PETŐFI SÁNDOR ALAKJA KERÜL A KÖZÉPPONTBA EGY KISTÉRSÉGI PÁLYÁZATON

PETŐFI SÁNDOR ALAKJA KERÜL A KÖZÉPPONTBA EGY KISTÉRSÉGI PÁLYÁZATON

Egészen kiváló kezdeményezéssel állt elő a váchartyáni EUNIORS Ifjúsági és Sportegyesület: kiterjesztve a Magyar Kultúra Napjához kötődően évek óta szervezett regionális rajz- és kreatív pályázatukat, az idén, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából egy átfogóbb programsorozatot álmodtak meg. Vác és a Dunakanyar húsz településének harminc általános iskoláját igyekeznek megszólítani. Továbbá segíteni a térség önkormányzatait, hogy…

EZÚTTAL 13 – 15 ÉVES DIÁKLÁNYOKAT TOBOROZ CSAPATAIBA A DUNAKANYAR KÉZILABDA AKADÉMIA

EZÚTTAL 13 – 15 ÉVES DIÁKLÁNYOKAT TOBOROZ CSAPATAIBA A DUNAKANYAR KÉZILABDA AKADÉMIA

Városunk hosszú évek óta legsikeresebb labdajáték klubja, a Váci NKSE, illetve a Praktiker-Vác toborzást hirdetett 2007-2008-2009-ben született, tehát 14 – 16 éves diáklányoknak. Az érdeklődőknek február elsején kiválasztó napot tartanak a helyi utánpótlás központi létesítményében, a Dunakanyar Kézilabda Akadémián, a mostanság az élvonalban szereplő Praktiker-Vác hazai tétmérkőzéseinek is helyet adó sportcsarnokban. Jelentkezés és további információ.

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ AJÁNDÉKA: BODAJKI FELVÉTELEK 18 – 19.

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ AJÁNDÉKA: BODAJKI FELVÉTELEK 18 – 19.

Folytatjuk az évfordulókor elkezdett sorozatot, melyben városunk nemzetközi hírű orgonaművésze, Dr. Bednarik Anasztázia azon felvételeit ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe, melyeket a bodajki kegyhely műemléki jelentőségű orgonáján rögzített az elmúlt két-három esztendőben. Az orgonaművész szombati bejegyzése, zenefeltöltése: „Az örök sláger (bár ez nem ennek a felvételsorozatnak a része) a d-moll toccata és fúga. Régebben tettük közzé,…

SZOMBATON ESTE HIÁNYT PÓTLÓ KULTURÁLIS PROGRAMRA CSÁBÍTJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET AZ ADULLÁM KÁVÉZÓ

SZOMBATON ESTE HIÁNYT PÓTLÓ KULTURÁLIS PROGRAMRA CSÁBÍTJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET AZ ADULLÁM KÁVÉZÓ

A „Kultúra Magyar Városa” címet minden jel szerint már csak kegyelemből tovább hordozó mostani helyhatóság – a háborús rezsiválság legyűrűzésére hivatkozva, de egynémely széltoló város(félre)vezetőket azért szép év végi jutalom összegekkel megkínálva – a múlt év végével szinte totális kulturális zárlatot rendelt el számos ilyen intézményben. Azóta alig vannak programok, amik meg vannak, azokat zömmel…

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ AJÁNDÉKA: BODAJKI FELVÉTELEK 16 – 17.

DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ AJÁNDÉKA: BODAJKI FELVÉTELEK 16 – 17.

