A KERÉKPÁROSOK VEZETŐ MAGAZINJA SZERINT SZINTET LÉPHET A MÉSZKŐEMBER HEGYI VERSENY

A KERÉKPÁROSOK VEZETŐ MAGAZINJA SZERINT SZINTET LÉPHET A MÉSZKŐEMBER HEGYI VERSENY

A Bike magazin rendkívül dicsérő hangvételű cikkben ajánlja az úgymond nem „vasárnapi” biciklisták figyelmébe a Naszály szerpentinjén már két évtizedes hagyománynak számító Mészkőember hegyi kerékpáros versenyt. „Húsz évvel ezelőtt egy baráti társaság összejött azzal a céllal, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt sporttársukról egy közös bringázással emlékezzenek meg. Ebből született meg a Mészkőember-Légrádi Béla Emlékverseny. Ez a…

MEMENTO MORI: MÁR CSAK NÉHÁNY NAP VAN HÁTRA A FILMTÖRTÉNET LEGVÁCIBB ALKOTÁSÁNAK BEMUTATÓJÁIG

MEMENTO MORI: MÁR CSAK NÉHÁNY NAP VAN HÁTRA A FILMTÖRTÉNET LEGVÁCIBB ALKOTÁSÁNAK BEMUTATÓJÁIG

Rendhagyóan kezdődött a Váci Polgári Estek sorozat februári eseménye, hiszen Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője ezúttal egyetlen eredményt emelt ki bevezetőjében, éspedig a Memento Mori című játékfilm elkészültét. A házigazda hangsúlyozta: kétségtelen, hogy ez az alkotás a filmtörténet legvácibb alkotása, amennyiben története a Fehérek temploma kriptájában megtalált, több mint 250 természetes úton mumifikálódott…

VIRTUÁLIS MÚZEUM NYÍLT A CÍMERES MEZT ÖLTÖTT VÁLOGATOTT SPORTOLÓK TISZTELETÉRE

VIRTUÁLIS MÚZEUM NYÍLT A CÍMERES MEZT ÖLTÖTT VÁLOGATOTT SPORTOLÓK TISZTELETÉRE

Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök kezdeményezésére elkészült a Hajrá Magyarok, avagy a Magyar Virtuális Sportmúzeum, de ez természetesen nem befejezett múlt idő, hiszen a szerkesztők folyamatosan bővítik a sportágak körét, illetve feldolgozzák újdonságként mindazt, amit a sportélet folyamatosan diktál. Schmitt Pál így fogalmaz köszöntőjében: „Tisztelettel köszöntöm Önöket a Hajrá Magyarok, avagy a Magyar Virtuális Sportmúzeum…

SZOMBATON FOLYTATÓDIK AZ ADULLÁM KÁVÉZÓBAN A HALLGATÓI KONCERTSOROZAT

SZOMBATON FOLYTATÓDIK AZ ADULLÁM KÁVÉZÓBAN A HALLGATÓI KONCERTSOROZAT

Folytatódik az Adullám Kávézóban a minisztériumi támogatással életre hívott és megvalósuló „Lelket emel Ő” című hallgatói koncertsorozat, a numeró 6-os est időpontja február 25-e, 17 órai kezdéssel. A szombati esemény előadója Tihanyi Dániel. Előzetes asztalfoglalás az alábbi telefonszámokon lehetséges: 27-301-282, 30-370-6488.

