Március 30-án a tervezetthez képes két héttel korábban adták át a közel 2 milliárd forintból teljeskörűen felújított váci járóbeteg szakrendelőt. Szimon Renáta a rendelő kapcsán, arról beszélt tegnap este Vácon, hogy: „ez nem sikerült.”
Egyébként pár hét múlva további 2 milliárd forintból folytatódik a kórház és szakrendelő fejlesztése, de ezt is elfelejtette megemlíteni a tiszás jelölt, aki Kollár Kinga éppen majdnem pont egy éve tett botrányos kijelentéséről is mélyen hallgatott.
Szimon Renáta tegnap Magyar Péter országjárásnak váci helyszínén szó szerint így fogalmazott erről: „Tudom, hogy szeretnétek végre az új rendelőintézetbe járni…, ez azonban nem sikerült. A mai nap is csak egy korszerűsítgetett rendelőintézetbe tudunk menni.”
Valójában közel 2 milliárd forint kormányzati forrásból újították fel a váci szakrendelőt, ami előbb is megvalósulhatott volna, ha Brüsszelben nem tartják vissza az ehhez használható forrásokat. Éppen Szimon Renáta tiszás társa, Kollár Kinga tiszás EP-képviselő örült ennek annyira, mert állítása szerint: „a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket„, ami miatt nagyon pozitív a 26-os választásokkal kapcsolatban.
2025 áprilisában a Tisza Párt EP-képviselője Kollár Kinga úgy fogalmazott:
Magyarként azt kell mondanom, hogy a jogállamisági eljárás nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztetek fel, és ebből 1 milliárd már el is veszett a magyarok számára. Ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak, hogy pár példát hozzak, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét. Most, ami ennek a pozitív oldala: A magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én…én.. én nagyon pozitív vagyok a 26-os választásokkal kapcsolatban.
Mindezek után politikai haszonszerzésből járják a kórházakat a tiszás politikusok, és még akkor is valótlanságokat állítanak, ha a visszatartott uniós források ellenére, kormányzati forrásból valósul meg például a Váci Jávorszky Ödön Kórház fejlesztése és a járóbeteg szakrendelő teljeskörű felújítása közel 2 milliárd forintból. Mint azt pedig megírtuk, Demény Ádám, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatója egy hete azt is bejelentette, hogy további 2 milliárd forintból pár hét múlva mág tovább folytatódik a kórház fejlesztése.
Szimon Renáta úgy tűnik belátta, hogy mégsem lehet látszatberuházásnak nevezni a közel 2 milliárd forintos járóbeteg szakrendelő teljeskörű felújítását, de ez szerinte akkor is „csak korszerűsítgetés”.
Valójában teljeskörű felújítás történt a váci járóbeteg szakrendelőben
A több mint egy éven át tartó beruházás során négy szinten, összesen 2615 négyzetméteren, 112 helyiség újult meg, közel kétmilliárd forint értékben.
A rendelő minden szintje megújult, beleértve a padlóburkolatokat, a falfelületeket, amelyekre immár könnyebben fertőtleníthető réteg került, a belső nyílászárókat, valamint részben a külső nyílászárókat is.
Új álmennyezetet alakítottak ki, korszerűsítették az elektromos hálózatot és a világítást, több helyen radiátorokat cseréltek, megújult az árnyékolás – hol fényzáró rolóval, hol szalagfüggönnyel, illetve hővédő fóliázással.
Teljesen felújították a vizesblokkokat is, mind a betegek, mind a dolgozók számára. A kevésbé látványos, de annál fontosabb fejlesztések közé tartozik a hőközpont korszerűsítése, amely biztonságosabb és energiatakarékosabb működést tesz lehetővé.
A betegellátás szervezésében is jelentős előrelépés történt: megújult a betegirányítás és a kartonozás, korszerű betegtájékoztató rendszer és monitorok segítik a tájékozódást, valamint lehetővé vált az időpontfoglalás az egészségablakon keresztül is.
A főbejárat teljesen megújult, automata ajtóval és légfüggönnyel látták el, a rendelőhöz vezető járdát pedig a buszmegállóig felújították, megkönnyítve különösen az idősek közlekedését. A szakrendelő felújítása egy átfogó fejlesztési folyamat része.
Az elmúlt időszakban megújult az intenzív osztály, a kórházi konyha, napelempark létesült, új ultrahang és röntgen érkezett, valamint már beemelték az új CT-berendezést is.
