Szerző: Admin01

Nem elég, hogy a járóbeteg rendelő felújítása kapcsán a város és a tervezők vitájától volt hangos a nyáron a váci sajtó, most, amikor mindenki a koronavírus járvány második hulláma ellen küzd, a váci baloldal nyolc közérdekű adatigényléssel vonja el a védekezéshez szükséges energiákat. Irtózatos papírmunka ez a kórháznak, és ráadásul akkor, amikor igazán a gyógyításban lenne szükség az orvosokra. Mint arról beszámoltunk, hosszú ideig nem történt semmi a kórház állami támogatásból történő felújításához szükséges önkormányzati építési szabályok módosítása érdekében. Mindemellett az önkormányzat nem adta maradéktalanul a kért telkeket sem a bővítéshez, mert azok egy részét túl értékesnek találta. Felmerül a…

Tovább

A héten tartotta ülését a Váci Dunakanyar Színház színházigazgatói pályázatát bíráló bizottság. A többségében színházi emberekből álló bizottság alkalmatlannak találta a pályázatot, és leszavazta Varga Katalint. Kérdés, hogy a szakmailag megbukott igazgatót politikai lojalitása miatt mégis kinevezi-e Vác baloldali vezetése. Ez a színházi szakma teljes figyelmen kívül hagyását jelentené. Varga Katalin egy 30 oldalas dokumentummal pályázott a Váci Dunakanyar Színház élére, melyből körülbelül 10 oldal volt szakmai jellegű, miközben elődje egy több, mint 70 oldalas pályázatot nyújtott be. A bíráló bizottság többségében a többi színház által delegált tagokból áll, kisebb részben a váci városháza küldötteiből. A meghallgatás rendkívül kínos volt…

Tovább

A városvezetés a váci színház előző vezetése elleni támadásra használ fel mindent, így az ÁSZ most lezárult vizsgálatát is. Bár a jelentés csak kisebb hiányosságokat talált, melyekhez hasonló szinte minden vizsgálatnál felszínre kerül, a baloldal minden erejével igyekszik felnagyítani az észrevételeket. Ezzel saját kudarcos színházvezetésüket próbálják menteni. Nyilvános az Állami Számvevőszék Váci Dunakanyar Színházzal kapcsolatos jelentése. Vác Város Önkormányzata meglehetősen félrevezető módon tájékoztatta közösségi média oldalán a követőit. Azt a látszatot kelti, mintha súlyos kockázattal járó szabálytalanságok kerültek volna napfényre. A jelentésből összeollózott, szövegkörnyezetéből kiemelt részletek rosszindulatú módon kerültek szerkesztésre és közlésre. Tegyünk rendet, lássunk világosan! Sajnos mivel az elvárható…

Tovább

A veszélyhelyzet idején az ország minden településén a képviselő-testület jogait a polgármester gyakorolja, így rendeleteket is egymaga alkothat. Vác sem kivétel, a polgármester a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése óta számtalan ügyben egyedül dönt. A hirtelen kapott lehetőséggel azonban úgy tűnik, hogy Matkovich Ilona nem él, hanem visszaél. A váci polgárok ugyanis hiába keresik a város hivatalos honlapján a rendkívüli időkben alkotott polgármesteri rendeleteket, azok közül a legtöbbnek csak a hűlt helyét találják a portálon. A kijárási korlátozással összefüggő két rendelet hosszas keresgélés után még megtalálható, de a múlt hétvégére érvényes szabályozás a rendeletek jegyzékéből már hiányzik. A többi rendelet szövege…

Tovább

Évi 24 millió forintos, azaz a polgármesteri ciklus hátralevő éveiben összesen 120 millió forintnyi állami támogatást utasított vissza Vác. Ez az összeg magasabb, mint a koronavírus elleni védekezéshez a központi alapba Vác által befizetendő 115 milliós összeg, ami miatt a polgármester folyamatosan panaszkodik. Példátlan felelőtlenség a városvezetés részéről, hogy politikai okokból úton-útfélen visszautasítja az állami támogatásokat, ahogy tették ezt ősszel, amikor 5 milliárd forintos kormányzati támogatást adott vissza, mondván, hogy a városnak nincs szüksége egy modern kulturális és sportlétesítményre. Csak úgy röpködnek a milliók kifelé a váci városháza felújított ablakain. Matkovich Ilona ugyanis úgy döntött, a városnak nincs szüksége arra az évi 24 millió forintra, amit…

Tovább

Április 27-én tartott online sajtótájékoztatót a Mi Hazánk Mozgalom váci elnöke, Dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina. A politikus közölte: a párt váci szervezete fellép Matkovich Ilona kijelentése ellen, miszerint önkormányzati dolgozók kerülhetnek az utcára. Kitért arra is, hogy a polgármester korábban titkolta ezt a helyzetet, de most már közösségi oldalán is olvasható, hogy konyhai, könyvtári, illetve sportintézményekben dolgozó személyekre várhat ez a sors. Dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina külön kiemelte, hogy aközben, hogy sokaknak, akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, elveszik a fizetésük, a „szivárványos koalíció tagjai közel 5 millió forintot visznek haza havonta úgy, hogy még önkormányzati testületi ülést sem tartanak.” Az elnök szerint a kiszolgáltatott helyzetbe került emberek problémájára…

Tovább

Matkovich Ilonáék nagyszabású felújításba kezdtek a világjárvány idején a városházán, nem kevés pénzből glancolják ki hivatali irodákat, tárgyalókat, folyosókat. Kevés ilyen városvezetés van a világon, amely a világjárvány közepén nem az egészségügyre költ, hanem a városházi irodák kényelmére. Titkolni próbálták, de lebuktak, nem kis felháborodást váltva ki a váci lakosokban. A szerkesztőségünkhöz érkezett számtalan üzenetből egyértelmű: a váciak nem a polgármesteri iroda kicsinosítására költenének most közpénz milliókat. Portálunkhoz az elmúlt napokban számtalan olvasói levél érkezett, szinte kivétel nélkül mindegyik arról szól, hogy a váciak szerint nem feltétlenül a városháza kicsinosítására kellene tetemes összegeket költeni, főleg nem járvány idején. A váciak úgy vélekednek most inkább a városi alkalmazottak…

Tovább

A fél éve regnáló új városvezetés működése már annak kezdete óta botrányoktól hangos. Nemcsak visszaadott milliárdos állami támogatás, szájzár-rendelet, megemelt polgármesteri, alpolgármesteri bérek, adóbevezetések jellemzik Matkovichék tevékenységét, de a szociális érzéketlenség legkülönbözőbb formái is. Ilyen például a kilakoltatások folytatása, tovább növelése, ami mellé most csatlakozott a szociálisan rászorulók étkezési költségének indokolatlan megemelése is. Az már nem újdonság, hogy a váci városházán a legfontosabb az, hogy a balliberális vezetők minél több pénzhez és pozícióhoz juthassanak – kvázi bármi áron. Az viszont minden jóérzésű embernél kiveri a biztosítékot, amikor azokon próbál valaki nyerészkedni, akik a leginkább rászorulnak a segítségre, támogatásra. Történt ugyanis,…

Tovább

Még az országos sajtót is bejárta ősszel, amikor Matkovich Ilona balliberális polgármester visszaadta azt az 5 milliárd forintos támogatást a kormánynak, amit Vác egy új kulturális és szórakoztató központ létrehozására kapott. A baloldali orgánumok ujjongtak a polgármester „bátor tettén”, de sem ők, sem az új váci városvezetés nem gondolt bele abba, hogy az 5 milliárd elutasításával mi mindent is veszít a város. Például új munkahelyeket. Elsősorban persze egy XXI. századi színvonalú, korszerű kulturális és szórakoztató központot, amely rendkívül sok funkciót el tudott volna látni: sporteseményektől kezdve családi és kulturális rendezvényeken, koncerteken át számos programnak adott volna helyet, és végre Vácnak…

Tovább

Még szárad a festék és a lakk a kiglancolt városházi irodákban, még illesztik a méretre szabott díszes ajtókat az új helyükre, miközben tömegesen íratnak alá olyan tájékoztató leveleket a városi alkalmazottakkal, hogy mostantól egy fillér munkabért sem kapnak. Más városok ilyenkor nem magukra költenek, hanem segítenek az alkalmazottaiknak, Vác azonban rideg szenvtelenséggel nullázza le egyre több dolgozója fizetését, teszi teljesen kiáltástalanná a jövedelem nélkül maradó családok megélhetését. Ömlenek a panaszok a közösségi oldalakon és e-mailekben, mert a városi vezetők egyre több helyen bukkannak fel, és mondják minden együttérzés nélkül a dolgozóknak, hogy mostantól egy fillért sem kapnak, éljenek meg, amiből…

Tovább