Folytatjuk az évfordulókor indított sorozatot, melyben városunk nemzetközi hírű orgonaművésze, Dr. Bednarik Anasztázia azon felvételeit ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe, melyeket a bodajki kegyhely műemléki jelentőségű orgonáján rögzített az elmúlt két-három esztendőben. Dr. Bednarik Anasztázia január 12-én J. S. Bachnak a 18 lipcsei korál sorozatából való Schmücke dich, o liebe Seele című korálfeldolgozását osztotta meg oldalán…

LAPSZEMLE: NAGYON ERŐS SZÁMMAL INDÍTJA A 29. ÉVFOLYAMOT A VÁCI POLGÁR

LAPSZEMLE: NAGYON ERŐS SZÁMMAL INDÍTJA A 29. ÉVFOLYAMOT A VÁCI POLGÁR

A kifejezetten helyi nyomtatott sajtó szempontjából úgy köszöntött ránk a 2023-as esztendő, hogy eltűnt a piacról a Váci Napló, így tehát maradt a jobbára hazudozásra, csúsztatásokra, elhallgatásra, a városvezetés szennyesének mosására, érdemtelen fényezésére szakosodott városházi propagandakiadvány, illetve az immár a 29. évfolyamát kezdő mértékadó, informatív, ismeretbővítő, szórakoztató, fontos gondolatokat közlő Váci Polgár. A konzervatív, keresztény-nemzeti…

KEZDŐDHET AZ ÁTKELÉS EGY JOBB ÉLETBE, INDULNAK A RÉV-CSOPORTOK A HATTYÚ UTCÁBAN

KEZDŐDHET AZ ÁTKELÉS EGY JOBB ÉLETBE, INDULNAK A RÉV-CSOPORTOK A HATTYÚ UTCÁBAN

Mint arról annak idején beszámoltunk, decemberben a szenvedélybetegségekből szabadulni vágyókat segítő szolgáltatásokat (kisközösségi foglalkozásokat vagy egyéni beszélgetéseket) kínáló új bázist létesített Hattyú utcai központjában a Váci Egyházmegyei Karitász. Azóta két csoport is összeverbuválódott. Január közepétől kezdődnek a heti vagy kétheti rendszerességű foglalkozások. Tehát a váci RÉV Szenvedélybeteg-segítő Központba szeretettel várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnék…

VÉDTELEN MADARAK VS VÉDETT URBANIZÁCIÓ – SZEMBESÍTŐ TERMÉSZETVÉDELMI PROGRAMOT SZERVEZNEK A BORONKAYBAN

VÉDTELEN MADARAK VS VÉDETT URBANIZÁCIÓ – SZEMBESÍTŐ TERMÉSZETVÉDELMI PROGRAMOT SZERVEZNEK A BORONKAYBAN

Igazán izgalmas természetvédelmi programot rendez január 19-én délelőtt a Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium. A 9 órakor kezdődő program alaphangját egy előadás, majd ezt követően értékes nyereményekkel kecsegtető kvízjáték adja meg, az előadó és játékmester Bíró György természet- és környezetvédelmi szakember, a MAVIR LIFE projektmenedzsere. A program keretében kiállítás is nyílik az iskolában, a…

MÁR AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOKNÁL TARTANAK A MEMENTO MORI CÍMŰ FILM ALKOTÓI

MÁR AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOKNÁL TARTANAK A MEMENTO MORI CÍMŰ FILM ALKOTÓI

„Titkok, múmiák, kalandok, Vác! MEMENTO MORI! Még néhány hét és készen is vagyunk! Nagyon várom, hogy megmutassam!” – ezzel a felütéssel adta hírül közösségi médiás oldalán Kiss Stefán Mónika producer-rendező, hogy az ízig-vérig „váci” film utolsó simításainál tartanak az alkotók. Mint arról a kezdetektől folyamatosan hírt adtunk, a producer-rendező régóta dédelgetett álma volt, hogy a…

ÖKUMENIKUS IGEHIRDETÉSEK: JÖVŐ VASÁRNAP KEZDŐDIK A HAGYOMÁNYOS IMAHÉT

ÖKUMENIKUS IGEHIRDETÉSEK: JÖVŐ VASÁRNAP KEZDŐDIK A HAGYOMÁNYOS IMAHÉT

A már hagyományos év eleji ökumenikus imahét nyitó istentiszteletére hívja majd a híveket a harangszó január 15-én, 18 órára a múlt év során jelentős felújításon átesett evangélikus templomba, ahol ez alkalommal dr. Borsi Attila református lelkész lesz az igehirdető. Az ökumenikus imahét idei mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Ézs/Iz 1,17). Január 16-án…