KRISZTUS KIRÁLYT ÜNNEPELTÉK A HÍVEK A PIARISTA TEMPLOMBAN PÜSPÖKI SZENTMISÉVEL, CECÍLIA HANGVERSENNYEL

KRISZTUS KIRÁLYT ÜNNEPELTÉK A HÍVEK A PIARISTA TEMPLOMBAN PÜSPÖKI SZENTMISÉVEL, CECÍLIA HANGVERSENNYEL

Krisztus király vasárnapján zsúfolásig megtelt a piarista templom a 18 órai ünnepi szentmisére és az azt követő Cecília hangversenyre, amely a székesegyház Szent Cecília Kórusának legjelentősebb fellépése minden egyházi évben, az utóbbi időben a Váci Székesegyházi Kórusiskola fiataljaival együtt, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész közreműködésével. – Az egyházi év befejezése Krisztus…

VÉGÉHEZ ÉRT A VÁCI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEP FEJLESZTÉSE

VÉGÉHEZ ÉRT A VÁCI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEP FEJLESZTÉSE

A projektet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programon belül, a KEHOP-2.2.2 pályázati konstrukció keretében, 4,964 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból az Építési és Közlekedési Minisztérium és a DMRV Zrt. konzorciuma valósította meg. A beruházás keretében megújult és korszerűbbé vált a korábban túlterhelt és technológiai szempontból elavult szennyvíztisztító telep. A váci szennyvíztisztító telep…

NOVEMBER 30-ÁN VÁCI POLGÁRI EST PLUSZ A KILÁTÓBAN A SZUVERENITÁS NEMZETI KONZULTÁCIÓJÁRÓL

NOVEMBER 30-ÁN VÁCI POLGÁRI EST PLUSZ A KILÁTÓBAN A SZUVERENITÁS NEMZETI KONZULTÁCIÓJÁRÓL

A novemberi Váci Polgári Esten kiderült: még ebben a hónapban, november 30-án 18 órai kezdettel lesz egy plusz alkalom, éspedig a hazánk szuverenitásának védelmével összefüggő nemzeti konzultációval kapcsolatban. A „Szuverenitásunk védelméről” címet viselő konzultáción a kormány tizenegy kérdésben kéri ki az emberek véleményét. A kérdőíveket postán küldik meg, a kitöltött ívek feladási határideje 2024. január…

MOLNÁR FERENC FOTÓMŰVÉSZ HÁROM KÉPE IS BEKERÜLT RANGOS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATOK KIÁLLÍTÁSI VÁLOGATÁSÁBA

MOLNÁR FERENC FOTÓMŰVÉSZ HÁROM KÉPE IS BEKERÜLT RANGOS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATOK KIÁLLÍTÁSI VÁLOGATÁSÁBA

A 10 éves Forte Fotóklub Vácot is erősítő alkotók rendre nyernek el rangos elismeréseket, kitüntetéseket, pályázati díjakat nemzetközi eseményeken is. Most Molnár Ferenc legújabb elismeréseiről számolhatunk be, ugyanis a Photography Society of America (Amerika Fényképészeti Társaság) védnökségével Szerbiában rendezett „International exhibition of art photography PreFOTO 2023” pályázaton kettő alkotását fogadták el kiállításra, míg a FIAP…

A CÉG KEZDEMÉNYEZÉSE NYOMÁN ÚJ BUSZJÁRAT IS SEGÍTI A ZOLLNER DOLGOZÓINAK MUNKÁBA JÁRÁSÁT

A CÉG KEZDEMÉNYEZÉSE NYOMÁN ÚJ BUSZJÁRAT IS SEGÍTI A ZOLLNER DOLGOZÓINAK MUNKÁBA JÁRÁSÁT

A novemberi testületi ülésen arról is döntés született, hogy az önkormányzat elfogadja a hétköznapokon a Közúti Igazgatóság megállóból 14.10-kor induló, a Gombási út 94. megállóig közlekedő 6-os (korábban 366-os) helyi buszjárat bevezetését. Az új buszjárat bevezetésének alapja a Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Kft. indítványa, kérelme. Ennek háttere: A Közúti Igazgatóság megállótól induló, Gombási út…

