HÚSVÉTVÁRÓ KÉZMŰVESKEDÉSRE VÁRJA A GYEREKEKET A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

HÚSVÉTVÁRÓ KÉZMŰVESKEDÉSRE VÁRJA A GYEREKEKET A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

Március 21-én (csütörtök) délután húsvétváró kézműves foglalkozást szervez 5 – 10 éves gyerekeknek a Váci Reménység Egyesület, a programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges legkésőbb március 20-a éjfélig. A csütörtökön 15.30-kor kezdődő program helyszíne a Vanyek Béla Sportcentrum épülete, a szervezők kérik, hogy a résztvevők vigyenek magukkal hungarocell-, főtt -, vagy kifújt tojást.

LAPSZEMLE: ISMÉT NAGYON ERŐS TARTALMAT KÍNÁL A VÁCI POLGÁR HAVI LAPSZÁMA

LAPSZEMLE: ISMÉT NAGYON ERŐS TARTALMAT KÍNÁL A VÁCI POLGÁR HAVI LAPSZÁMA

Még jó, hogy a város(félre)vezetők szennyesét mosó, szerény eredményű munkálkodásukat az egekbe magasztaló, olykor hazug, máskor cinkosan titkolózó-lapító helyi hivatalos média mellett van némi alternatív sajtó is, legújabban megjelenik a Váci Köztér, illetve több évtizedes múltra tekint vissza a Váci Polgár című havilap, amelynek legújabb, márciusi lapszáma ismét rendkívül erős tartalmat kínál az olvasóknak mind…

CSALÁDVÉDELMI ELŐADÁS, VÁROSI KERESZTÚT A NAGYBÖJTI IDŐSZAK UTOLSÓ HETÉBEN

CSALÁDVÉDELMI ELŐADÁS, VÁROSI KERESZTÚT A NAGYBÖJTI IDŐSZAK UTOLSÓ HETÉBEN

A kisváci Regőczi kápolnában kedden este folytatódik Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató előadás-sorozata, szombaton újra ökumenikus városi keresztút indul a főtérről. A Regőczi kápolna népszerű előadás-sorozata keddi eseményének címe: „Férfinak és nőnek teremtette… – hasonlóságaink és különbözőségeink.” Az előadás fő témái, kérdései: Uniszex? Fából vaskarika? Egy nyelvet beszélünk? Más az agyunk is? Egymás kedvéért születtünk…

LABDARÚGÁS: GYŐZELEM A BUDAKALÁSZ ELLEN, ÚJABB HÁROM PONT A ZSÁKBAN

LABDARÚGÁS: GYŐZELEM A BUDAKALÁSZ ELLEN, ÚJABB HÁROM PONT A ZSÁKBAN

A Pest megyei I. osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) 19. fordulójában a Vác VLSE eseménydús mérkőzésen 3–1-re legyőzte a Budakalászt a ligeti stadionban. Tehát három mérkőzésből három győzelem a legutóbbi időszak mérlege. A kilenc ponttal pedig már az aktuális tabellakép sem lehangoló. Jegyzőkönyv VÁC VLSE –BUDAKALÁSZI MSE 3–1 (2–0) Vác, 100 néző. Vezette: Székely B. (Drótár…

LOVAGKERESZTET VEHETETT ÁT A NAGYMAROSI PHILIPP FRIGYES

LOVAGKERESZTET VEHETETT ÁT A NAGYMAROSI PHILIPP FRIGYES

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön. A díjazottak között szerepel Hatvan és Vác korábbi főépítésze, Philipp Frigyes is. A Kós Károly-díjas építész, címzetes egyetemi docens, a Pest Vármegyei…

MÁRCIUS 22-ÉN ISMÉT DUNA-KOSZORÚZÁSSAL NYITJA AZ EVEZŐS SZEZONT A VVEC

MÁRCIUS 22-ÉN ISMÉT DUNA-KOSZORÚZÁSSAL NYITJA AZ EVEZŐS SZEZONT A VVEC

A 30 éve alapított Vác Városi Evezős Club elnöksége összeállította, véglegesítette az egyesületi szinten szervezett váci evezés 125 éves jubileumához kötődő megemlékezések, ünnepi események menetrendjét. Bevezetésként értelemszerűen a szokásosnál is ünnepélyesebb lesz a Duna megkoszorúzásával egybekötött szezonnyitó zászlófelvonás, melynek időpontja március 22. (péntek) délután öt óra. Az év további részében tartandó események közül kiemelkedik július…

A DUNAKANYAR KÖLTŐJE, ESSZÉÍRÓJA MAGYARORSZÁG BABÉRKOSZORÚJA DÍJBAN RÉSZESÜLT

A DUNAKANYAR KÖLTŐJE, ESSZÉÍRÓJA MAGYARORSZÁG BABÉRKOSZORÚJA DÍJBAN RÉSZESÜLT

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön. A Mandiner munkatársa, a nagymarosi származású Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő, esszéíró, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült.

MEGOSZTOTT KOSSUTH-DÍJAT KAPTAK A MISZTRÁL EGYÜTTES MŰVÉSZEI

MEGOSZTOTT KOSSUTH-DÍJAT KAPTAK A MISZTRÁL EGYÜTTES MŰVÉSZEI

A Dunakanyarból indult, de immáron világszerte ismert, kedvelt együttes tagjai március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek: Heigl László Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja, Heinczinger Miklós Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja, Pusztai Gábor Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja, Tóbisz Tinelli Tamás Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja, Török…

KÉZILABDA: TOVÁBB ERŐSÍTETTE BAJNOKI HELYEZÉSÉT A PRAKTIKER-VÁC

KÉZILABDA: TOVÁBB ERŐSÍTETTE BAJNOKI HELYEZÉSÉT A PRAKTIKER-VÁC

Fölényes győzelemmel tovább erősítette a bajnoki tabellán elfoglalt pozícióját a női kézilabda élvonalban a Praktiker-Vác. Szerdán este a Kozármisleny volt városunk csapatának ellenfele a szérűskerti sportcsarnokban, a mérkőzés a házigazdák 34:21-es győzelmével zárult. A győzelemmel a Praktiker-Vác egyre magabiztosabban őrzi helyezését a tabellán, az ötödik helyről már aligha van esély előrébb lépni, viszont nemigen kell…

ÁTADTÁK A JELENTŐS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL ELKÉSZÜLT BAUER UTCAI BÖLCSŐDÉT

ÁTADTÁK A JELENTŐS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL ELKÉSZÜLT BAUER UTCAI BÖLCSŐDÉT

Nagyjából a jövő hónap közepétől már folyamatosan aprótalpúak zsivajától lesz hangos Vác legújabb gyermeknevelő intézménye, a Bauer Mihály utcában végre elkészült korszerű bölcsőde, amely az EU és a magyar állam jelentős támogatásával valósulhatott meg, s természetesen számottevő önkormányzati hozzájárulást is igényelt a beruházás. A március 14-én tartott szalagátvágó ünnepséget Járja Andrea, a működtető Vác Humán…