Teljeskörűen megújult a váci járóbeteg-szakrendelő, amely immár korszerű, 21. századi körülmények között szolgálja a térség több mint százezer lakosát – jelentette be Rétvári Bence.
Szerző: Gerzsenyi-Raczkó Tímea
„Sajnos nem válaszolhatok” – így reagált a Vác Online kérdésére Tóth Tamás, aki a Tisza Párt országos listájának 45. helyén szerepel.
Testőrökkel körbevéve menekült el a Vác Online kamerája elől Szimon Renáta a Tisza Párt váci képviselőjelöltje, aki a Tisza Pártot érintő súlyos drogügy mellett arra sem adott választ, hogy miért állította, hogy Rádon megtámadták, miközben a rendőrségi tanúvallomásában ezt már cáfolta.
„Félinformációkra épül” – a Váci Tankerületi Központ szerint tévesek a vádak amelyeket Szimon Renáta megfogalmazott. Hozzátették: a Váci Tankerületi Központ visszautasít minden félinformációra alapuló vádat!
Szimon Renáta a Tisza Párt váci jelöltje sokadik alkalommal kampányol valótlanságon alapuló, rosszindulatú híreszteléssel, vagy éppen hazugsággal.
Vácott tartott nagygyűlést a kormánypárt, ahol Rétvári Bence felszólalásában kemény hangvételű kritikát fogalmazott meg az ellenzék új szereplőjével, Magyar Péterrel szemben.
Olvasói levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben egy váci lakos számol be a zöldhulladék-gyűjtő zsákok kiosztásának – finoman szólva sem gördülékeny – körülményeiről. A beszámoló szerint a szombati osztás inkább emlékeztetett egy rosszul szervezett tömegrendezvényre, mint egy alapvető közszolgáltatás kulturált biztosítására.
Jelentős szakmai elismerésben részesült a Váci Jávorszky Ödön Kórház: az intézmény több kulcsfontosságú osztálya elnyerte a rangos Angels díjat, amelyet a stroke-ellátás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi csapatoknak ítélnek oda világszerte.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a váci egészségügy: megérkezett az új CT-berendezés a Váci Jávorszky Ödön Kórházba – jelentette be közösségi oldalán Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője.
Matkovich Ilona a közösségi oldalán közzétett posztjában nyíltan hazugsággal vádolta a DK országgyűlési képviselőjelöltjét, Juhász Bélát, aki szerinte nem programmal, hanem „hazudozással” próbál kampányolni.