VÁCI POLGÁRI EST: A MEMENTO MORI FILM MELLETT MÁR KÖNYV IS MESÉL A VÁCI MÚMIÁKRÓL (FRISSÍTETT)

VÁCI POLGÁRI EST: A MEMENTO MORI FILM MELLETT MÁR KÖNYV IS MESÉL A VÁCI MÚMIÁKRÓL (FRISSÍTETT)

A csütörtökön este rendezett novemberi Váci Polgári Esten a házigazdák, Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Fábián Fédra háziasszony mellett a Memento mori – A váci legenda című film alkotógárdájának négy tagja, Kiss-Stefán Mónika producer-rendező, Reviczky Gábor és Kamarás Iván színművész, valamint Király István vágó érkezett az emelvényen elhelyezett asztal köré. Az esemény a múmiák megtalálásáról…

KÉZILABDA: NAGYON NEHÉZ CSOPORTBA KERÜLT A PRAKTIKER-VÁC AZ EHF EURÓPA LIGÁBAN

KÉZILABDA: NAGYON NEHÉZ CSOPORTBA KERÜLT A PRAKTIKER-VÁC AZ EHF EURÓPA LIGÁBAN

Az Európai Kézilabda Szövetség bécsi központjában csütörtökön kisorsolták az Európa Liga csoportjait, és ebben nagyszerű fegyvertényként ismét érdekelt volt a Praktiker-Vác csapata. Városunk jelenlegi legsikeresebb, nemzetközi mércével is mérhető klubjának alakulata nagyon nehéz, elit csoportba került, hiszen a papírforma szerint jóval nagyobb játékerőt képviselő, akár a rájátszás véghajrájáig is esélyes dán Nykobing, a norvég Storhamar…

VÁCI POLGÁRI EST: BEJELENTÉS A MEMENTO MORI FOLYTATÁSÁNAK JÓL HALADÓ ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL

VÁCI POLGÁRI EST: BEJELENTÉS A MEMENTO MORI FOLYTATÁSÁNAK JÓL HALADÓ ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL

A csütörtökön este rendezett novemberi Váci Polgári Esten a házigazdák, Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Fábián Fédra háziasszony mellett a Memento mori – A váci legenda című film alkotógárdájának négy tagja, Kiss-Stefán Mónika producer-rendező, Reviczky Gábor és Kamarás Iván színművész, valamint Király István vágó érkezett az emelvényen elhelyezett asztal köré. Egy kérdésre válaszolva a nemzetközi…

MÉSZKŐEMBER: MÁR ÉL A NEVEZÉSI FELÜLET A NASZÁLY JÖVŐ TAVASZI HEGYI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENYÉRE

MÉSZKŐEMBER: MÁR ÉL A NEVEZÉSI FELÜLET A NASZÁLY JÖVŐ TAVASZI HEGYI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENYÉRE

Jövőre március 30-án rendezik a szervezők a Naszályon a Mészkőember-Légrádi Béla Emlékversenyt, és már elérhető az online nevezési felület. Tavaly volt egy kis bizonytalanság a rendkívül népszerű kerékpáros hegyi időfutam-verseny jövőjét illetően, miután az ötletgazda, korábbi főszervező arra a döntésre jutott, hogy ideje egy kicsit hátrébb lépnie, de Somoghy Attila immár csendestársként előbb kihirdette a…

PIHENTETŐ, ANDALÍTÓ HANGULATÚ VARÁZSSZOBA IS VÁRJA MÁR A FIATALOKAT A CHÁZÁR-ISKOLA KOLLÉGIUMÁBAN

PIHENTETŐ, ANDALÍTÓ HANGULATÚ VARÁZSSZOBA IS VÁRJA MÁR A FIATALOKAT A CHÁZÁR-ISKOLA KOLLÉGIUMÁBAN

Ünnepi eseményre várták a vendégeket kedden délután a Cházár András EGYMI főtéri épületének legfelső emeletén lévő kollégiumba, ahol a házigazdák és a támogatók átadhatták az egyik közösségi helyiségben újonnan kialakított varázsszobát. Juhász Sándor, a nagyobb óvodásoktól a huszonéves fiatal felnőttekig számos korosztály tagjainak második, sőt többek esetében első számú otthont adó kollégium vezetője a helyiséget…