MEGHÍVÓ FILMVETÍTÉSRE: A GUPVI A HALÁLTÁBORAI

MEGHÍVÓ FILMVETÍTÉSRE: A GUPVI A HALÁLTÁBORAI

Dokumentumfilm-vetítés a „Málenkij Robot” áldozatainak emlékére, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából. 2023. február 24. péntek 18:00 VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET SZÉKHÁZ – 2600 Vác. Dr. Csányi László krt. 58. „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad valaki a földön, aki élete igazságát kimondja.” A program létrejöttét támogatta: a Váci Reménység Egyesület, a…

SZERETETBE KAPASZKODVA – A HÁZASSÁG HETE RENDEZVÉNYEI LESZNEK 2023. FEBRUÁR 12-19-IG A DUNAKANYARBAN IS

SZERETETBE KAPASZKODVA – A HÁZASSÁG HETE RENDEZVÉNYEI LESZNEK 2023. FEBRUÁR 12-19-IG A DUNAKANYARBAN IS

Ha február, akkor házasság hete! Az országos rendezvénysorozat február 12-19-ig tart, az idei év mottója pedig: SZERETETBE KAPASZKODVA! A héten számtalan program keretében azt járják majd körül, hogy hogyan lehetünk egymás számára a nehézségekben a szeretetből, az összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrás. Hogyan működjünk együtt, hogyan értékeljük, hogy vagyunk egymásnak, és hogy hogyan tudunk a…

MÉG VASÁRNAP KORA DÉLUTÁNIG LÁTHATÓ A VRE SZAKOSZTÁLYÁNAK GALAMBKIÁLLÍTÁSA A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

MÉG VASÁRNAP KORA DÉLUTÁNIG LÁTHATÓ A VRE SZAKOSZTÁLYÁNAK GALAMBKIÁLLÍTÁSA A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

Vasárnap nagyon kora délutánig még meg lehet tekinteni a művelődési központban a Váci Reménység Egyesület galambász szakosztálya tagjainak tollászkodó, turbékoló, kapirgáló kedvenceit, kiváló matiné program lehet ez különösen a kisgyerekes családoknak. A seregszemle a művelődési ház két egybenyitott termében kapott helyet ezúttal is, és bár csak az utolsó pillanatokban vált biztossá, hogy meg lehet itt…

CIGÁNYOK IDEJE, AVAGY ROMA KÉPZŐMŰVÉSZEK CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSA BRÜSSZELBEN

CIGÁNYOK IDEJE, AVAGY ROMA KÉPZŐMŰVÉSZEK CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSA BRÜSSZELBEN

Tíz roma alkotó, köztük a Vácott élő Bari Janó festőművész mutatkozhat be az Európai Parlamentben március 3-án nyíló és a hónap végéig látható tárlaton, melynek fővédnöke Járóka Lívia, volt EP képviselő. A kiállító művészek: Bari Janó, Bódi Barbara, Farkas Attila, Ferkovics József, Gaudi Márton, Kállai Gilda, Lakatos Klára, Orsósné Rácz Gyöngyi, Ráczné Kalányos Gyöngyi, Vári…

ÚJ CSALÁDKÖZÖSSÉG ALAKUL A HÁZASSÁG HETE KERETÉBEN AZ ALSÓVÁROSI PLÉBÁNIÁN

ÚJ CSALÁDKÖZÖSSÉG ALAKUL A HÁZASSÁG HETE KERETÉBEN AZ ALSÓVÁROSI PLÉBÁNIÁN

A Házasság hete eseménysorozat egy kiemelkedő eseményének a Regőczi-kápolna ad helyet február 15-én 18 órától: Dr. Papp Miklós görög katolikus atya előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Hosszabb időtávlatra szóló kezdeményezés, hogy családközösség alakul az alsóvárosi plébánián. A Barátok temploma közösségi termében február 18-án 15.30-kor kezdődő első találkozásra vagy bármikor később olyan családokat, házaspárokat várnak, akik…

HÁZASSÁG HETE: ÜNNEPI MISÉK, KÖNYVBEMUTATÓ MARTON ZSOLT VÁCI MEGYÉSPÜSPÖKKEL

HÁZASSÁG HETE: ÜNNEPI MISÉK, KÖNYVBEMUTATÓ MARTON ZSOLT VÁCI MEGYÉSPÜSPÖKKEL

A Házasság hete egy immár tizenhat éve élő hagyomány hazánkban, amely rendre a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával valósul meg – az idén február 12-19 között szervezik az eseményt. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy…