SONKASZEGŐ FESZTIVÁLT RENDEZNEK VÁCON HÚSVÉTVASÁRNAP

SONKASZEGŐ FESZTIVÁLT RENDEZNEK VÁCON HÚSVÉTVASÁRNAP

Idén először rendezik meg a Sonkaszegő Fesztivált Vácon, amely a könnyed szórakozás mellett a húsvéti népszokásokat igyekszik bemutatni a kilátogató vendégeknek. A szervezők közölték, hogy manapság a városi gyermekek ritkán találkozhatnak ezekkel a népi hagyományokkal, így a rendezvény kiemelt figyelmet fordít az ő ismereteiknek bővítésére, mindezt játékos formában. A rendezvény kiemelt eseménye lesz az ételáldás,…

NÓGRÁDI GYÖRGY BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKÉRTŐ LESZ A MÁRCIUSI VÁCI POLGÁRI EST VENDÉGE

NÓGRÁDI GYÖRGY BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKÉRTŐ LESZ A MÁRCIUSI VÁCI POLGÁRI EST VENDÉGE

Ahogy már legutóbb történt, a március 28-án tartandó Váci Polgári Esten is három házigazda, Fábián Fédra állandó moderátor, Imre Zsolt, a szervező Váci Polgári Fórum vezetője és természetesen az estek kezdeményezője, Rétvári Bence országgyűlési képviselő kérdezi majd a vendéget, aki ezúttal Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő lesz. A jeles vendég annak idején, elsőéves egyetemista korában idegenvezetőnek…

KÜLÖNLEGES HÚSVÉTI IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS NYÍLT A VÁCI EGYHÁZMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYBEN

KÜLÖNLEGES HÚSVÉTI IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS NYÍLT A VÁCI EGYHÁZMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYBEN

„Kortárs megállók: elveszett stációk nyomában” címmel március 7-én húsvéti kiállítás nyílt a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben a Táborfalváról származó keresztút képeiből, különlegesség, hogy a via crucis négy állomásának ábrázolása hiányzott, ezeket pedig a Váci Piarista Gimnázium 11. osztályos, rajz fakultációra járó diákjai alkották újra Győrffy-Kovács Adrienne tanárnő irányítása mellett. Koncz Kinga igazgató a többi között így…

SZENTFÖLDI ZARÁNDOKLATRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ UTÁN KÖVETKEZIK A FEHÉREK TEMPLOMA NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLATA BÖJTE CSABÁVAL

SZENTFÖLDI ZARÁNDOKLATRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ UTÁN KÖVETKEZIK A FEHÉREK TEMPLOMA NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLATA BÖJTE CSABÁVAL

Húsvétra készülve ezen a héten, a hét közepétől csaknem minden délután-este lesz valamilyen lelki elmélyülésre lehetőséget kínáló alkalom a Fehérek templomában. Szerdán 18.30-as kezdéssel a legújabb szentföldi háború előtti utolsó napokban tartott kiscsoportos zarándoklatról szóló vetített-képes előadásra várják az érdeklődőket az utazás résztvevői. Az alsó- és felsővárosi plébánia hagyományos közös nagyböjti lelkigyakorlatát az idén Böjte…

LABDARÚGÁS: GYŐZELEM A KUPÁBAN ÉS A BAJNOKSÁGBAN IS

LABDARÚGÁS: GYŐZELEM A KUPÁBAN ÉS A BAJNOKSÁGBAN IS

A múlt héten két tétmérkőzést is játszott a VVLSE csapata, előbb szerdán a Pest megyei Kupa 4. fordulójában a Csömör, majd szombaton a Pest megyei első osztályú bajnokságban a Vecsés vendégeként, s mindkét találkozó a váci alakulat győzelmével zárult. A szerdai kupamérkőzés előtti meglepetésként, kedves gesztusként a kezdőrúgást – a helyiek meghívását elfogadva – az…

JÚNIUS ÉS JÚLIUS FORDULÓJÁN ÚJRA A RÉGIZENE NEMZETKÖZI FŐVÁROSA LESZ VÁC

JÚNIUS ÉS JÚLIUS FORDULÓJÁN ÚJRA A RÉGIZENE NEMZETKÖZI FŐVÁROSA LESZ VÁC

A Filharmónia Magyarország hangsúlyosan megjelölte Vácot a komolyzene világtérképén azzal, hogy hagyományosan városunkban rendezi meg a világhírű professzorok vezette mesterkurzusokból, nívós koncertekből és újabban családi programokból ötvözött Régi Zenei Napok című fesztivált. A nemzetközi hírű-rangú program az idén jubileumhoz érkezik, a mostani fesztivál a 40. lesz a sorban, időpontja pedig június 29 – július 6.…

KÉZILABDA: SZERDÁN JÁTSSZA KÖVETKEZŐ BAJNOKI MÉRKŐZÉSÉT A PRAKTIKER-VÁC

KÉZILABDA: SZERDÁN JÁTSSZA KÖVETKEZŐ BAJNOKI MÉRKŐZÉSÉT A PRAKTIKER-VÁC

Viszonylag hosszabb tétmeccs szünet után március 13-án este vívja (hazai pályán) következő bajnoki találkozóját a tabella 5. helyén tanyázó Praktiker-Vác csapata. A Kozármisleny csapata érkezik ellenfélnek a városi sportcsarnokba, a mérkőzés 18 órakor kezdődik. Jegyeket kizárólag a mérkőzések napján lehet vásárolni (pénztárnyitás: 16:30), elővételi jegyárusítás nincs, készpénzes és bankkártyás fizetési mód az elfogadott. A megvásárolt…

LABDARÚGÁS: HOSSZÚ BÖJT UTÁN ÚJRA GYŐZNI TUDOTT A VVLSE CSAPATA

LABDARÚGÁS: HOSSZÚ BÖJT UTÁN ÚJRA GYŐZNI TUDOTT A VVLSE CSAPATA

A Pest megyei I. osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) 17. fordulójában városunk élcsapata végre megtörte hosszú kudarcsorozatát, s szoros mérkőzésen legyőzte a Veresegyház VSK gárdáját. Jegyzőkönyv Vác, 150 néző. Vezette: Décsi N. (Bíró Zs., Kveták V.) Vác: Bajkán – Tóth N., Marosi, Balogh Balázs, Szabó B. – Rusvay B. (Busák, 77.), Torda, Nagy Z. – Török…

MÁRCIUS 17-IG LEHET SZAVAZNI AZ ÉV EMBERÉRE

MÁRCIUS 17-IG LEHET SZAVAZNI AZ ÉV EMBERÉRE

Március 17-ig lehet leadni a voksokat az Év Emberére. A díjátadó gálát a Közösen a Városért Egyesület március 22-én tartja meg. 2021 óta jelölnek olyan váci kötődésű személyeket a díjra, akik kiemelkedő tevékenységet végeznek. Minden hónapban megválasztják A Hónap Emberét, akik közül egy internetes szavazás eredményeként kerül ki Az Év Embere. Az idei jelöltek, akikre…

FELSZÁLL A SZENT KORONA HŐLÉGBALLON MÁRCIUS 15-ÉN, VÁCON

FELSZÁLL A SZENT KORONA HŐLÉGBALLON MÁRCIUS 15-ÉN, VÁCON

Ünnepi megemlékezést tart március 15-én, a forradalom és szabadságharc alkalmából a váci Fidesz és a KDNP, valamint a Váci Polgári Fórum. Az ünnepi műsor után felszáll a Szent Korona hőlégballon. Az esemény 14:30 órakor kezdődik a Piarista Kilátó Központban, ahol köszöntőt mond Rétvári Bence országgyűlési képviselő, valamint Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Ezt követően a…