVÜL SZÍNES OLVASNIVALÓT KÍNÁL A VÁCI POLGÁR HAVI LAPSZÁMA

LAPSZEMLE: ISMÉT RENDKÍVÜL SZÍNES OLVASNIVALÓT KÍNÁL A VÁCI POLGÁR HAVI LAPSZÁMA

Újra számos figyelemre méltó ismeretterjesztő, elgondolkodtató, hiánypótlóan tudósító írást közöl a nem a szájzáras, sokat csúsztató és sok mindent elhallgató város(félre)vezetői médiaportfólió (vac.hu, ESTV, Váci Hírnök) körébe tartozó, függetlenségére méltán büszke Váci Polgár című havilap aktuális lapszáma. Kucsák Gábor felelős szerkesztő mostani publicisztikájában a lap helyzetével foglalkozik elsősorban, üvegzsebes őszinteséggel számot adva arról, hogy segítségre…